A következő élő közvetítés része Brüsszeli robbantás: 25 sérült válságos állapotban

Cáfolta Trump állításait a londoni rendőri vezető

Donald Trump amerikai milliárdos, republikánus elnökjelölt-aspiráns, aki úgy gondolja magáról, hogy ehhez is ért, egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte a brit muszlim közösségek összezárnak, és nem jelentik a szélsőségesek tevékenységét a rendőrségnek.

A londoni rendőrség egyik vezetője a BBC-nek azt mondta: Trump kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, csak arra jók, hogy gyűlöletet szítsanak. „A legrosszabb dolog, amit tehetünk, hogy démonizálunk egy közösséget. A gyűlöletkeltéssel teljes mértékben a terroristák kezére játszunk” – jelentette ki Neil Basu. (AP)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik