Egy évvel a 2008. augusztusi orosz-grúz villámháború után a feszültség ismét hatalmas a Kaukázusban, ám ezúttal a Washington és Moszkva közötti szembenállás nem korlátozódik Grúzia és Dél-Oszétia területére. Az Egyesült Államok keleti partjaitól Németországon, Finnországon, Iránon keresztül Törökországig számos helyszínen folyik a küzdelem. A tét hatalmas: Oroszország igényt tart hagyományos egyeduralmára a „közel-külföldön”, amelyet Amerika nem hajlandó megadni számára.
Oroszország a 2000-es évek elejétől meghökkentő sebességgel vált posztszovjet romhalmazból az Eurázsia geopolitikáját nagyban meghatározó nagyhatalommá. Ebben a Vlagyimir Putyin elnökségei alatt megvalósult kvázi totalitárius központosítás, a gazdaság szerkezeti problémáit elfedő energiahordozók szállításából származó bevételek és a növekvő katonai képességek mellett elsősorban az Egyesült Államok iraki, később afganisztáni lekötöttsége játszotta a kulcsszerepet.
Figyelik a mozgásokat
Oroszország nem véletlenül figyeli aggódva az iraki csapatkivonásokat. A ma még Irakban állomásozó amerikai katonai egységek holnap ugyanis már Grúziában, Ukrajnában, a balti államokban lehetnek, amely lehetetlenné tenné Moszkva számára, hogy nagymértékű katonai fölényét kihasználva gyakoroljon nyomást ezekre az országokra.
Moszkva nem tűrheti el az amerikai katonai erő állomásoztatását, illetve az Egyesült Államok befolyását ebben a térségben. Amennyiben a „közel-külföld” nem Moszkva irányítása alatt áll, az orosz magterület védhetetlenné válik egy esetleges, nyugatról érkező támadással szemben. Egy önmagát megvédeni képtelen ország esetében pedig bajosan lehet nagyhatalmi szerepről beszélni.
Irán a kulcs
Ezért Oroszország mindent megtesz, hogy az Egyesült Államok ne tudja figyelmét az orosz befolyási övezetre fordítani. A figyelemelterelési stratégia sarokköve Irán: az iszlám köztársaság támogatásával igyekeznek elérni, hogy minél nagyobb amerikai haderőt állomásoztassanak a térségben.
Az egyik ütőkártya Moszkva kezében az S-300 PMU2 típusjelzésű hadászati légvédelmi rakétakomplexum, amelynek iráni exportja biztosítaná, hogy az Egyesült Államok csak komoly veszteségek árán indíthasson légitámadást az iráni nukleáris program létesítményei ellen. Igaz, a szállítástól Moszkva – az erre vonatkozó szerződés megkötése ellenére is – eddig tartózkodott.
Ezenfelül Oroszország segíthet Iránnak nukleáris ambíciói elérésében, akár nukleáris fegyvereket is szállíthat neki. Igaz, az atomfegyverrel rendelkező Irán létrehozása nem áll Moszkva érdekében.
A németeket megnyerték?
Közben az orosz diplomácia komoly erőfeszítéseket tesz az Egyesült Államok szövetségeseinek megnyerésére. A második világháború utáni külpolitikai függőségétől megszabaduló Németország nem kíván egy Amerika és Oroszország közötti konfliktus színterévé válni, így Berlin valószínűleg hajlandó lesz „különbékét” kötni az oroszokkal, még akkor is, ha ez negatívan befolyásolja kapcsolatait Washingtonnal. Hasonló megfontolásból hajlik a megegyezésre Finnország is, amely a hidegháború alatt is – egyedi módon – szovjetbarát nyugati ország volt. Több mint valószínű, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök találkozója e hét kedden Tarja Halonen finn elnökkel, majd pénteken Angela Merkel német kancellárral e kérdéskörre fog összpontosulni.
Az orosz-amerikai szembenállásnak másik kitüntetett pontja az egyre erősödő Törökország. Az ország régóta Amerika szövetségese, NATO-tagállam. Ám Ankara nem a Nyugat keleti bástyája, hanem önálló nagyhatalom kíván lenni. Most ennek az ébredő hatalomnak a kegyeiért küzd Oroszország és az Egyesült Államok. Törökország egyelőre igyekszik mindkét fél kedvében járni, erre példa, hogy egyaránt részt vesz a Nabucco és a Déli Áramlat építésében is.
Oroszország emlékeztet
Szimbolikus ereje miatt jelentős esemény, hogy mintegy másfél évtizedes kihagyással ismét orosz nukleáris meghajtású vadász-tengeralattjárók jelentek meg az Egyesült Államok keleti partjainál, nemzetközi vizeken, de nagyon is veszélyes távolságban. Az esemény újabb emlékeztető arra, hogy egy feldühített Oroszország számára számos eszköz áll rendelkezésre, hogy a világ bármely pontján megnehezítse Washington dolgát. A tengeralattjárók mostani, provokatív felhasználása igen hasonlatos a hadászati nehézbombázók őrjáratainak két évvel ezelőtti visszaállításához.
Miközben Joe Biden amerikai alelnöknek igaza van abban, hogy Oroszország demográfiai hanyatlása és a válság miatti katasztrofálisnak tűnő gazdasági helyzet miatt igen nehéz helyzetben van, mégis tévedés lenne azt hinni, hogy Moszkva hajlandó lenne könnyedén feladni pozícióit és eltűnni a történelem süllyesztőjében.
Fogynak az oroszok
Az orosz lakosság egészségügyi helyzete valóban elképesztően rossz, a születéskor várható élettartam a harmadik világ adataival vetekszik, egyebek mellett az alkohol, a kábítószer-használat, és az AIDS szintén rengeteg halálos áldozatot szed. Az ország még sohasem veszített évente ennyi embert békeidőben. A jelenlegi orosz külpolitikai cselekvés fő mozgatórugója e népességi katasztrófa hatásainak mérséklése. Ezért nem mondhat most le Moszkva védelmi pozícióiról, ezért kell a lehető legjobban kihasználnia azt az időt, amíg az Egyesült Államok máshova összpontosítja figyelmét.
Hasonlóképpen, bár az Economist adatai szerint az idén 7 százalékkal csökkenő orosz nemzeti össztermék nyugati mércével katasztrofális, Oroszország abban a helyzetben van, hogy nagyobb szociális megrázkódtatások nélkül vészelje át a válságot. Mi több, mivel Oroszországban egyedül az állam rendelkezik pénztartalékokkal, a válság jó alkalom a Kreml számára, hogy teljessé tegye a Putyin kezdte központosítást, és megszabaduljon a hatalmi ellenpólusként eddig létezett oligarcháktól.
Az amerikai Stratfor geopolitikai elemző cég nemrégiben megjelent írásában arra figyelmeztet, hogy a grúziai feszültség, az amerikai partoknál megjelenő tengeralattjárók, az iráni helyzet középpontba tolásának valószínű célja, hogy egy eddig nem ismert orosz törekvésről vonja el a figyelmet. Ahogy a Stratfor írja, ha ez a törekvés elég fontos Moszkva számára ahhoz, hogy akár egy háborúval vonja el róla a figyelmet, igencsak méltó a további vizsgálatra.
