Amikor Donald Trump tavaly június 16-án leereszkedett a Trump-torony mozgólépcsőjén, hogy bejelentse indulását az elnökválasztáson, politikai riválisai csak legyintettek. Az extravagáns, milliárdos üzletembert senki sem tartotta esélyesnek, kampányát leírták, mint egy feltűnési viszketegségben szenvedő egomániás médiahíresség önreklámja, amit talán még saját maga sem vesz valami komolyan. És elsőre úgy tűnhetett, igazuk van. Kezdetben ugyanis Trump kampánya ránézésre reménytelenül amatőrnek tűnt. Az elején szinte még senki nem vett észre, hogy a rendszertelennek és teljesen kaotikusnak tűnő választási hadjáratát egy jól átgondolt stratégia alapján szervezte meg. És tervét rendkívül fegyelmezetten hajtotta végre.
Tökéletes időzítés
Trump már évtizedek óta kacérkodott azzal, hogy megméretteti magát (először az 1988-as választás alatt merült fel a neve lehetséges jelöltként), de végül – egészen mostanáig – mindig visszalépett a lehetőségtől. Hogy pont a mostani választásra időzített, egyáltalán nem véletlen. Az már 2012-ben nyilvánvaló volt, hogy a republikánus választók egy rétege (fehér közép- és munkásosztálybeli férfiak) körében rendkívül népszerűnek számít, és tudta, ezekre a dühös, frusztrált, az országban tapasztalt változásokat rémülten figyelő, és a washingtoni politikai elitet megvető választókra biztosan számíthat.
Négy éve még nem lett volna elég csak ezeknek a szavazóknak a támogatása, hogy Trump diadalmaskodjon a republikánus előválasztáson. Ahhoz kellettek a pártvezetés által bevezetett előválasztási reformok – amiket ironikus módon pont egy olyan „forradalmi” jelölt ellehetetlenítésére alkottak meg, mint Trump – valamint az, hogy rengetegen, 17-en induljanak. Már csak egy jól kidolgozott stratégia kellett, amivel ki tud tűnni a sűrű mezőnyből. Végül Trump és pici kampánycsapata a hozzá legjobban illő módszert választotta: a provokációt.
A mestertroll akcióba lendül
Amikor Trump nyáron beindította kampányát, látszólag teljesen rendszertelenül, össze-vissza vagdalkozva lendült támadásba, olyan témákban szólalva fel, amit a többi jelölt alig érintett. Pedig jól kiszámított volt minden egyes kijelentése. Már 2014-ben kikristályosodott, hogy melyek azok az ügyek, amivel meg tudja szólítani a republikánus bázist. A még a végül hamvába holt New York-i kormányzóválasztási tervét segítő kis kampánycsapatának egyik tagja, Sam Nunberg is több ezer órányi konzervatív beszélgetős rádiós műsort hallgatott végig, jelentéseket írva főnökének arról, milyen témák mozgatják meg leginkább a konzervatív szavazókat. Így Trump pontosan tudta, mivel kell foglalkoznia ahhoz, hogy felkeltse érdeklődésüket.
A nagyszerű kommunikációs képességekkel rendelkező Trump több évtizedes médiaszerepléseinek tapasztalataira támaszkodva pontosan tudta azt is, hogyan szólítsa meg közönségét. Retorikáján jól látszik, hogy pontosan eltervezett minden egyes nyilatkozata. Rövid, könnyen megjegyezhető mondatokat használ, nem megy bele bonyolult, nehezen érthető részletekbe, amivel csak untatná az embereket, és mindenre rendkívül egyszerű megoldási javaslattal áll elő. Hogy azok politikailag nem korrektek? Sebaj!
Mesteri médiamanipuláció
Trump még 2013 decemberében egy republikánus háttéremberekkel és tanácsadókkal tartott tanácskozásán – amin arra akarták rávenni, induljon a New York-i kormányzóválasztáson – bepillantást engedett abba, ami elnökválasztási kampányának leglényegesebb, és egyben leglenyűgözőbb eleme lett: a médiastratégiájába. A jelenlévők hitetlenkedve hallgatták, ahogy Trump kijelentette, szinte alig kell majd pénzt költenie televíziós reklámokra, mert a sajtó nem tud majd nem foglalkozni vele.
Tudom, hogyan kell úgy megdolgozni a médiát, hogy soha ne fordítsák el rólam a lámpákat. Mindenki elől elszívom majd a levegőt
A résztvevők nem igazán hitték el, hogy ezt tényleg végre tudja hajtani. Majd végül pontosan az történt, amit Trump másfél évvel korábban megjósolt. A sajtó itta minden egyes szavát, és olyan sokat szerepeltették provokatív, felháborító kijelentéseivel, hogy többek szerint kizárólag a média tehet arról, hogy végül Trumpnak sikerült elnyernie a republikánus elnökjelöltséget, mert sokkal többet foglalkoztak vele, mint megérdemelte volna. A nyári uborkaszezon végére – nem véletlen, hogy pont nyáron indította el választási hadjáratát, amikor a sajtó minden kis hírmorzsának örül – már szinte minden választási hír csak arról szólt, hogy Trump már megint mit mondott, kit sértett meg, és arra ki mit reagált.
A New York Times számításai szerint 2016 márciusára már majdnem kétmilliárd dollár értékű ingyen sajtóidőt kapott a televíziókban, újságokban és a közösségi médiában, és így nem volt semmi szüksége arra, hogy reklámidőket vásároljon. Miközben Jeb Bush és támogatói 85 millió dollárt költöttek el – mint kiderült, teljesen feleslegesen – televíziós reklámokra, Trump mindössze alig tízmillió dollárt áldozott kampányhirdetésekre. Ahogy azt jó előre megmondta, az összes többi jelölt elől elszívta a médialevegőt. Akik semmit sem tudtak kezdeni a teljesen szokatlan választási hadjáratával.
Rendszertelen gerillakampány
Amellett, hogy folyamatosan irányítása alatt tartotta a hírfolyamot, Trump zseniális módon használta ki ellenfelei lomhaságát. A kis létszámú kampánycsapatot működtető üzletember kezét nem kötötte meg politikai tanácsadók hada, akik minden egyes üzenetet átrágnak, hogy biztosan a megfelelő hatást érjék el a megcélzott választóknál. Trumpnak nem volt szüksége szövegírókra, hiszen – egy-két kivételtől eltekintve, soha nem mondott előre megírt beszédeket, büszkén hirdetve, hogy súgógép nélkül mondja el – spontánnak látszó, de jól átgondolt és megtervezett – szónoklatait.
Ennek köszönhetően villámgyorsan tudott támadásokat és ellentámadásokat indítani a vele kekeckedő ellenfelei ellen, akik kiszámíthatatlan stílusa miatt soha nem tudhatták, mikor mivel fog előjönni ellenük. Nyilatkozatai nem követtek semmilyen már ismert formulát, amire már jó előre fel lehetett volna készülni egy hatásos válasszal, és mire riválisai kitalálták, hogy mi lenne a megfelelő ellenlépés támadásai ellen, addigra Trump már régen valami teljesen új dolgokkal ment nekik. És nem állt le, folyamatos nyomás alatt tartotta, és hibákra kényszerítette őket.
Egyik kedvenc taktikája volt, hogy direkt csak azért tett valami felháborító kijelentést, hogy válaszra késztesse ellenfelét, majd azt szépen ellene fordítsa. A legszebb példa erre, amit Hillary Clinton ellen művelt még 2015 decemberében, amikor egy kampányrendezvényen egy a sajtóban “vulgárisként” elkönyvelt szóval emlékezett meg arról, hogy Clinton milyen csúnyán kikapott Barack Obamától a 2008-as demokrata előválasztások alatt. A szó a jiddis “schlong”, azaz pénisz szó igésített alakja (schlonged) volt, amit talán úgy lehet a legjobban fordítani magyarra, hogy “elpicsázták”.
A Clinton-kampány persze azonnal szexistának nevezte kijelentését és Trumpot, majd Bill Clinton egy interjúban közölte: Trumpban meg van a hajlam a szexizmusra. Az üzletember mintha csak erre várt volna, azonnal nekiment Bill Clintonnak és nőügyeinek, és több napon át támadta ezzel a Clinton-házaspárt, nem megfeledkezve arról, hogy az egykori elnök bizony nem éppen a hűséges férjek mintapéldánya. A Clinton-kampány gyorsan visszavonulót is fújt.
Trump unortodox kampánya végül teljes sikert aratott,
de kérdés, hogy a republikánus előválasztásokra kitalált módszer mennyire lesz hatásos az országos választás alatt, Clintonnal szemben. Ami ugyanis működött a republikánus választók megnyerésénél, már nem biztos, hogy országos szinten is be fog válni. Ezt tudja Trump is, aki már akkor nekiállt átszervezni kampánycsapatát, amikor kezdett biztossá válni, hogy ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Felbérelt egy tapasztalt kampánygurut, Paul Manafortot, profi közvélemény-kutatót állított munkába, a kampány pénzügyeit egy ismert Wall Street-i bankárra, az adományok gyűjtését pedig egy jónevű republikánus pénzemberre bízta.
Az elkövetkező hónapok legnagyobb kérdése, hogy az előválasztások alatt tett erős kijelentései mennyire fogják megnehezíteni a dolgát Clintonnal szemben, aki minden bizonnyal mindent meg fog tenni, hogy azokat ellene fordítsa. Bár Trump a republikánus szavazókat sikerrel nyerte meg, közben maga ellen fordította a spanyolajkú választókat, valamint a nőket, akiknek a szavazatai nélkül nehezen tud majd győzedelmeskedni az elnökválasztáson.
