A világ 180 országának médiaszabadságát rangsoroló listán idén a 65. helyen vagyunk, míg 2010-ben a 23. helyen állt Magyarország. (A hitelességhez hozzátartozik, hogy akkor 173, az utóbbi években pedig 178 országot vizsgált a szervezet.)
A jelentés szerint 2010, Orbán Viktor kormányzása óta a demokrácia “visszavonulóban” van Magyarországon; azóta 42 helyet csúsztunk vissza a sajtószabadság rangsorban. Mint írják, a Fidesz folytatja a nem az uralma alatt álló média zaklatását. Felidézik, hogy júniusban a parlament elfogadta a reklámadót, amit a kormányzati elnyomó eszközök közé sorol az újságíró-szervezet. Az új adófajta nyilvánvalóan a kormányt keményen bíráló RTL Klub elnémítására szolgál.
A sajtószabadság-lista élén három skandináv ország, sorrendben Finnország, Norvégia és Dánia áll. A sereghajtó Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea.