Lassan egy hete tart az orosz beavatkozás Szíriában, és eddig a nemzetközi sajtó és a szakértők annak latolgatásával voltak elfoglalva, hogy micsoda briliáns húzás is volt az oroszoktól, hogy ismét borsot törtek a nyugat orra alá. Az orosz lépések egyelőre sikertörténetnek tűnnek, mintha mindenki elfelejtette volna, hogy milyen következményei lehetnek egy olyan beavatkozásnak, ahol nem látni a konfliktus végét, és ahol nincsen világos kilépési stratégia sem.
Itt most nem is elsősorban Moszkva 1979-es afganisztáni beavatkozására kell gondolni, amely, micsoda párhuzamok: eredetileg szintén korlátozott célú volt, és csak az ottani rendszer gyors megsegítésére irányult. Sokkal közelebbi és mindenki számára emlékezetes példák az USA afganisztáni és iraki háborúi. Egy amerikai kommentátor nemrég találóan jegyezte meg, hogy a Közel-Keletre „bemenni” sokkal könnyebb, mint „kijönni”.
Ennek ismeretében furcsa látni, hogy mennyien ünneplik és látják előre teljes sikernek az orosz beavatkozást, miközben Amerika elmúlt 13 éve a lehetséges kudarcok teljes tárházát kínálja arra, hogy mi sülhet el balul egy ilyen beavatkozásban.
Bár tény, hogy mivel Oroszország nem az a klasszikus plurális demokrácia, amelyben a közvélemény képes lenne befolyásolni a politikai döntéseket, de azért még Putyin elnöknek is oda kell figyelnie, hogy az egyes döntései és intézkedései mennyire népszerűek a lakosság körében.
Íme, az az öt dolog, amivel rosszul sülhet el Moszkva számára, és véget vethet az ünneplésnek.
1. Ártatlan civilek, pontatlan bombázások a harcmezőn
Az amerikai légierő az 1999-es koszovói háború óta a precíziós fegyverek bűvkörében él. Valóban, a vietnami háború szőnyegbombázásaihoz képest rengeteget fejlődött a haditechnika, ma már az egyszerű szabadesésű bombákat is egy egyszerű szerkezettel „okosbombává” lehet alakítani, amely képes egy előre megadott koordinátára zuhanni. A hibás felderítési adatok és az emberi tényező azonban mindig a rendszer része marad. Az amerikai hadsereg teljesítményét nem az elmúlt évtizedben ledobott több százezer tonna bomba és rakéta alapján ítéljük meg, hanem a tömegsírrá változtatott afgán esküvői menetek vagy a minapi korházat ért bombatámadás alapján.
Az orosz haditechnika ezen a téren több évtizedes lemaradásban van, és sem az orosz, sem a szíriai hadsereg nem érzékeny annyira a járulékos „civil” áldozatokra. Problémák már egy heti támadás után jelentkeztek. Amerikai hírszerzési információk szerint a Kaszpi-tengerről kilőtt nagy hatóvátolságú (1500 km) orosz robotrepülőgépek közül négy nem érte el célját, és még Irán területén leesett. Más hírek szerint az orosz bombázásoknak már több tucat civil áldozata van. Valószínűleg nem kell sokat várnunk arra, hogy videofelvételek kezdjenek le keringeni az interneten cirill betűs bomba vagy rakétamaradványokról, amelyet egy lakóházból ásnak ki az emberek. A korábbi iraki és afganisztáni beszámolókra gondolva nincs messze az sem, amikor forgatócsoportok alkalmi kórházakban haldokló embereket és gyerekeket mutatnak majd, mondván ez is az orosz bombázások eredménye.
2. Pilóták az ellenség kezében
A fenti lehetőségeknél sokkal súlyosabb, igazából jelenlegi ismereteink szerint kiszámíthatatlan következményei lehetnek, ha orosz vadászbombázó vagy helikopterpilóták kerülnek az ellenség kezébe. Azt hiszem, Moaz al-Kaszaszbeh jordániai pilóta esete mindenkinek beégett az emlékezetébe, aki csak elmesélve is hallotta a katona brutális halálát.
Ha valamilyen téren súlyos hátrányban van az orosz légierő a nyugati koalíció lehetőségeivel szemben, akkor az a harctéri mentőképesség. Ezt az Egyesült Államok az elmúlt évtizedekben szinte tökélyre fejlesztette, de nekik is az kellett ehhez, hogy 1993-ban elveszítsenek két pilótát Mogadishuban (az akkori videofelvételeknek is sokkoló hatása volt).
Ha van is az orosz légierőnek kidolgozott harceljárása egy elveszett pilóta vagy pilóták kimentésére mélyen a frontvonalak mögött – ezt még nem alkalmazták harci körülmények között az elmúlt harminc évben. Az biztos, hogy a dedikált harceszközök, a valóban precíziós fegyverek hiányoznak, bár korlátozottan képesek lehetnek rá, hiszen a híradófelvételekből tudjuk, hogy szállító és harci helikoptereket is telepítettek Szíriába.
A szíriai felkelők nem egy, a szír légierőhöz tartozó helikoptert leszedtek már vállról indítható – micsoda pikáns részlet – orosz rakétákkal. A legutóbbi videofelvételek a napokban megindult közös iráni-orosz-szír hadsereg offenzíváról azt mutatták, hogy az orosz harci helikopterek a frontvonal közelében repültek, azaz elképzelhető, hogy ténylegesen is részt vesznek. Ellenzéki beszámolók szerint a legutóbbi harcokban orosz szállítóhelikopterek vitték harcba a kormányoldal fegyvereseit.
A pilóták esélyeit rontja az orosz haditechnika legendás „minősége”. Az elmúlt évtizedek forráshiánya (az orosz haderőre csak kb. tíz éve költenek rendesen, de csak 2009-ben érte el az 1992-es szintet), az üzemeltetési kultúra sajátosságai vagy a felhasznált anyagok minősége több esetben vezetett repülőgépek meghibásodásához, elvesztéséhez békés körülmények között is. Legutóbb egy szibériai légi bemutatón csapódott földnek egy Mi-28-as harci helikopter.
Orosz katonákat még senki sem látott narancssárga kezeslábasban, és nem tudjuk, hogy az orosz lakosság miként fog erre reagálni. Az biztos, hogy az amerikai és más nyugati túszok sorsát ismerve, nem számíthatunk sok jóra.
3. Robbantások orosz turisták között
Az iszlám világ országai népszerű turista célpontok a nyugati turisták milliós hordái számára. Éppen ezért a különböző terrorszervezetek előszeretettel próbálnak meg rajtaütni ilyen helyszíneken. Egy ilyen támadásnak óriási hírértéke van, mivel nyaralásra mindenki elviszi a telefonját vagy a videokameráját, a drámai erejét növelő, rángatózó amatőr videofelvételek szinte biztosan készülnek egy ilyen támadás során. Az indonéziai Bali szigetén történt merénylet, az egyiptomi Luxor templománál történt kézifegyveres támadás, vagy a legutóbbi tuniszi Bardo Múzeumnál végrehajtott akciónak a turisták voltak a célpontjai, a megörökített látvány pedig sokkoló hatású volt az otthoni közvéleményre, és cselekvéskényszerbe sodorta a kormányokat.
Az orosz turisták pedig sokan vannak, és szeretik a közel-keleti országokat. A romló gazdasági helyzet miatt ugyan az elmúlt két évben jelentősen csökkent a számuk a világban, de még így is legalább 10 millióan indultak útnak 2014-ben. Az is betett az orosz turizmusnak, hogy az ukrajnai események óta a katonai és rendfenntartó szervezetek tagjai (majd kétmillió emberről van szó) nem utazhatnak külföldre. Az egyik orosz turisztikai szervezet szóvivője szerint csak emiatt harminc utazási iroda ment tönkre.
Az orosz turisták között továbbra is a két legkedveltebb célpont Törökország és Egyiptom. Sharm el-Sheikben, Hurgadán, azaz a Sínai-félsziget turistaparadicsomaiban az évi két millió orosz vendég teszi ki a turisták egyharmadát. Micsoda véletlen, de az Iszlám Állam egyik legvirulensebb fiókszervezete épp a félszigeten tevékenykedik rendszeresen támadva a rendfenntartó erőket és a turistákat is.
2014 első kilenc hónapjában három millió orosz turista érkezett Törökországba, amely ezzel vezeti a képzeletbeli ranglistát a legnépszerűbb orosz turisztikai célpontok között. Az Iszlám Állam és a többi ellenzéki szervezet – ma már ez is közismert – Törökországot használja tranzitállomásként a Szíriából történő ki- és beutazáshoz.
Természetesen mind Ankara, mind Kairó nagyon vigyáz a turizmusára, utóbbi esetében az egyik legfontosabb bevételi forrás jelent. Az viszont megnehezíti a védelmet, hogy az orosz célpontokra eddig nem kellett figyelni, és hogy egyszerre nagyon nagy számban vannak. Ilyen tömegekben egy öngyilkos merénylő, vagy akár csak egy Kalasnyikovval végrehajtott támadás is rengeteg áldozattal járhat.
4. Diplomácia bonyodalmak a NATO-val és Törökországgal
Az orosz beavatkozás apró szépséghibái lesznek azok a diplomácia bonyodalmak, amelyeket a pontatlan bombázások okozhatnak. Az elsőket máris megtapasztalhattuk, amikor a napokban már két alkalommal is megsértették orosz harci gépek Törökország légterét, de a jövőben akár Izrael felé is „eltévedhetnek” (a többi szomszédos állam, talán Jordánia kivételével nem zavartatná magát).
Egyelőre még csak a kardcsörtetés zajlik: a NATO főtitkára és a török vezetés éles hangon ítélte el a légtérsértést, de ez még eszkalálódhat. A korábbi szíriai légierő berepülései miatt a NATO Patriot típusú légvédelmi rakétarendszereket telepített Dél-Törökországba, és ezeket csak az elmúlt hónapokban vonták ki. Politikailag bármennyire sem érdeke egyetlen oldalnak sem eszkalálni a konfliktust, az emberi tényező itt is szerepet játszat. A török-orosz kapcsolatokban talán a berepülések okozzák a legkisebb fejfájást. Sokkal inkább probléma Ankara számára, hogy az orosz jelenlét saját szíriai terveit is áthúzta.
Fotó: Europress/Thierry Charlier
5. Oroszország általános megítélése az arab világban
Szinte mindenkinek vannak emlékei, benyomásai arról, hogy az Egyesült Államokat mennyire utálják az iszlám világban. Az „arab utca” már a 2003-as iraki invázió előtt is gyűlölte Amerikát, mivel az Izrael és az elnyomó, de nyugat barát arab diktatúrák támogatója volt évtizedeken keresztül. Oroszországra az egykori Szovjetunió örököseként főleg pozitívan vagy semlegesen tekintettek az arab világban, még annak ellenére is, hogy Afganisztán egyértelműen az ő kezükhöz volt köthető. Ennél azonban sokkal többet számított Moszkva támogatása a nagyreményű forradalmaknak (Egyiptom, Irak, Szíria, Algéria, Líbia, stb.), különösen katonai téren, amely lehetővé tette az Izrael ellen folytatott háborúkat, és nem utolsó sorban a gyarmati múlt lerázását.
Oroszország szíriai beavatkozásával egyelőre úgy tűnik, hogy az eddig élvezett szimpátiát elveszíti az arab közvélemény körében, amelynek persze inkább csak szimbolikus ereje van, de azért idáig elmondhatta Moszkva, hogy az USA-val szemben bezzeg minket legalább szeretnek.
A politikai vezetés szintjén talán nem lesz ilyen rossz a helyzet, az egyiptomi vezetés például szimpátiával követte Moszkva beavatkozását Szíriában. A legnagyobb problémát az arab államok közül valószínűleg Szaúd-Arábia jelentheti majd (amely egyébként Egyiptom legfőbb támogatója és finanszírozója), bár az is tény, hogy Rijád regionális pozíciói is jelentősen gyengültek az elmúlt egy évben. Tradicionális partnerével megromlottak a kapcsolatai az iráni nukleáris megegyezés miatt, Oroszországgal most rúgta össze a patkót, a jemeni katonai kudarcok és a növekvő civil áldozatok miatt egyre több kritikát kap, és még egyiptomi szövetségese sem áll ki mellette a szíriai polgárháborúban.
