Közélet

Három éven belül a harmadik sportcsarnok épül Dunakeszin

Az évi 8,5 milliárdból gazdálkodó település nem sajnálja a pénzt a sportfejlesztésekre.

Ismét nagy értékű sportfejlesztésnek örülhetnek a dunakesziek: 520,9 millió forintért épít sportcsarnokot a Fóti útra a Csomiép-ENTER Kft. a Városi Sportegyesület Dunakeszi megbízásából — derül ki a november 17-én aláírt szerződésből.

Októberben számoltunk be róla, hogy 1,8 milliárd forintért kap saját csarnokot a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miatt reflektorfénybe került városi futsalcsapat, azt a megbízást ugyancsak a helyi sportegyesület bonyolította.

Milliárdos csarnokot kap a Szijjártó Péter-féle futsalcsapat
Összejött a kellő mennyiségű TAO-befizetés, nem hiúsul meg a dunakeszi álom: épül a futsalaréna.

Dunakeszin 2017-ben adtak át egy új, ezer négyzetméteres sportcsarnokot, amelyet egy komplex iskolafelújítás keretében húztak fel a Pest megyei városban. Akkor a teljes beruházásra 4,6 milliárd forint támogatást adott az állam.

A sportfejlesztések — a kézilabda- és a futsalcsarnok kivitelezése — nagyrészt tao-pénzből, azaz olyan összegekből valósulnak meg, amelyeket a nyereséges vállalkozások az államkassza helyett bizonyos sportszervezeteknek adnak. Másképpen nem is lehetne megoldani a rendkívül költséges dunakeszi fejlesztéseket, hiszen a település éves költségvetése 8,5 milliárd forint.

Áprilisban írtuk meg, hogy a tao-rendszer nyolcéves fennállása óta már több mint 658 milliárd forint ment látványsportokra. Az összeg több mint 80 százaléka kluboknak jutott, a szövetségek 121,3 milliárdnak örülhettek, közülük a legtöbbnek, 72,6 milliárd forintnak a Csányi Sándor elnökölte Magyar Labdarúgó Szövetség.

658 milliárd ment látványsportokra, 25 milliárd Felcsútra az államkassza helyett
Orbán Viktor faluját ma már kézilabdaklubok követik a sikerlistán. Mérlegen a nyolc éve tartó, őrült összegű taorendszer.

Kiemelt kép: Jászai Csaba / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik