Magyarországról ez kicsit érthetetlen konfliktusnak tűnik, de: Japánban tényleg nem egyszerű koreaiként felnőni. A két ország között olyan komoly ellentétek feszülnek, amelyeket még Közép-Európa egyébként turbulens történelmének ismeretében is nehéz átlátni. Ehhez képest az a helyzet, hogy Japán leggazdagabb embere egy koreai származású üzletember lett.
De Masayoshi Son történetében messze nem az a legérdekesebb, hogy ő Japán leggazdagabb embere, vagy az, hogy koreai származású. Az érdekes igazából az, hogy egy távol-keleti üzletember szinte egyedül át tudja alakítani a fél világ technológiai fejlődését.
Masayoshi Son a Softbank nevű telekommunikációs óriáscég vezérigazgatója. Nehéz lenne felülbecsülni ennek a cégnek a méretét és a hatását, de kezdjük először azzal, hogy kicsoda Son. 1957-ben született egy zainicsi koreai családba. A Japánban élő körülbelül félmilliós korai kisebbséget nevezik így. Sont viszonylag fiatalon lenyűgözte az Egyesült Államok, az ottani vállalkozói kultúra. Annyira, hogy saját maga beszélt arról, hogy tizenpár évesen mennyire küzdött, hogy találkozhasson a japán McDonald’s vezérigazgatójával, miután olvasta egy könyvét.
Son 16 évesen egy rövid ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott, de később otthagyta a japán iskoláját, hogy egy évre San Franciscóba költözhessen. Az, ami ekkor történt, remekül leírja Son természetét. Az új, San Franciscó-i iskolájában pár héttel a beiratkozás után közölte, hogy mindent tud, ami a tankönyvekben van, ezért szeretne levizsgázni, hogy előbb felvételizhessen az egyetemre. Az iskolát nem volt egyszerű meggyőzni, de végül Son kitartása győzött. Son ezután közölte, nem lenne fair angolul vizsgáznia, ezért megengedték neki, hogy japán-angol szótárt használhasson. Pont ez az a fajta nyomulás, ami a japán vállalkozókra nem jellemző, de olyan messzire vitte Sont az otthonában.
Bátor ember egy konfliktuskerülő országban
A japán vállalati kultúra furcsa közeg, elsősorban kockázatkerülő, megegyezésekre épülő, konszenzusos gazdasági döntések jellemzők rá. Son ehhez képest a világ egyik legbátrabban kockáztató befektetője.
Miközben a Berkeley-n tanult közgazdaságtant, megismerkedett a mikrocsipekkel, és saját bevallása szerint ekkor jött rá arra, hogy ezzel egy rakás pénzt lehetne csinálni. Az egyetem alatt szigorúan kötötte magát ahhoz, hogy lehetőleg legalább naponta egy új vállalkozási ötletet találjon ki. Az egyéves ciklus végére így 250 ötlete lett, és az egyik működött is.
Masayoshi Son volt az első ember, aki digitális fordítógépet tervezett. Az eszköz terveit eladta a Sharpnak körülbelül százmillió yenért, hogy aztán ebből a pénzből hazautazzon és megalapítsa a saját cégét.
Son ügyes tárgyaló, és elég nyomulós is. Valószínűleg emiatt sikerült úgy megegyeznie a kizárólagos forgalmazási jogokról Japán két nagy üzlethálózatával, hogy konkrétan nem volt semmilyen szoftver, amit árult volna.
A többnyire japán Bill Gates-ként becézett Son azért is lett ennyire sikeres, mert a japán üzletemberek között szokatlanul sokat szerepel a nyilvánosság előtt. A Twitteren, ahol többnyire Paulo Coelho-féle életvezetési tanácsokat oszt, őt követik a legtöbben Japánban. Sont lenyűgözte Steve Jobs és az Apple is, ezért megkereste Jobs-t egy olyan ötlettel, hogy mi lenne, ha az iPodokat a telefonok funkcióival keverné.
Meglovagolta az iPhone-t
Jobs erre természetesen nemet mondott, mert márt fejlesztették az iPhone-t, de Son kibulizta, hogy Japánban egyedül a Vodafone, ami szintén az övé volt, forgalmazhassa azt a megjelenése után. Ez az üzlet egészen az első iPhone-tól a 4s-ig működött, és ez volt az a megegyezés, ami a Softbankot valóban hatalmas tényezővé tette a telekommunikációs piacon. Pedig egyébként ez is jelentős kockázat volt, mert a japán mobilkultúra teljesen más, mint az európai, vagy az amerikai. Az iPhone nem tudta rendesen kezelni a japán weboldalakat, külön tárolta az SMS-t az e-mailtől, nem tudott QR-kódokat olvasni, nem lehetett rajta tévéadásokat fogni, és emojik se voltak rajta. Mégis sikeres lett.
Sont sokan látnoknak nevezik azért, mert elképesztő pénzeket hajlandó beletolni a technológiai iparba, hogy megvalósuljon az álma, a szingularitás. Ez lenne az a technológiai állapot, ahol a mesterséges intelligencia meghaladja az emberi intelligenciát. Mások viszont csak szimplán excentrikus milliárdosnak nevezik, amiből azért van pár a világban.
Fotó: Bandar Algaloud / Saudi Kingdom Council / Handout / Anadolu Agency / AFP
A japán üzletember a dotcom-lufi kipukkanásakor elvesztette a vagyona 99,9 százalékát. Pedig a saját elmondása szerint a csőd előtt volt három olyan nap, amikor gazdagabb volt, mint Bill Gates, csak ezt senkinek nem tudta elmondani, mert mire eljutott idáig, annyi pénzt vesztett, mint még soha senki.
A Vision Fund majdnem százmilliárd dollárt akar elkölteni öt év alatt. Ez több mint 27 billió forint. Ennek a fele ráadásul egészen váratlan helyről jön: Mohamed bin Salman szaúdi koronaherceg személyesen fektetett be 45 milliárd dollárt a királyság pénzéből az alapba, hogy ezzel kicsit eltávolítsa a királyságot az olajfüggéstől. De Abu Dhabi állami alapja is beledobott 15 milliárd dollárt.
Kikényszerített győzelem
Soha ennyit egyszerre nem fektetett be senki a techpiacra. De már a módszer is nagyon jellemző rá. Son soha nem annyit fektet be, amennyit kérnek tőle, hanem mondjuk a tízszeresét. Ezzel viszont együtt jár a fenyegetés is, hogy ha nem fogadják el a pénzt és a feltételeit, akkor elmegy a közvetlen vetélytársakhoz és ott fogja elkölteni. Ezt egészen konkrétan még a sajtóban is lenyilatkozta, amikor az Uber nem akarta elfogadni a pénzét. Végül elfogadta.
Ez eddig többször is működött. Son leghíresebb befektetése az volt, hogy húszmillió dollárt fektetett be egy ismeretlen kínai weboldalba, az Alibabába. Az online-kereskedelem mostanra egyik legnagyobb oldalában a Softbanknak 28 százalékos tulajdona van, és a cég most 140 milliárd dollárt ér.
Túl nagy kockázat
A Vision Fund egy év után 24 cégbe fektetett be, és Son szerint fél év alatt 5 százalék hasznot hozott. Erre nagy szüksége is lesz, mert a befektetési alap nagy része konkrétan adósság, amit előbb-utóbb vissza kell fizetni. Ez a Vision Fund egyik nagy hátulütője, a befektetők egyszerűen nem tehetik meg, hogy sokáig várnak a befektetett pénzre.
A legtöbb pénzt egyébként az ARM nevű mikrocsipgyártóba fektették be, de négymilliárd dollárt jutott a WeWork nevű megosztott munkahelyeket kínáló cégnek is. A befektetett pénz mértéke egyedülálló. Eddig 30 milliárd dollárt költöttek el az alapból, miközben egész Szilícium-völgy összes befektetési alapja együtt gazdálkodott 33 milliárd dollárból 2017-ben. És ha a pénzt sikerül jól befektetni, akkor simán jöhet egy második Vision Fund is.
A Vision Fundhoz jelentkező cégek körülbelül 5 százaléka kapott valamilyen befektetést, ami a hagyományos befektetési alapokhoz képest erős arány. De Son abban hisz, hogy olyan cégekbe kell pénzt tennie, amik szimplán a tőkeinjekciónak köszönhetően túl tudják nőni a vetélytársakat. Son ezzel a gyakorlatban győzteseket csinál a versenyzőkből, mert ekkora összegekkel egyszerűen nem tudnak versenyt tartani a vetélytársak, főleg úgy, hogy Son pénzének jó része eleve marketingre megy, ami arra kényszeríti őket, hogy ugyanennyit költsenek reklámra, miközben sokkal kevesebb pénzük van.
Kiemelt kép: Kazuhiro NOGI / AFP
