Nagyvilág
Marseille, 2016. június 11.
Angol szurkolók, mielőtt megkezdődik az Anglia-Oroszország mérkőzés a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 11-én. (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Ha a futball nem is, az angol identitás hazatért

24.hu
24.hu

2018. 07. 14. 08:00

Gareth Southgate 1996. június 26-án sorsdöntő tizenegyeshez készülődött. Ha kihagyja, Németország egy lövésre kerül az Eb-döntőtől. Miután Puhl Sándor a sípjába fújt, Southgate nagy rössel nekifutott a labdának, majd gyengén a kapusba rúgta büntetőjét. Az őt követő Andreas Möller pedig könyörtelenül bevágta a kapu felső léce alá a labdát, megnyerve ezzel a meccset. Southgate-ből bűnbak lett, az angol válogatott Eb-dalának ikonikus Football’s coming home kezdetű refrénje pedig nevetség tárgyává vált. Egy mainál jóval egyszínűbb, brexitnek nyomait sem mutató, jó gazdasági helyzetben lévő, 91 százalékban fehér angol társadalom nagy bánata volt az a nap, amikor a mindössze három színes bőrű játékost felvonultató keret nem tudott bejutni a hazájában rendezett Eb döntőjébe.

Azóta nagyot fordult a világ Southgate-tel, hiszen az elveszített elődöntő ellenére nagyjából országos a konszenzus abban, hogy a szövetségi kapitány hosszú évek után végre az angol futball tradícióhoz méltó pályára állította a nemzeti tizenegyet. És gyökeres változások mentek végbe Nagy-Britannia demográfiai helyzetében is: London lakosságának ma mindössze 60 százaléka fehér, a három legnagyobb angliai város (a főváros, Birmingham és Manchester) pedig a multikultutrális együttélés műkőképességének mintapéldája.

A nemzeti identitás azonban ezidáig mintha nem tudott volna alkalmazkodni a 21. századi társadalom viszonyaihoz.

„Nem lehetsz angol, hiszen nem vagy fehér” – mondta egy betelefonáló Maajid Nawaz, a radikális iszlamistából lett liberális demokrata képviselőjelölt és rádiós műsorvezető LBC műsorában idén tavasszal, reflektálva az „angol” szó 21. századi összemosódására a fehér, angloszász etnikummal.  Az elmúlt években sorra jelentek meg cikkek és elemzések arról, ahogy a modern brit társadalom nem tud mit kezdeni az angolság kérdésével, ezért inkább a szőnyeg alá söpörte azt.

Ám amikor egy identitás veszélybe kerül, mint egy sebesült állat, sokkal vadabbul hallat magáról. És miután a problémával semmit sem kezdtek a mérsékeltebb politikai pártok mind sem a jobb-, sem a baloldalon, az eltűnőben lévő angolságot olyan szélsőjobboldali csoportok karolták fel, mint a Britain First, a nacionalista BNP, vagy a brexitről szóló népszavazást összehozó és végül sikerre vivő UKIP. Ez oda vezetett, hogy a Szent György keresztes zászlóval csakis szélsőjobboldali tüntetéseken lehetett találkozni.

An England football fan stands wrapped in a Saint George's Cross flag in Piccadilly Circus following the country's exit from the World Cup, as disappointed supporters make their ways home in London, England, on July 11, 2018. England's first World Cup semi-final since 1990 ended in heartbreak for fans after an extra time winner from Croatian striker Mario Mandzukic saw the game finish 2-1, with Croatia now set to meet France in the final on Sunday.  (Photo by David Cliff/NurPhoto)
Fotó: David Cliff/NurPhoto

Az angol identitás elhalványulása statisztikai adatokkal is alátámasztható; Nagy-Britannia lakosai sokkal inkább azonosulnak saját nemzetiségükkel, azaz vallják magukat elsősorban skótnak, walesinek és északírnek, mint britnek, kivéve az angolokat. Ebben persze az Anglia egyértelmű dominanciája is közrejátszik a brit közösségen belül, ugyanakkor a különbség a kisebbségek körében is szembeötlő. Afua Hirsch az év elején megjelent Brit(ish) című könyvében arra az eredményre jutott, hogy amíg az Angliában élő színes bőrű kisebbségek, illetve szikhek túlnyomórészt birtnek, fekete-britnek vagy szikh-britnek vallják magukat, addig ugyanezen kisebbségek identitása Skóciában egyöntetűen skót volt, tehát a vallási vagy etnikai identitásuk nem összeegyezhetetlen a nemzethez tartozással, ez pusztán Angliában problematikus.

Mivel a már említett szélsőjobboldali pártok csak egy társadalmi réteget céloztak meg (fehér, angliai munkásosztály), és mivel csak ők célozták meg őket, az angol identitás nemcsak a bőrszínnel, hanem a politikai nézettel is összefonódott. Ben Fogle, az angol identitással foglalkozó English című könyv szerzőjének szavaival élve Nigel Farage pártja és holdudvara kisajátította a Szent György keresztes zászlót. Sokatmondó tény, hogy a magukat elsődlegesen angolnak valló emberek kétharmada az EU-ból való kilépésre szavazott, míg a magukat britnek vallók ugyanezen aránya maradáspárti volt. Ezt nemcsak az elemzők látják így, hanem a szavazó polgárokban is aktívan megfogalmazódott. A 2016-os népszavazás után egy purfleeti nő azt mondta az egyik brit köztévének: „Mi vagyunk az angol nép! Brit bárki lehet, de mi angolok vagyunk, és mi a kilépésre szavaztunk.”

Nigel Farage brit európai parlamenti képviselő
Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Nem meglepő, hogy ez a Farage által az 1973 előtti időkre nosztalgiával visszatekintő, piros-fehérbe csomagolt identitás nem volt népszerű a kisebbségek körében, hiszen az akkori Nagy-Britannia leginkább az etnikai kisebbségek arányában volt más. 1973-ban ez az arány 3 százalék alatt volt. Beszédes történet immár a nyolcvanas évekből, amikor a West Brom színes bőrű játékosa, Cyrille Regis első válogatottsági behívója mellé a szurkolóktól postán egy puskagolyót is kapott, azzal a fenyegetéssel, hogy ha a Wembley gyepére merészel lépni, ez fogják a térdkalácsába küldeni.

Ezt a múltba vágyódó, kisajátított angoltudatot változtatta meg idén a meglepően jól szereplő angol válogatott Southgate irányításával.

A 23 fős keretből 11 játékos fekete vagy rendelkezik színes bőrű felmenőkkel, a csapat sokszínűségét pedig olyan jobboldali-konzervatív lapok ünnepelték, mint a Spectator vagy a Telegraph. Mindkettő kiemelte, hogy a csapat új fejezetet nyithat az angol nemzetkép történetében, amely jóslatuk beteljesülni látszik. A magukat elsődlegesen angolnak tekintő fehér, angol nacionalista ultrák, illetve a válogatottat posztjaiban folyamatosan éltető UKIP olyan játékosokkal azonosulnak, mint a jamaicai születésű Raheem Sterling vagy a nigériai felmenőkkel rendelkező Dele Alli, nem beszélve az ír származású Harry Kane-ről. 

A válogatott hatására nem csak az angolságból másokat kirekesztő nacionalisták definiálták újra nemzetképüket, hanem az abból önként kivonulók is büszkén kezdik vállalni identitásukat. Paul Mason baloldali újságíró, aki korábban megtagadta angolságát, illetve úgy nyilatkozott, az angol identitás halálra van ítélve, a válogatott Kolumbia elleni győzelme után György keresztes zászlóval posztolt képet magáról. A baloldali-liberális és maradáspárti Guardian pedig Steven Bloomfield véleménycikkét közölte, melyben az afrikai futball szakértője amellett érvel, hogy az angol nemzeti csapat azt a 48%-ot képviseli, amely a brexitről szóló referendumban az Európai Unió mellett szavazott. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a baloldaliak is helyet találtak maguknak az angolságban, olyannyira, hogy Farage-hoz és a UKIP-hoz hasonlóan vannak, akik még kisajátítani is megpróbálják azt.

A legsokatmondóbb Stormzy, a tősgyökeres dél-londoni BRIT díjas grime-művész példája. A politikai témákban gyakran megszólaló, az angolságból kirekeszett kisebbségek szószólójaként fellépő rapper a Kolumbia elleni tizenegyes párbaj végén kezdte volna előadását, azonban színpadra lépésekor következett Eric Dier utolsó tizenegyese, melyet megvárt, és miután azt a Portugáliában felnövő középpályás belőtte, a közönséggel együtt ünnepelt.

LONDON, ENGLAND - JULY 07:  (EDITORIAL USE ONLY) Stormzy performs on Day 2 of Wireless Festival 2018 at Finsbury Park on July 7, 2018 in London, England.  (Photo by Joseph Okpako/WireImage)
Stormzy
Fotó: Joseph Okpako/WireImage

Ennek az új felfogásnak a hatása a mainstream politikában is látszik. Mikor a Downing Street bejelentette, hogy a vb időtartamára kihelyezi az egyetlen brit résztvevő Anglia zászlaját, csak egy meglepő helyről érkezett ellenvetés; Nigel Farage részéről, aki azzal érvelt, hogy a Downing Street az Egyesült Királyság miniszterelnökének lakása és irodája, nem pedig Anglia miniszterelnökéé. A volt UKIP vezér retorikájában ez pedig fordulópontot jelent, hiszen már ő sem a kirekesztő angol nacionalizmusra, hanem a befogadóbb brit nemzettudatra épít.

Gareth Southgate évek óta először karaktert adott az angol nemzeti tizenegynek, ezáltal pedig a csapat olyan jól szerepelt a világbajnokságon, hogy a teljesítményük olyanokhoz is eljutott, akik általában mind az angolságtól, mind a futballtól távol állnak. Mikor a szövetségi kapitányt az esetleges orosz rasszista atrocitásokról kérdezték, azt mondta, otthon sincsen minden teljesen rendben, Angliában is szükség van fejlődésre ilyen téren. Southgate valószínűleg nem gondolta, hogy pont ő lesz az, aki ezt a fejlődést elősegíti. Az angol csapat menetelése áttörte a falat feketék és fehérek között, akik a svédek elleni negyeddöntő után együtt vonultak utcára és énekelték a ‘96-ban nevetség tárgyává vált dal refrénjét, a Football’s coming home-ot. Így pedig, ha a futball nem is, az angol identitás végre hazatalált.

Bede Ábel

Kiemelt kép: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.