Gegesy Ferenc: Utolsó esély
A mostani ciklusban a helyzetfelmérésben végre érdemi előrelépés történt. Az együttes indulás érdekében nagy érdeklődés mellett lebonyolított előválasztást tartottak, aminek eredményeként a nyertes egyéni jelöltek idén hatpárti támogatással indulhattak. Miniszterelnök-jelöltként pedig, ismét nagy meglepetést okozva, Márki-Zay Péter futott be, aki az elindult jelöltek közül a legtöbb csalódott Fidesz-szimpatizáns megnyerésére számíthatott az idei választáson. De hogy a siker ne legyen teljes, a következő öt hónapot a hat párt a közös lista összeállítása miatti pozícióharcokkal, időnként Márki-Zaynak történő beszólásokkal, a baloldali sajtó és értelmiségiek nagy része Márki-Zay általuk félreértelmezhetőnek tartott mondatai kritizálásával töltötte.
A nyolcszázezer embert mozgósító előválasztás lendülete kifulladt, a növekvő reálbérek és az emellett kizúdított, a polgárok nagy részét érintő egyedi támogatások milliárdjai hatására a Fidesz támogatottsága ismét növekedésnek indult. Pedig minden, a Fidesz leváltását a legfontosabb célnak kitűző ember számára világosnak kellett volna lennie, hogy a közös lista villámgyors elfogadásával, a közös miniszterelnök-jelölt kritizálásának mellőzésével lehetne az addig még bizonytalan polgárokat az ellenzék kormányzóképességéről meggyőzni. Mert természetes ugyan, hogy minden pártnak fontos a saját programja megvalósítása, de ez nem függ a majdan létrejövő egyes frakciók nagyságától, hiszen minden törvény elfogadásához mind a hat párt képviselőinek a szavazatára szükség lesz, a frakciók nagyságának növeléséhez kötődő személyi ambíciókat pedig az államigazgatásban megnyíló nagyszámú pozícióval kezelni lehet. És természetes az is, hogy hangzottak el Márki-Zaytól félreérthető, sőt utólag visszavont mondatok, és nincsenek kritikán felül álló személyek sem, de egy kampányban a mieink gyakori bírálata mindenkinek árt. Így a biztos, netán kétharmados ellenzéki győzelem elérése illuzórikussá vált.
Gadó Gábor: Ugyanazok a cipők
A Závecz Research március közepén készített felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek többsége szerint Orbán Viktor jobb vezető Márki-Zay Péternél, és alkalmasabb arra, hogy szükség esetén „megvédje” Magyarországot. Az egyesült ellenzék vezetője viszont elmondhatja magáról, hogy a kutatásban részt vevők több mint a felének az volt a véleménye, hogy ha kormányt alakítana, személye jóval kisebb korrupciós kockázattal járna, mint amit a jelenlegi miniszterelnök közéleti szerepvállalása jelent. (Lásd erről: „Závecz Research: A többség szerint Orbán jobb vezető, de korruptabb is, mint Márki-Zay”; hvg.hu, 2022. március 23.) Ez a vizsgálat nem mond ellent a Republikon Intézet év eleji kutatási eredményének, amely arról számolt be, hogy még a kormány távozását sürgető ellenzéki szavazók is „(…) semleges állásponton vannak annak kapcsán, hogy a Fidesz eredményei ellensúlyozzák a korrupciót”. A választók jellemzően úgy vélik, hogy „(…) a korrupciónál jóval nagyobb problémák is vannak Magyarországon”. (Lásd Republikon Intézet: A korrupció választói megítélése; 2022. január; www.republikon.hu.) Ebben a megközelítésben a korrupció bár zavaró körülménynek minősül, érdemben nem befolyásolja az ország jövőjét vagy a választók életkilátásait. Pedig a hatalommal való visszaélés nem pusztán a közjavak köztörvényes vagy éppen alaptörvényi védelmet élvező eltulajdonításáról szól. Az intézményesített korrupció az emberek fokozódó kiszolgáltatottságát okozza, a tizenkét éve kormányzó koalíció nemcsak a pénzüket, de életüket is kontroll alatt tartja.
Losoncz Miklós: Az Ukrajna elleni háború és a világgazdaság
Oroszország és Ukrajna közvetlen világgazdasági szerepe szerény, a két országra a globális GDP és kereskedelem mintegy két százaléka jut, nemzetközi pénz- és tőkepiaci részesedése szintén csekély. Ennek ellenére Oroszország Ukrajna elleni háborújának igen jelentős rövid távú hatásai voltak, illetve vannak, hosszú távon pedig maradandó következményei lehetnek a világgazdaságban. Ezek mértéke nagymértékben függ az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók jellegétől és erősségétől, a háború időtartamától és Ukrajna jövőbeli státuszától. A rövid távú hatások a makrogazdasági mutatószámok romlásában, a hosszú távúak a globalizáció megtorpanásában, illetve visszafordulásában, tágabb értelemben a nemzetközi gazdasági és politikai viszonyok átrendeződésében jutnak kifejezésre.
Hajdu Nóra: A történelemnek nincs vége
Franklin Roosevelt első elnöksége óta gyakran „mágikus” jelentőségűnek tartják egy újonnan megalakult kormány működésének első 100 napját, legalábbis a németországi politikai közbeszédben ez visszatérően alkalmazott jelzőpont. Olaf Scholz német kancellár kormánya számára a 100. nap március 17-én telt le.
A tavaly szeptember 26-i választások nyomán alakult kabinet létrejötte, az azóta bekövetkezett politikai fejleményektől függetlenül is, a második világháború utáni német politikatörténet legnagyobb kihívást jelentő kormányváltása volt. Ha azt a tényleges politikai erőviszonyokból vezetjük le, Németországban eddig nem volt ismert három teljesen különböző politikai formáció – szociáldemokraták, zöldek, liberálisok, a pártszínek alapján „közlekedési lámpa” („Ampel”) – koalíciója. Három ennyire különböző párt együttműködése újfajta politikai dinamikát jelent, egyúttal azt is, hogy
A középpártok, a többpárti koalíciók korszaka jött el, ami nehezebb koalícióformálást, több kompromisszumot, gyengébb stabilitást jelent.
Kovács Zoltán: Nincs több kebel
Az orosz–ukrán háború összehozta Vučićot és Orbánt: a szerb elnök a történelmi előzmények ismeretében, mondhatni, magától értetődően áll közel Putyinhoz, míg az Európában – még V4-es szövetségesei körében is – magára maradt magyar miniszterelnök örömmel borult a szerb államfő kebelére. Amúgy más kebel Európában nemigen maradt számára. Ez még akkor is igaz, ha nyilván ez sem előzmények nélküli, hiszen Orbán már korábban erőfeszítéseket tett egy balkáni erőkoncentrátum megszervezésére, aminek – mint szándékai szerint mindennek – ő maga lett volna a vezető politikusa. Ezt szolgálta a Janša-féle kapcsolat, ugyanezt a menedéknyújtás az észak-macedón Gruevszkinek vagy a most bűnügyi eljárás alá volt egykori bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov lelkes támogatása. Ha jól meggondoljuk, a kebelre ölelt Janša, Gruevszki és Boriszov hármas tagjai annyiban biztosan hasonlóak, hogy valamennyiüknek meggyűlt a baja a hatóságokkal, némelyik csak nehézségek árán keveredett ki ilyen-olyan köztörvényes ügyből. De ha már itt tartunk: érthetetlen, hogy a becsületességéről ismert, a tisztességes ügyek iránt elkötelezett Orbán miért épp ilyen fazonokkal kerül kapcsolatba.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
