Nagyvilág

Kockázatos izraeli erődemonstráció

Az izraeli offenzíva egyik legfőbb kül- és belpolitikai célja az erődemonstráció, illetve a zsidó állam számára kedvező megállapodás kikényszerítése a Hezbollahtól. E stratégia azonban számos kockázatot rejt magában.

Július közepén a libanoni határnál járőröző két izraeli katona túszul ejtésével, illetve nyolc társuk megölésével az elmúlt időszak egyik legnagyobb közel-keleti konfliktusa robbant ki. A frontokon látszólag Izrael és a Hezbollah között folyik a küzdelem, a háttérben azonban Irán és kisebb részben Szíria húzódik meg.

A közel két hete tartó izraeli offenzíva egyik célja az ország elrettentőképességének visszaállítása. A 2000-es kivonulást Libanonból, majd a 2005-ös kivonulást a Gázai övezetből Izrael ellenségei közül többen nem a béke irányába tett lépésként, hanem a gyengeség jeleként értékelték. Ehhez kapcsolódik, hogy Izraelnek Ehud Olmert személyében olyan új vezetője van, aki elődjénél, Saronnál jóval kevésbé karizmatikus, és Amir Perec védelmi miniszterhez hasonlóan katonai múltja sincsen. Ezeket a tényeket nemcsak a külvilág, de az izraeli belpolitika is meglehetős bizalmatlansággal fogadta, sokan kérdőjelezték meg, hogy alkalmas-e egy ilyen kormány az ország megvédésére. Kihasználva a lehetőséget, tudatosan ráerősített minderre a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah is, amikor a katonák elrablása után tartott televíziós beszédében alkalmatlansággal vádolta meg az izraeli kabinetet, és az akciót újabb győzelemként aposztrofálta a „vesztésre álló” Izrael felett.

Az első kudarc

Ezzel a retorikával azt remélte, hogy egy aránytalanul nagy izraeli válaszreakciót fog kiprovokálni, aminek leállítását a felháborodott nemzetközi közvélemény gyorsan eléri. Azonban Naszrallah és a mögötte álló iráni vezetés eltaktikázta magát. Bár valóban kemény katonai válaszlépéseket tett Izrael, a nemzetközi közvélemény nem gyakorolt akkora nyomást Izraelre, mely a háború befejezésére kényszerítette volna. Ugyanis szemben a zsidó állam és a Hezbollah közötti korábbi konfrontációkkal, Izrael most a jelek szerint nem egyszerűen visszavágni akar, de egy olyan stratégiát folytat, melynek célja a status quo megváltoztatása.

Ezt több úton kívánja elérni. A konfliktus kirobbanása óta kiterjedt bombázásról szólnak a hírek szerte Libanonban, amely kezdetben nem kímélte a stratégiailag indokolatlan célpontokat sem. Egyrészt így próbált a fent részletezett kihívásra Izrael erőteljes válaszokat adni, másrészt megkísérelt nyomást gyakorolni a libanoni kabinetre. Ez a kísérlet azonban gyorsan kudarcba fulladt, miután Libanon bevethető hadsereggel nem rendelkezik, a politikai vezetés pedig annyira széttagolt (két Hezbollah-tag is tagja a kormánynak), hogy érdemi befolyásolást nem lehet tőle várni. Ezt mostanra Izrael is belátta, és ennek megfelelően korlátozta támadásait a stratégiai jellegű célpontokra, a Hezbollah harcoló alakulataira és az őket kiszolgáló létesítményekre. Ehhez nagy segítséget jelentett, hogy már az első napokban megsemmisítették Libanon radarállomásait és légvédelmi pozícióit, lehetővé téve az izraeli légierő gyakorlatilag zavartalan ténykedését a libanoni légtérben.

Három sávban a Hezbollah

A Hezbollah katonai vonalak mentén, az országot több részre osztva harcol, mindegyik rész külön irányítás alatt működik. Délen találhatók az ún. katyusa-osztagok, a katyusa rövid távú rakéta, viszont könnyű, így gyorsan mozgó gerillaegységek is ki tudják lőni. Ezek az egységek ráadásul meglehetősen képzettek és jól felszereltek, ezért igen nehéz az ellenük való küzdelem. Eddig közel 200 katyusa kilövését sikerült az izraelieknek megakadályozni.

Közép-Libanonba telepítette a Hezbollah azokat az egységeket, amelyek a főként Irántól és Szíriától kapott középhatótávú rakétákat lövik ki. Ezek ellen lényegesen egyszerűbb fellépni, mert főként telepített állásokból indítják őket, viszont ha sikerül az indítás, az igen nagy pusztítást végez, mint azt láthattuk Haifában a múlt héten. Ezeknél az egységeknél találhatók nagy hatótávú, nagy erejű rakéták is, mint például az iráni Zilzál rakéta, amellyel Tel-Avivot is el lehet érni. Azonban ezeket eddig csak korlátozottan próbálták bevetni, és e kísérleteket eddig sikerült Izraelnek megakadályoznia.

További fontos cél az izraeliek számára a Hezbollah utánpótlásának elvágása, ennek érdekében bombázott le Izrael olyan utakat, hidakat, amelyek alkalmasak lehetnek a Szíriából érkező rakéták szállítására, illetve az országon belüli mozgásra. Szintén ebbe a stratégiába illeszthető a libanoni hajókikötők és a repülőtér bombázása, elsősorban a közvetlenül Iránból érkező szállítmányok célba érkezésének megakadályozása miatt. Itt tudták eddig a legnagyobb sikereket elérni, mert az egyes egységekhez nem tud az utánpótlás megérkezni, így sok közülük a készletei végén tart. Főként ennek tudható be, hogy az Izraelre kilőtt rakéták száma lényegesen visszaesett.

Civilek között

Izrael nagy intenzitással vette célba a Hezbollah infrastruktúráját is. Ide tartoznak a telepített rakétakilövő állomások, irányító központok, hadiszállások, rakétatároló épületek. Jócskán nehezíti azonban az ezek elleni harcot, hogy egy jelentős részük közvetlenül a civil lakosság közelében, sőt sokszor a lakónegyedek kellős közepére van telepítve. Éppen ezért tűnik úgy, hogy jó néhány irányító központ működik továbbra is szerte Libanonban.

Fokozta a hajszát Izrael a Hezbollah vezetősége ellen is. Kétszer próbálta meg likvidálni a Hezbollah fejét Bejrútban, sikertelenül. Könnyen lehet, hogy Naszrallah már nincs is Libanonban. Bár már egy külön egységet felállított Izrael erre a célra, eddig mérsékelt sikert hozott a Hezbollah felső vezetése elleni harc. Ezzel együtt Izrael állítja, hogy a Hezbollah személyi és tárgyi kapacitásának 50 százalékát megsemmisítette már, ezt azonban a Hezbollah hevesen tagadja.

Időközben Izrael belátta, hogy légi akciókkal csak korlátozott eredményeket képes elérni, és úgy tűnik, ezért egy átfogóbb földi hadjáratot indított. Ezeknek az akcióknak a Hezbollah-állások és -egységek megsemmisítésén túl az is a feladatuk, hogy létrehozzanak a határ libanoni oldalán egy néhány kilométeres sávot, amelyet egyfajta pufferzónaként tartanának fenn, így véve elejét az Izrael belső részét célzó rakétatámadásoknak. Ennek a stratégiának a részeként már elfoglaltak több határ menti települést.

Kockázatos stratégia

Izrael mindenesetre tisztában van azzal, hogy nem képes teljesen felszámolni a Hezbollah jelentette veszélyt pusztán katonai úton. Így a cél, mint azt izraeli vezetők is elmondták, olyan pozícióba hajszolni az ellenfelet, hogy az kénytelen legyen tárgyalásokba bocsátkozni, és elfogadni egy Izrael számára kedvező megállapodást.

Másrészről azonban ebben a stratégiában komoly veszélyek is rejtőznek. Egyrészt a konfliktus fokozódása során a viszály átterjedhet a régióra. Ha Szíria is belekeveredik a konfliktusba, akkor számítani lehet Irán közvetlen beszállására a harcokba, lévén a két ország között védelmi szerződés van életben. De talán még ennél is veszélyesebb, hogy a Hezbollah az egész világon állomásoztat terroregységeket, amiket, ha sarokba van szorítva, könnyen bevethet: ezek következménye megjósolhatatlan.

Legalább ilyen problematikus, hogy a kiterjedt légi hadműveletek jelentős civil áldozatokat is szednek, és nagy terhet jelentenek a lakosságnak, ami egyfelől morális és háborús jogi aggályokat is felvet, másfelől a kezdetben inkább a Hezbollahra mérges, nem síita libanoni lakosságot fokozatosan Izrael ellen hangolhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik