Nagyvilág

Tévéfilm miatt ugrott egymásnak Csehország és Ausztria

Élesen bírálta az osztrák közszolgálati televíziót (ORF) Václav Klaus cseh államfő, mert az csütörtökön este egy dél-morvaországi atomerőműben lejátszódott fiktív katasztrófafilmet vetített.

Klaus a hét végén felhívta osztrák kollégáját, Heinz Fischert, hogy tiltakozását és rosszallását fejezze ki a film felett – jelentette be hétfőn Radim Ochvat, a cseh köztársasági elnök szóvivője. „Az alkotás műsorra tűzése nagyon szerencsétlen volt, mert az ilyen dolgok nem járulnak hozzá a két ország közti bizalom megerősítéséhez” – idézte Klaus kijelentését a szóvivő.

A Dukovany atomerőműben lejátszódott állítólagos katasztrófáról szóló másfél órás filmet már korábban nyilvánosan bírálta Jan Koukal, bécsi cseh nagykövet is. Különösen azt kifogásolta, hogy míg Andreas Prochazka rendező filmje az osztrák hivatásos mentőket és a polgári védelmet nagyon kedvező színben tünteti fel, addig Csehországot olyan országként mutatja be, amely képtelen időben figyelmeztetni szomszédait az atomerőműben történt katasztrófa veszélyére.

Az ORF vezetése a nagykövet nyilatkozatára reagálva azt állította, hogy a vitatott filmet előzőleg a Cseh Köztársaság meg nem nevezett képviselőjének is levetítették. „A nagykövetségnek nincs tudomása arról, hogy bármelyik diplomatája is látta volna a filmet” – utasította vissza a nyilatkozatot a bécsi cseh diplomáciai képviselet.

Ausztria, amely lemondott az atomenergia hasznosításáról, már évek óta nyíltan bírálja a csehországi atomerőműveket, s azok bezárását követeli. Azonban Nemzetközi szakértői bizottságok is eddig mindig arra az álláspontra jutottak, hogy a régebbi Dukovany és az újabb Temelíni Atomerőmű megfelel a szakmai követelményeknek, és biztonságos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik