A dél-szudáni népszavazás tétje nem kevesebb, mint Afrika legnagyobb kiterjedésű országának a jövője. A január 9-edike óta zajló népszavazáson egyértelműen az igen szavazatok többségére számíthatunk, így 1993 után (abban az évben vált ki Eritrea Etiópiából) újabb független állam jöhet létre a fekete földrészen. Bár a függetlenedni vágyó Dél-Szudán a hatalmas ország területének alig egyharmadát teszi ki, így is akkora, mint Franciaország.
A békés szétválás történelmi választóvonalat jelentene Szudán számára. A muzulmán észak ugyanis évtizedeken át háborút viselt az animista és keresztény vallású dél ellen. A két országrészt 1947-ben anélkül egyesítették, hogy kikérték volna a déliek véleményét. Szudán végül 1956-ban nyerte el – Nagy-Britannia és Egyiptom kezéből – a függetlenséget, s ekkor kezdődött az etnikai konfliktus. pp
Multisource political news, world news, and entertainment news analysis by Newsy.com
A háború, kisebb megszakításokkal, öt évtizeden át dúlt. Ezalatt a déli régió – noha nemcsak kőolajban, de vízben és termékeny földekben is gazdag – a világ egyik legszegényebb térségévé vált. A felek csak 2005-ben kötöttek béke-megállapodást. Az abban rögzített ígéretek dacára Kartúm semmit sem tett a déli országrész fölemelése érdekében. Miközben a főváros az olajbevételeknek és a rendkívül élénk kínai beruházási tevékenységnek köszönhetően ma leginkább egy fejlett délkelet-ázsiai metropolisra hasonlít, délen kőkorszaki állapotok uralkodnak. Kórházak, egyetemek, aszfaltozott utak jóformán csak északon találhatók, délen szinte semmi sincs.
Jubában, a majdani új állam potenciális fővárosában áll a déli országrész egyetlen, kórháznak minősíthető egészségügyi intézménye – 5,6 millió embert kellene ellátnia. A gyermekágyi halandóság Dél-Szudánban a legmagasabb a világon, s az itt élő nők 90 százaléka analfabéta. A lakosság fele napi egy dollárnál kevesebb jövedelemből tengődik.
“Ha Dél-Szudán az elszakadás mellett dönt félő, hogy egy újabb bukott állam születik Afrikában. Ha Szudán egységes marad, az eddigi tapasztalatokból kiindulva igencsak nehéz lesz a kisebbségi jogokat is tiszteletben tartó államot működtetni” – írja a referendum kapcsán Csicsmann László a „Törzsiség és iszlám a XXI. századi Szudánban” című cikkében, amely a Kelet ritka nyugalma című tanulmánykötetben jelent meg.
Észak és dél válása szinte bizonyosra vehető, ám az igazi problémák a függetlenség kikiáltása után kerülnek majd előtérbe. A felek hónapok óta tartó tárgyalásokon sem tudtak például megegyezni a majdani államhatár pontos vonaláról. Az 1200 kilométernyi közös határ 80 százalékát már kijelölték, ám éles vita dúl az Abyei térségében húzódó Heglig-olajmezőről, amelyre mindkét fél igényt tart. Abyeiben a hírek szerint szintén népszavazást rendeznének a térség hovatartozásáról, ennek időpontja azonban teljesen bizonytalan. Jubában azt állítják, hogy szükség esetén elfogadnák egy nemzetközi döntőbíróság ítéletét is.
Szavazatukat leadni szándékozók sorban állnak Dél-Szudán fővárosában, Jubában (MTI/EPA)
Szudán olajtermelése csaknem eléri a napi félmillió hordót, az ország ezzel Nigéria és Angola mögött Afrika harmadik legnagyobb kitermelője. Az olajkészlet 80 százaléka azonban délen, illetve a vitatott Abyei térségében található. Kartúm költségvetési kiadásainak 60 százalékát fedezik az olajexportból származó bevételek, a déli régió esetében ez az arány 90 százalék.
olajcsapda
A konfliktus egyik forrása, hogy habár délen található az ismert olajvagyon 80 százaléka, ennek hasznosítása, exportja azonban csak az északi országrészen át haladó csővezetéken lehetséges. Itt találhatók Szudán olajfinomítói is. Az infrastruktúra tehát “északi kézben” van, ami előrevetíti, hogy – a déli országrész elszakadása esetén kemény tárgyalások várhatók az olajkincsből származó bevételek megosztásáról.
A 2005. évi megállapodásban a felek megegyeztek abban, hogy a népszavazásig megosztoznak az olajbevételen. Ez idáig többé-kevésbé jól működött. A függetlenség kikiáltása után viszont módosítani kellene az elosztási kulcsot, éppen ebben rejlik a békés egymás mellett élés esélye – legalábbis a válást követő első időszakban. Saját csővezeték hiányában ugyanis a dél rá van utalva az északi infrastruktúrára – ugyanúgy, ahogyan az észak-szudáni finomítók a délről érkező nyersanyagra. Vita esetén mindkét fél csak veszíthet.
A déliek azonban eltökélték, hogy előbb-utóbb saját csővezetéket építenek, amely vagy a kenyai Mombasa kikötőjéig, vagy a szintén kenyai Lamu szigetén tervezett új kikötőig érne. Hírek szerint egy japán konzorcium érdeklődést mutat a 10 milliárd dolláros projekt iránt. Ha ez a csővezeték megépülne, akkor észak egy csapásra elveszítené olajexportból származó bevételének 70 százalékát.
Éppen erre való tekintettel kell komolyan venni azokat az északi destabilizálási kísérleteket, amelyeknek száma drasztikusan megnőtt az utóbbi hónapokban. A több évtizedes háború alatt déliek százezrei menekültek Kartúmba; közülük eddig mintegy százezren tértek vissza délre, nem egészen önként. Juba illetékesei arra számítanak, hogy a város lakossága a referendumot követően a jelenlegi félmillióról jóval egymillió fölé fog emelkedni. A jövevények elhelyezése hatalmas probléma elé állítja a déli hatóságokat – északon pedig azzal számolnak, hogy a maguk javára aknázhatják ki a “hazatérők” elégedetlenségét és tiltakozását.
Ez annál is könnyebb lehet, mert a déli régió lakossága nem homogén, hanem több népcsoportból áll. Ezek között pedig már javában dúl a harc a jövendő dél-szudáni független állam hivatali pozícióinak és bevételeinek elosztásáért. Ha ez a harc fegyveres összecsapásokká fajulna, akkor Kartúm afféle rendcsinálóként léphetne színre délen, s egyben visszaszerezhetné az olajmezők fölötti ellenőrzést is.
Omar Haszan Ahmed el-Besir államfő röviddel a szavazás előtt óvott Szudán kettéválásától. Szerinte a függetlenség nem csodagyógyszer.
Ábrák mellé teszik az “x”-et
A csaknem négymillió szavazásra jogosultaknak a szavazólapon vagy egy kezet a függetlenség jelenként vagy egy összekulcsolt kézpárt az ország egyben maradása jeleként kell megjelölniük. Az ábrákra ezért van szükség, mert az országrész 8,7 millió lakosának ugyanis csak 15 százaléka írástudó. A népszavazás első napján sok voksoló a számára kijelölt szavazóhelyiség környékén, a szabad ég alatt aludt éjszaka, és már hajnalban sorba állt a szavazáshoz. “Az utolsó menetelés a szabadságért” – olvasható számos utcai transzparensen. Ünnepi a hangulat, nők énekelnek, sok férfi pedig zászlóba burkolózik. A népszavazás egy hétig tart, előzetes eredményekre legkorábban februárban számítanak.
