Közélet

Népszava: célvizsgálat indul a munkaidőkeretek elszámolása kapcsán

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Megkérdezték az ITM-et, jogszerű-e ha a dolgozó tartozik a munkáltatójának, amikor lehetősége sem volt dolgozni.

Ígéretet tett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy rendkívüli célvizsgálatot indít és egy jogi értelmezési tájékoztatót is kiad a munkaidőkeret jogszerű alkalmazása, a munkabér elszámolások törvényessége érdekében – tudta meg a Népszava.

A lap több kérdéssel is megkereste a tárcát, például azzal, hogy jogszerűnek tartják-e a minisztériumban, ha egy dolgozónak tartozása keletkezik, miközben nem az ő hibája, hogy nem tudott dolgozni. A kérdés hátterében az áll, hogy főként az autóipari és elektronikai cégek a járvány miatt rengeteg munkaórát nem tudtak ledolgoztatni a munkásaikkal az elmúlt másfél évben, ezeket a mínuszórákat pedig a vállalatok dolgozók tartozásaként tartják nyilván.

A legtöbb érintetten 80-100 ezer forintot hajtanának be, de akadnak olyanok is, akiknek a tartozása a 600-800 ezer forintot is elérheti.

Néhány helyen komolyan felvetődött, hogy behajtják ezeket az összegeket a munkavállalókon, mindehhez pedig a Munka törvénykönyvének 2018 végi módosítás (az elhíresült Rabszolgatörvény) ad hivatkozási alapot.

A Népszava kérdéseire konkrétan nem válaszolt az ITM, egy frissen kiadott közleményben viszont azt írják, a „A kormány a dolgozók oldalán áll”, éppen ezért készek meghozni különböző intézkedéseket az ügy megoldása érdekében. Itt említik, hogy jogi értelmezési tájékoztatót fogank közzé tenni a munkaidőkeret jogszerű alkalmazása, a munkabér elszámolások törvényessége érdekében, valamint elrendelik a rendkívüli célvizsgálatot.

A tárca visszautal a 2008-as gazdasági válságra, amivel ellentétben sem tavaly, sem idén nem történtek tömeges elbocsátások Magyarországon, ami az ITM szerint a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhető. Hangsúlyozzák továbbá, hogy a rugalmas magyar szabályozás lehetővé teszi, hogy a munkáltatók a folyamatos munkamenet biztosítása érdekében munkaidőkeretben foglalkoztassák dolgozóikat. Ez a foglalkoztatási forma a pihenőidő egyenlőtlen kiadásával segít megvédeni a munkahelyeket és biztosít rendszeres jövedelmet a munkavállalóknak.

Arra kérjük a munkavállalókat, hogy ha mégis jogsértést tapasztalnának, ezt feltétlenül jelezzék a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnál

– zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik