Gazdaság

Milliárdos csarnokot kap a Szijjártó Péter-féle futsalcsapat

Összejött a kellő mennyiségű tao-befizetés, nem hiúsul meg a dunakeszi álom: épül a futsalaréna.

1,8 milliárd forintnyi közpénzből épül futsalcsarnok Dunakeszin — derül ki a 24.hu birtokába jutott szerződésből.

A kivitelezést egy helyben már jól bejáratott cég, a Trend Építő Zrt. nyerte el. Korábban ők kaptak megbízást a dunakeszi Művelődési Ház felújítására, bölcsőde és óvoda építésére, a tanuszoda kivitelezési munkálataira vagy éppen üdülőépület létrehozására. A cég mindkét tulajdonosa jól ismerheti a települést, hiszen az Opten céginformációs adatbázis szerint Mihály Csaba és Mihály Gyula is dunakeszi lakos.

Az új aréna földszintje 2302, míg első emelete 828 négyzetméter alapterületű lesz. Helyet kap egy szabványméretű játéktér lelátóval, szociális blokkokkal, öltözőkkel és kiegészítő helyiségekkel.

A futsal fellegvára

Dunakeszi a magyar futsalélet ikonikus központja: 2011-ben Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter fidelitasos barátaival alapította meg a Dunakeszi Kinizsi futsal szakosztályát, ami azóta irigylésre méltó körülmények között dolgozhat. A szakosztály honlapja szerint milliárdos vállalkozások segítik a csapatot, köztük a kormány kedvenc őrző-védő cégeként emlegetett Valton Security Kft. Egyszer pedig még egy élő közvetítés is leesett a másodosztályú csapatnak, az MTVA szerint egyáltalán nem Szijjártó Péter személye miatt.

A csapattal korábban gyakran pályára lépett Szijjártó Péter is, 2016-ban azonban letette a labdát:

Szijjártó Péter 2012-ben a leginkább a Miniszterelnökség munkatársaiból álló futsalcsapat tagjaként. MTI Fotó: Kovács Tamás

A vállalkozások segítségére szükség is van, ugyanis a mostani csarnok építése kis híján elhasalt: első körben a kiíró Városi Sportegyesület Dunakeszi túl drágának találta a csarnok kivitelezésére benyújtott pályázatokat, így szükség volt egy második körös beszerzésre. Korábban a 444.hu idézte Temesvári Istvánt, a Városi Sportegyesület Dunakeszi elnökét, aki arról beszélt, hogy a tao-támogatásokból jöhet össze az a plusz, ami az állami támogatást kipótolva lehetővé teszi a csarnok építését. Összejött.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik