Nagyvilág

Ünnepel a világ legfiatalabb állama

Örömmámorban úszó tömegek ünnepelték péntek éjjel Juba, a dél-szudáni főváros utcáin a függetlenné válást.

A Szudánból kiszakadt állam szombat hajnal nulla órától vált függetlenné, így a világ legfiatalabb államává.

Juba belvárosában katonák és civilek hömpölyögtek az utcákon, s a rekkenő hőség dacára egyesek táncra perdültek, mások dobokat vertek. Amikor az órák elütötték az éjfélt, az új ország első napján üdvrivalgásban törtek ki az emberek, az autók vadul tülköltek, ismeretlenek egymás kezét szorongatva kívántak egymásnak “boldog születésnapot”, és a tűzijáték fénye bevilágította az eget a főváros felett.

A külföldi vezető politikusok, köztük 30 afrikai vezető és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár részvételével szombat délelőtt kezdődnek el a függetlenné válás hivatalos ünnepségei. A hivatalos program szerint James Wani Igga, a dél-szudáni parlament elnöke felolvassa a függetlenségi nyilatkozatot, majd leeresztik a szudáni nemzeti lobogót és felvonják az új állam zászlaját. Lesz katonai díszszemle is, majd Salva Kiir, Dél-Szudán első elnöke parafálja az ideiglenes alkotmányt.

A régóta várt függetlenség elérése azonban a bizonytalanság új korszakát nyitja meg a mélyen alulfejlett, ám hatalmas kőolajkinccsel rendelkező országban. A 620 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, 8-10 millió lakosú Dél-Szudán Afrika eddig legnagyobb kiterjedésű országának az egyharmadán alakul meg, a kőolajnak (az ismert készlet 6,7 milliárd hordó) viszont a háromnegyede kerül a birtokába. A két utódállamnak még döntenie kell az osztozkodásról, Szudán 40 milliárdos államadósságának megosztásáról, az eddig 80 százalékban meghúzott határvonal pontos kijelöléséről, a vitatott Abyei hovatartozásáról, s később a Nílus vízének a megosztásáról is.

Egyiptom elismerte Dél-Szudán államiságát

Kairó ugyanakkor aggódva kísérte figyelemmel Szudán két területének elszakadását. Egyiptom ugyanis nagy mértékben függ a Nílus vízétől, és Dél-Szudán megalakulásával újabb állammal kell számolnia a vízhasználattal kapcsolatban. A kelet-afrikai országok korábban sürgették, hogy tekintsék át a még gyarmati időkben kijelölt vízkivételi kvótákat a Níluson.

A kairói székhelyű Arab Liga közölte, hogy Dél-Szudánnak joga van csatlakozni a szervezethez – jelentette be az egyiptomi állami televízió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik