Nagyvilág

Donald Trump egy csapásra megoldaná Észak-Korea problémáját

Nem okozna neki gondot, hogy szóba álljon Kim Dzsong Unnal.

Tárgyalna Kim Dzsong Unnal Donald Trump republikánus elnökjelölt, hogy véget vessen az észak-koreai atomprogramnak. „Nem okozna gondot, hogy szóba álljak vele” – jelentette ki a Reutersnek adott keddi interjúban.

A politikus Kínára is nyomást gyakorolna. Szerinte az Egyesült Államoknak „iszonyatos hatalma” van Kína fölött, amely egy telefonhívással megoldhatná az észak-koreai problémát.

Trump figyelmeztetett arra, hogy szerinte hatalmas lufi fújódik a technológiai szektorban, a helyzet hasonló, mint a 2008-as nagy pénzügyi válság előtt. Szerinte milliárdokra értékelnek olyan cégeket, amelyek egy fillért sem termeltek, és rossz a konepciójuk.

Ha megválasztanák Trumpot, a klímaegyezményeket is újratárgyalná, amelyekkel az a problémája, hogy más országok nem tartják be. Azt mondta: olyan dolgokra, amelyeket Amerikának azonnal meg kell tennie, Kína számára 30 év haladékot ad az egyezmény.

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt külpolitikai tanácsadója azt mondta: Trump bizarr érdeklődést mutat olyan külföldi „erős emberek” iránt, mint Kim Dzsong Un vagy Vlagyimir Putyin, miközben Amerika legfontosabb szövetségesének vezetőjét sértegeti. Szerinte Trump külpolitikai elképzelései értelmetlenek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik