Nagyvilág
Brüsszel, 2013. március 14.
Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke (b) és Angela Merkel német kancellár beszélget az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójának első napján Brüsszelben 2013. március 14-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Kezd eltorzulni a német politikai rendszer?

Menyes Roland
Menyes Roland

2017. 09. 23. 08:00

Hol van már a tavalyi hó! – mondhatná a politikai elemző, amikor Martin Schulz közvetlenül kancellárjelöltté választása utáni és ma mért népszerűségét összeveti. Az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) nagy reménységének tábora ugyanis az utóbbi hónapokban egyszerűen elolvadt, és ehhez bizony – az idézett szólás által vázolt időtávval szemben – még egy év sem kellett. De vajon mit rontott el Martin Schulz, és miért Angela Merkel lesz az, aki minden valószínűség szerint ismét elfoglalhatja a német kancellári széket szeptember 24-e után?

A 2013 óta a CDU/CSU-val (Kereszténydemokrata Unió/Keresztényszociális Unió) közösen, nagykoalícióban kormányzó SPD tavaly ősszel kellemetlen helyzetben találta magát. Népszerűsége 24 éves mélypontot állt, és vezető politikusai nem látszottak alkalmasnak arra, hogy 2017-ben a győzelem esélyével szállhassanak szembe a nagy ellenfelet az utóbbi három választáson sikerre vezető Angela Merkellel.

Frank-Walter Steinmeier akkori külügyminiszter, aki a közvélemény-kutatások szerint egyébként hosszú ideje Németország legnépszerűbb politikusa, 2009-ben már elbukott a Merkellel vívott harcban, míg Sigmar Gabriel alkancellárként, illetve gazdasági-és energiaügyi miniszterként sem tudott Merkel mellett igazán érvényesülni. Mivel pártelnökként elvileg utóbbinak kellett volna felvállalnia a kihívó szerepét, az, hogy nem tudott hozzájárulni az SPD népszerűségvesztésének megállításához különösen fájó személyes kudarcként értékelhető. A rendelkezésre álló alternatívák hiánya végül kényszerűen vezetett ahhoz, Gabriel az európai szinten jól ismert, de a német belpolitikától mindezidáig távol maradó Martin Schulzot kérje fel a kancellárjelölti és egyúttal a pártelnöki pozícióra.

Martin Schulz, Chancellor Candidate and Head of the Social Democratic Party (SPD) is seen speaking during a press conference at the party's headuquarters, The Willy Brandt Haus in Berlin, on September 11, 2017. With less then two week until the upcoming general elections in Germany, on September 24, polls show that Schulz's pary falls about 14 precent points behind The Chancellor Angela Merkel's party The Christian Democratic Union (CDU).***ISRAEL OUT*** (Photo by Omer Messinger/NurPhoto)
Martin Schulz
Fotó: NurPhoto/Omer Messinger

A közvélemény-kutatási adatok, valamint az SPD-n belül tapasztalt lelkesedés kezdetben látszólag visszaigazolták a döntést, mivel mind a szociáldemokraták, mind Schulz népszerűsége már januárban – röviddel jelölésének bejelentését követően – szárnyalni kezdett, és nem kevéssé ennek hatására a pártgyűlés márciusban egyhangúan szavazott bizalmat neki. A röviddel ez után következő gyakorlati megmérettetések azonban

már kétségeket ébresztettek afelől, hogy tényleg ő lesz pártja megmentője.

A német politikai berendezkedés sajátosságaihoz tartozik, hogy a tartományi választásokat nem a szövetségiekkel egy időben tartják. Ebből fakadóan – kis túlzással – valahol mindig kampány van. Ilyenkor a tartományi pártpolitika vezetői döntenek arról, hogy szövetségi szintről kérnek-e támogatást. A felkérés, annak elmaradása, valamint jelenlétük eredményessége alapján a szövetségi politikai elit tagjai könnyen lemérhetik, mekkora súlyt képviselnek, illetve nézeteik társadalmilag mennyire versenyképesek.

Schulznak a megválasztását követően három tartományi választáson lett volna lehetősége az SPD számára szavazókat toborozni, közreműködése azonban minden esetben legalábbis kétséges eredményt hozott. A márciusi saar-vidéki voksolás eredménye az újdonsült pártelnök valós politikai potenciáljáról még nem adott világos képet, mivel az SPD stagnált, és a CDU főként annak köszönhetően nyert, hogy a szociáldemokraták győzelme esetére egy, a die Linkét (az NDK volt kommunista pártjának politikai utódját) is szükségképpen tartalmazó koalíciót jósolt, és ezzel képes volt a konzervatív oldalt mozgósítani.

Az első igazi kudarc május közepén következett be, amikor Schleswig-Holsteinben az ott 1988 óta rövid megszakítással végig kormányzó erőként jelen lévő SPD kénytelen volt átadni a stafétát egy, a CDU-ból, a Szabaddemokratákból és Zöldekből álló koalíciónak. Az igazi mélypontot azonban egy héttel később „sikerült” elérni Észak-Rajna Vesztfáliában – innen származik Schulz –, ahol az SPD a tartomány létezése óta a legrosszabb eredményét könyvelhette el, lemondásra késztetve ezzel a párt helyi vezetőjét.

Mindeközben az SPD és ezzel párhuzamosan Schulz népszerűsége folyamatosan esett, amiből zömmel csak a CDU/CSU profitált.

Ez már csak a miatt is érdekes, mert Németországban a két nagy tömegpárt mellett jellemzően négy-öt kispárt is jelen van, amelyek szövetségi szinten nagy általánosságban 5-10 százalékos eredményt ér(het)nek el. Nyilvánvaló tehát, hogy a választók zöme nem ideológiailag vezérelt, hanem potenciális CDU/CSU-SPD átszavazó.

Ez a pártprogramok ismeretében persze nem is annyira meglepő: a konzervatívok és a szociáldemokraták – talán annak is köszönhetően, hogy négy évig nagykoalícióban kormányoztak – majdnem mindenben egyetértenek. Schulz ezt felismerve azzal próbált pártjának új arculatot adni, hogy

visszatért a klasszikus baloldali értékekhez és a szociális igazságosság jelszavát tűzte a zászlajára.

A döntés időszerűnek tűnt, mivel a Schröder-kormányok (1998-2005) által támogatott munkaerő-piaci reformok kritikusai szerint azok egyes csoportokat tartós társadalmi leszakadására ítéltek, így kétségessé tették, kiknek az érdekeiért is küzd tulajdonképpen az SPD.

A német választók preferenciáit azonban az említett kurzusváltással sem sikerült a szociáldemokrata párt számára kedvező irányban és mértékben befolyásolni. A kudarc okára egy nemrég közzétett felmérés világít rá talán a legjobban. A megkérdezettek kétharmada ugyanis úgy nyilatkozott, hogy alapvetően elégedett az össztársadalmi jólétből rá jutó résszel, 80 százalékuk pedig egyenesen úgy vélte, hogy a társadalom legjobban kereső 50 százalékához tartozik. Ezzel szemben az OECD adatai szerint az utóbbi néhány évben mind a jövedelmi egyenlőtlenségeket számba vevő Gini-mutató, mind a szegénységi ráta nőtt. Ahogy tehát azt az SPD azt kényszerűen megtapasztalhatta: a valóság és annak felfogása igencsak különbözik egymástól.

Arra, hogy mivel lehetett volna valóban megszólítani a német szavazókat, ugyancsak az említtet felmérés adott választ: a legnagyobb félelmek a robotizáció következtében bekövetkező állásvesztéshez, a nemzeti intézményrendszer gyengüléséhez és a nemzetállami keretek felbomlásához kapcsolódtak. Bár az első kérdéshez a szociáldemokratáknak nagyon is kellet volna tudniuk mit szólni, ezt a kampány során érdemben egyáltalán nem tették meg.

German Chancellor Angela Merkel greets an interactive robot at the digitalSTROM stand during the annual Girl's Day fair at the chancellery in Berlin on April 26, 2017.
The fair aims to attract young women to hi-tech and engineering jobs.  / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Jönnek a robotok, elveszik a munkád
Lesznek vesztesei az új ipari forradalomnak. Karl Marxot robotkarok forgatják a sírjában.

A második és harmadik téma pedig eleve olyan, amelyet elméletileg is inkább egy jobboldali ideológia mentén politizáló párt karolhat fel – nem véletlen, hogy az esetenként szélsőjobboldali követeléseket megfogalmazó AfD (Alternatíva Németország Számára) épp az utóbbi években tűnt fel a német politika színpadán, és ma már a 16 tartományi parlamentből 13-ban képviselteti magát.

Az említetteken kívül egy dolog még biztosan megnehezíti azt, hogy Schulz és az SPD a Merkellel és a CDU/CSU-val vívott párharcból győztesen kerüljön ki. Ez pedig a német választókban a globális gazdasági válság, illetve a menekültáradat hatására kialakult biztonság iránti igény, amit Merkel évtizedes kancellársága politikai szinten kielégít, még akkor is, ha egyes problémák kialakulásához főként az utóbbi időszakban döntéseivel maga is hozzájárult. Merkel öltözködésében is igyekszik a stabilitást hangsúlyozni: kosztümjei az évek során legfeljebb színükben változtak, a Merkel-Raute (Merkel-rombusz, a rá jellemző sajátos kéztartás) pedig ma már a „németség” ugyanolyan szimbólumává vált, mint az Audi karikái, vagy a Mercedes csillaga.

German Chancellor and Head of the Christian Democratic Union party (CDU), Angela Merkel is seen during an election campaign event in Hamburg on September 19, 2017. The Chancellor, currently on her third term, kept a consistent lead in the polls throughout the campaign period and expected to win the general vote on elections day- September 24.
(Photo by Omer Messinger/NurPhoto)
Martin Schulz
Fotó: NurPhoto/Omer Messinger

Látnunk kell azonban azt is, hogy

Merkel hosszú egyeduralma demokráciákban nem kívánatos folyamatokat indított el.

Példaként említhető a Schulz-Merkel tévévita keretei kapcsán kirobbant kisebb botrány, amikor a ZDF (az egyik német állami televíziótársaság) volt főszerkesztője azzal vádolta meg a kancellári hivatalt, hogy a Merkelnek kedvező feltételek megteremtése céljából távolmaradással fenyegetve zsarolta meg a médiát. Amennyiben ez igaz, a német politikai rendszer kezd jelentős torzulásokat szenvedni, és Schulz sem csak saját hibáinak köszönheti várható kudarcát.

A kérdés tehát, hogy „Mit rontott el Martin Schulz?” végeredményben talán nem megfelelő. Az igazi kérdés inkább az, hogy az említett körülmények figyelembevételével van-e egyáltalán olyan SPD-s politikus, aki a párt számára jobb szereplést garantálhatott volna. Válasz nehezen adható, de egy dolog ma már bizonyos: ha a XXI. században az SPD talpon akar maradni, komoly reformokra kell elszánnia magát.

Ez egyébként a párttól nem idegen: 1959-ben például, felismerve, hogy az átlagos német munkás a gyártulajdonosban már nem a kizsákmányolót, hanem pusztán a munkaadót látja, és a gazdasági fellendülés hatására korábbi anyagi nehézségei gyakorlatilag megoldódtak, az SPD lemondott az osztályharcos ideológiáról és modern tömegpárttá vált. Hogy Schulz a küszöbön álló újabb ideológiai váltást pártelnökként éli-e majd meg, mindenesetre kétséges.

Menyes Roland

a szerző az Antall József Tudásközpont kutatója

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.