Közélet

Törvényellenesen lehet bizottsági tag négy óbudai alpolgármester

Az önkormányzati törvény szerint alpolgármesterek nem lehetnek tagjai a képviselő-testület bizottságainak, az óbudai önkormányzatnál viszont négy alpolgármester is bizottsági tag lett – derül ki Bús Balázs korábbi III. kerületi fideszes polgármester Facebook oldaláról, aki az obudaihirek.blog.hu írását osztotta meg. E szerint Burján Ferenc, Hazai András, Czeglédy Gergő és Béres András is a Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilatkozat-kezelői Bizottság tagjai, Hazai emellett még a Városfejlesztési és Környezetvédelmi bizottság ülésein is részt vesz.

Az Óbudai Hírek úgy tudja, hogy az illetékes kormányhivatal a gyakorlat törvényelleneségére hívta fel Kiss László MSZP-s polgármester figyelmét, a blog szerint azonban ő egyelőre nem változtatott azon. Az alpolgármesterek egyébként felveszik az alapilletményük mellé a bizottsági tagságért járó illetményeket is.

Az önkormányzati törvény úgy rendelkezik, hogy nem lehet bizottság elnöke vagy tagja a polgármester, majd később azt rögzíti, hogy a jogállására vonatkozó szabályokat az alpolgármesterre is alkalmazni kell. Tény, hogy az alpolgármesterek általában nem látnak el bizottsági feladatokat, de az alpolgármesterekre vonatkozó rendszeresen értelmezésre szorul, így valószínűleg ebben az ügyben is bíróság dönthet majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik