Nagyvilág

Észak-koreai rabszolgák dolgoznak a lengyeleknek

És az oroszoknak meg a kínaiaknak. Fizetésüket haza kell utalniuk, mocskot esznek, verik őket. A lengyel kormány mindent tagad.

Két éven át nyomozott egy csapat újságíró azon az anyagon, ami leleplezi az észak-koreai rabszolgamunkásokat – számol be a BBC News a történtekről. Kínában, Oroszországban és Lengyelországban is kutakodtak olyan kényszermunkások iránt, akik Észak-Koreából érkeztek, szörnyű körülmények között élnek, betegre dolgoztatják őket, ráadásul a fizetésük megy haza Phenjanba.

A cél egyértelmű: Kim Dzsongun, a vezér luxuséletmódját és az atomprogramot finanszírozzák belőle.

Az egyik munkás név és arc nélkül nyilatkozni mert egy koreai újságírónak. Elmondta, kutyaként bánnak velük, mocskot kell kb. enniük és verik őket. A pénzük átadását forradalmi és pártkötelességként emlegetik tartóik. A stáb Vlagyivosztokban is nyomozott, de eljutott Lengyelország tengerpartjára is, ahol a hajógyárakban mintegy 800 észak-koreai robotol.

Itt találkoztak a szintén észak-koreai brigádvezetővel is, aki elmondta, ha munka van, szünet nélkül dolgoztatja a melósait, akik csak fizetetlen szabadságot kapnak cserébe. A varsói észak-koreai nagykövetség és a lengyel kormány is mossa kezeit, mondván minden szabályt betartanak és nem igaz, hogy a fizetéseket haza kell küldeniük a munkásoknak.

Külön érdekes volt, hogy a lengyel munkaadók azzal magyarázták az ő alkalmazásukat, hogy voltaképp jót tesznek velük: világot látnak és pár dollárt is kapnak cserébe, amiből gyakorlatilag semmi sem igaz. A pénzt haza kell utalniuk, és az üzem területéről szinte ki se mozdulhatnak.

Még 2016-ban mi is megkérdeztük a Külügyminisztériumot, tudnak-e hazánkban dolgozó észak-koreaiakról. Azt írták akkor, hogy 2011-16 között 86 észak-koreai vízumkérelmet fogadtak be, 62-t ki is adtak, de senki sem kért munkavállalásit. Nem is tudtak annak idején Magyarországon dolgozó koreai kényszermunkásokról.

(Kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik