A kormányfő kedden Berlinben az Angela Merkel kancellárral folytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten azt hangoztatta: Izrael nem lesz az első ország a Közel-Keleten, amely atomfegyvert vet be. Az izraeli miniszterelnök előző este egy német televíziónak nyilatkozva közvetve elismerte, hogy ország atomfegyver birtokában van.
“Nukleáris nyelvbotlás”
Juval Stejnic, az ellenzéki konzervatív Likud párt képviselője szerint Olmert “felelőtlen nyelvbotlása csaknem fél évszázad politikáját kérdőjelezi meg”. Egy másik Likud-képviselő, Szilvan Salom volt külügyminiszter úgy vélekedett: Olmert nyilatkozata hátráltathatja Izraelt abban a törekvésében, hogy rávegye a nemzetközi közösséget az iráni atomfegyverkezés meghiúsítására.
Joszi Bejlin baloldali ellenzéki képviselő szintén bírálta Olmert “megdöbbentő nyilatkozatát”. Mint mondta, ez a malőr “csak megerősíti az Olmert miniszterelnöki rátermettségével kapcsolatos kételyeket”, amelyek már eddig is erősek voltak a libanoni háborúban elkövetett hibák nyomán. A Háárec című izraeli lap keddi vezércikke szerint Olmert megfeledkezett arról, hogy ő voltaképpen miniszterelnök, nem pedig maga is újságíró, mint beszélgetőpartnere.
Mordehaj Vanunu volt atomipari technikus, aki kiadta az izraeli atomfegyverkezés titkát 1986-ban a The Sunday Times brit lapnak, és 18 évet töltött emiatt izraeli börtönben, kifejezte reményét, hogy nem elszólásról, hanem a hivatalos politika megváltozásának kezdetéről van szó, s Izrael ezentúl nyíltan elismeri atomhatalmi státusát.
A Közel-Kelet is szóba került
A sajtóértekezleten mindketten élesen elítélték Irán politikáját, különös tekintettel Teherán nukleáris programjára, valamint az iráni fővárosban zajló holokauszt-konferenciára. A holokauszt tagadása mind Izrael, mind Németország számára elfogadhatatlan – hangoztatta Merkel kancellár, élesen elítélve a tanácskozást kezdeményező Ahmanidezsád iráni elnököt. Olmert elengedhetetlennek nevezte az Irán elleni szankciókat, hangoztatva, hogy országa ennek érdekében már felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokkal és más országokkal.
A tárgyalások másik fő témája a Közel-Kelet volt. Merkel mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a közel-keleti békefolyamat előmozdítása a német uniós elnökség legfontosabb külpolitikai feladata lesz. Mindketten hangúlyozták a mérsékelt palesztin erőkkel való párbeszéd szükségességét, elsősorban Mahmúd Abbász palesztin elnökre utalva.
Libanonnal kapcsolatban támogatásukról biztosították az ország függetlenségét és szuverenitását, s elítélték a Hezbollah síita gerillaszervezet tevékenységét. Merkel utalt az ENSZ békefenntartó szerepvállalásának jelentőségére, kiemelve az ebben való német közreműködés fontosságát. Irakkal kapcsolatban a kancellár reális értékelésként minősítette a Baker-Hamilton bizottság jelentésében foglaltakat, s támogatta az abban előirányzott kezdeményezéseket, különös tekintettel a Szíriával és Iránnal javasolt diplomáciai nyitásra.
