Miben változtak az EU célkitűzései az elmúlt ötven évben? Sikerült-e elérni az akkori célokat?
A közös európai célkitűzések folyamatosan változtak az utóbbi fél évszázadban. Az alapja a világháború után kialakult kölcsönös bizalomépítési „békeprojekt” volt, amely a francia illetve a német szén- és acéltermelést egy közös, nemzetek feletti hatóság felügyelete alá helyezte, ez volt az Európai Szén- és Acélközösség. Utána a közös piac kialakítása lett a legfontosabb, amit az ipari átalakítás prioritása követett. 1973-ra az Európai Közösség első bővítése vált elsődlegessé, ekkor csatlakozott Dánia, az Egyesült Királyság és Írország. Az így kialakult új struktúrát tökéletesíteni kellett, és alkalmassá kellett tenni a további bővítésekre. Az egységes belső piac kialakulása után az euró bevezetése lett a legfőbb cél. Manapság a hangsúly a versenyképesség növelésén és a keleti bővítés utáni átalakításon van.
Mit adott az utóbbi ötven évben Európa polgárainak?
Békét adott. Talán fel sem tűnik, mert magától értetődik, hogy béke van, de a hiánya nagyon feltűnő lenne. Helmut Kohl mondta egyszer, hogy Németországot a történelem során először csupa barát veszi körül. Remélem ez Magyarországra is igaz. Barátok élnek együtt, norma lett a normális beszéd – Európában nem is illik máshogyan beszélni. A béke együtt jár az együttműködéssel olyan területeken, amelyek hatékonyabban kezelhetők összefogással. Ilyenek az energiaellátás, a környezetvédelem, a közlekedés vagy a belbiztonság. Ha gyorsvasút hálózza be az Alföldet, az nemcsak a magyaroknak jó, hanem annak a németnek vagy franciának is, aki Romániába megy. Ezenkívül soha ennyi külső forráshoz nem jutottunk hozzá történelmünk során. Ma a nemzeti jövedelmünk 3,5 százaléka „ajándék”, amit a svéd, német vagy francia adófizetők állnak.
Történeti léptékkel nézve mi a legjelentősebb vívmánya az uniónak?
Huszonhét európai ország egyesítése. A világon egyedülálló rendszer ez, soha sehol nem jött létre ilyen széles körű együttműködés ilyen békés körülmények között – igaz, ilyen sok állam sem volt még soha. A századfordulós Európában húsz állam volt, most csak a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásával keletkezett huszonegy. Rendkívül fontos még, hogy ez a 27 állam Európa többsége. Ennek a többségnek a miniszterelnökei negyedévente találkoznak, és ennek megszervezéséért a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Nemcsak hivatalos formában ülnek össze, hanem ülések előtt a folyosón beszélgetnek, ezzel rugalmassá teszik a diplomáciát. Olyan, mint az ENSZ-ben, csak családiasabb.
Ön szerint az EU története sikertörténet?
Természetesen sikertörténet, hiszen évről évre előrébb, többre jutott. Hozzá kell tennem, egyben nehéz politikai lecke is, hiszen sok mindent megvalósított, amiket nehéz tovább építeni – gondolok itt a vámunióra vagy a közös pénzre. Az eredményeket bezsebeljük, de nem ülhetünk a babérokon, hanem mindig kell valami új. A fiamnak például hiába mondom, hogy mekkora dolog a közös pénz, amikor ez alapvető a számára. A francia kollégáimnak meg az a természetes, hogy útlevél nélkül utaznak hozzánk – van akinek nincs is érvényes útlevele. Kell egy kis idő, amíg megszokjuk, hogy a ketrec ajtaja nyitva. A legtöbb embernek még nem természetes, hogy a térség bejárható, belakható, lehet menni bárhova dolgozni, élni. Ennek főleg a fiatalok látják az előnyeit. Ez a jelenség generációs különbség, idővel változni fog – eltelik talán 10 év, és senkinek nem lesz furcsa, hogy euróval fizetnek, mint bárhol máshol a kontinensen.
Mit ajánl ma az EU a polgárainak?
A jelennel kapcsolatban azt, hogy hatalmas lett a mozgásterünk. Ha máshogy fogalmazom: ekkora országunk még sohasem volt. Most már Portugáliáig el lehet jutni személyi igazolvánnyal. Január elsejétől nem kell megállni a szlovák és az osztrák határon, olyan lesz a közlekedés, mint a monarchia idejében. Ez a mozgástér mindenkit érint. A fiataloknak lassan természetes lesz, hogy Európa bármelyik egyetemén tanulhatnak, bárhol kaphatnak ösztöndíjat. Szűkebb körben a vállalkozók is jól járnak például azzal, hogy Szlovákiában jegyeztetik be a cégüket, és így kevesebbet adóznak. Elsősorban természetesen a dinamikus rétegek nyernek. 
Az EU egyben nehéz politikai lecke is
Mit kell tennie az uniónak a bővítés sikeréért?
Az Európai Uniónak erkölcsi kötelessége a bővítés, ugyanis benne van az alapszerződésben, hogy minden európai állam kérheti a felvételt. Ennek természetesen meg kell teremteni a feltételeit. A tagállamnak meg kell felelnie a csatlakozás feltételeinek, de az uniónak is készen kell állnia az új tagok befogadására. Ehhez a belső rendszert folyamatosan alakítani és csiszolni kell. A hatok Európája családi asztalhoz hasonlított, a huszonheteké inkább nemzetközi konferenciára emlékeztet. A két rendszer nem működhet ugyanúgy. A bővítéssel kapcsolatban természetesen számos kérdés felmerül, elsősorban a gazdagabb államok körében. Meddig éri meg a gazdag államoknak a sok befizetés? Meddig éri meg a stabilizációra, például a jó piacra költeni? Mire fordítják ezeket a pénzeket? Összeurópai rendszerek építésére, fejlesztésére, mint a környezetvédelem vagy az útépítés, amire mindenkinek szüksége van.
Megvalósítható-e, hogy az EU-ba minden európai állam belépjen? Mi ennek az akadálya?
Megvalósítható, de ehhez kell még jópár évtized. A csatlakozásnak vannak fokozatai, de a csatlakozásnál fontosabb a barátságos politika a szomszédokkal és az együttműködés.
Elég nagy a szakadék az utóbbi években csatlakozottak és a korábbi 15-ök között. Hogyan tudják ezt kezelni a régi tagállamok?
A szakadék nagy, de az általános tendencia szerint aki belépett, az gyorsabban fejlődik. Hagyományosan erre szokták felhozni az ír példát. Csatlakozásakor Magyarországgal nagyjából azonos szinten volt, meg lehet nézni, hol tartanak most. De elég csak körülnézni: Budapest, Pozsony vagy Prága már van annyira fejlett, hogy kiesnek a segélyezhető régiók köréből. A bent lévők tehát emelkedő pályán vannak, miközben egyre szegényebbek lépnek be. Más téma a régebbi tagállamok félelme az újabb munkavállalóktól. Pár évvel ezelőtt a tizenötök nem ismerték a csatlakozni vágyókat, keverték Szlovákiát Szlovéniával, és hasonlók. Ismeretlen mumustól féltek, a franciákat például a lengyel vízvezeték-szerelőkkel riogatták. Aztán kiderült, hogy nincs is annyi lengyel vízvezeték-szerelő, aki meg Franciaországba ment dolgozni, arra tárt karokkal vártak, mert szükség volt rájuk. Lassan elmúltak tehát ezek a félelmek. Ugyanerre példa a magyar orvosok kivándorlása Svédországba: hiányszakmában dolgoznak svéd bérért. Nem más ez, mint szakmai átstrukturálódás.
Milyen forgatókönyvek vannak az EU jövőjével kapcsolatban?
Forgatókönyvből van mindenféle, az optimistáknak optimista, a pesszimistáknak borúlátó, de nem ez a lényeg. Ennél sokkal fontosabb, hogy az aktuális kihívásokra megfelelően tudjunk válaszolni: nem ismerjük, mi lesz a globális gazdasággal, az új világhatalmi centrumokkal, az éghajlatváltozás hatásával. Az EU csak akkor fog boldogulni, ha ezekre okosan, együttműködve keresi a megoldást.
Mentalitásban ezer éve európaiak vagyunk
Mit adott és mit tud adni Magyarország az EU-nak?
Mindenki első helyen említi a találékonyságot. Innovatív szellem van a magyarokban, olyanok vagyunk, mint a Rubik-kocka, amelyet mi találtunk fel, de említhetném akár a golyóstollat is. Viszont hosszú távon ez csak akkor bontakozhat ki, ha itthon megbékélünk magunkkal.
Mentalitásban európaiak-e a magyarok? Hol állunk az EU-ban toleranciában, szabadságban vagy akár a nyelvtudásban?
Mentalitásban ezer éve európaiak vagyunk, nyelvet pedig ma már minden fiatal tanul. Sokkal lényegesebbnek tartom, hogy meg kell szokni két alapvetően fontos dolgot. Egyrészt a demokráciával szebben, finomabban kell bánni. Amióta rájöttünk, hogy bármit ki lehet mondani, azóta ezt durván tesszük. Mások szebben játsszák a demokráciát… Másrészt meg kell szokni a szuverenitást. Normálisnak kell tekinteni, hogy a magunk urai vagyunk, és nem kell mindennel másokhoz rohangálni.
