Közélet vélemény
Europe Union flag is reflected in broken mirror

Csizmadia Ervin: Miért nem működik Európa?

Tán a tempón múlik.
Korábban a témában:

Amikor az 1940-es évek végén „kitalálják” a föderális Európát, ahhoz kezdettől realista megvalósítási stratégia társul. Még a legelszántabb Európa-hívők sem gondolják, hogy az idea gyorsan, egy csapásra, minden átmenet nélkül megvalósítható. Sőt. Az egységes Európa terve kezdettől lassú program. Hívei tudják, hogy – bármennyire is ellenezték a nemzetállamokat – a nemzetek az együttélés akkori egyedüli keretei, gyors felszámolásuk őrültség lenne.

Viszont Európa eszméje minden, csak nem őrültség. Szép, fokozatos terv, a lassúság monumentális építménye.

Három szakaszra bontható e terv:

  • a gazdasági,
  • a katonai
  • és a politikai egységesülésre.

Az első kettőt az „Európát” kezdetben alkotó hat állam, majd a később hozzájuk csatlakozók magas hatásfokkal teljesítik.

Mind az Európai Gazdasági Közösség, mind a NATO kulcstényezője a hidegháborús világnak, vagy pozitívabb fogalmazásban: a liberális világrendnek. A problémák akkor kezdődnek, amikor a közös Európa-építés lassú tempója gyorsba vált – s ez a harmadik szakasz. A közös politikai Európa eszméje mozdítja ki sarkaiból az addigi folyamatokat, s élezi ki az egyébként korábban is lappangó ellentéteket.

Az ellentétek döntő oka nem is számszaki. Bár beszélhetnénk arról, hogy huszonnyolc országot lényegesen nehezebb ráncba szedni, mint hatot.  De  ennél is komolyabb tényező, hogy a bővítési folyamat során olyan új országok is a képletbe kerülnek, melyek politikai múltja és politikai kultúrája nagyon más, mint az alapítóké és a korai csatlakozóké.

Az alapítók ugyanis egytől egyik fejlett nyugat-európai országok. Természetesen nem egyforma múlttal, de elég erős nemzetközi politikai potenciállal. Ellentétben az 1989-90-es demokratizálás révén az 1990-es évek második felére az Európai Uniós csatlakozásra alkalmassá váló poszt-szocialista országokkal. Ami persze nem leküzdhetetlen különbség.

Mindez persze az átmenet évtizedének eufóriájában nem látszik, sőt, az uralkodó vélemény az, hogy az új demokráciák idővel lényegében olyanokká válhatnak, mint a régiek. Ehhez arra van szükségük, hogy pontosan és szépen átültessék a nyugati intézményeket.

A mából nézve feltűnő, hogy a csatlakozási folyamat kezdetben nem üt el a korábbi lassú tempótól. A föderális Európa eszméjének nyugat-európai hívei a kelet-közép-európai országok számára nem írják elő, hogy hirtelenjében adják fel nemzeti ambícióikat, ami a Szovjetunió felbomlása után nagyon is kézzelfogható igény náluk. Mivel a volt szocialista országok s különösen Magyarország a kilencvenes években „jól teljesítenek” demokratizálásból, nem erőltetik túlságosan, hogy európaizálásból is előre szaladjanak.

Nagyjából 2008-ig tart az a periódus, amikor Nyugat-Európa maga sem néz szembe azzal, hogy az egységes Európa megteremtése új szakaszba lépett: ez a politikai egységesülés időszaka.

Meghökkentő magunk elé tenni a 2008-as gazdasági világválság forgatagában születő politikai dokumentumokat. Ekkor válik világossá, hogy a nyugati mainstream-elit már nem elégszik meg azzal, hogy a gazdasági válságra a második szakasznak megfelelő gazdasági választ adjon. A nemzetközi sajtó és a politikai kérdésekkel foglalkozó folyóiratok tele a vezető politikusoknak Európa politikai integrációjára vonatkozó nyilatkozataival.

A lassúra celebrált Európa-terv épp lényegét, a taktikai fokozatosságát veszíti el. Innen már nem az kérdés, hogy szépen, lassan, a társadalom tűrőképességét mérlegelve történjenek a dolgok, hanem az, hogy az egységterv mögé mindenki felzárkózzék. S ekkor kezdődik az a retorika is, hogy aki nem zárkózik (vagy nem „jól” zárkózik) fel, az egységbontó, de inkább: populista.

Ha nem gyorsult volna fel az utóbbi tíz évben az idő, ha lenne bennünk elég késztetés, rájöhetnénk: a „populisták” nem önmagukban, saját rosszaságukból teremtek meg, hanem azért, mert maga a liberális világrend változtatta meg munkatempóját. A régi munkatempóban föderalisták és nemzetállam-hívők között volt, lehetett egyensúly. A 2008 utáni világrendben ez az egyensúly eltolódott a föderalisták oldalára, s a másik eszme hívői egyre kevésbé találták helyüket az új körülmények között. S mi történt? A helyett, hogy az érintettek alaposan mérlegelték volna az új helyzetet, mindkét oldalról elkezdték saját kizárólagosságukat hirdetni.

Most ott tartunk, hogy talán már nincs is esély visszamenőleg megérteni és ebből a megértésből következtetéseket vonni le az Európa-projekt jelenére és jövőjére. Pedig a megoldás ez lenne. Meg kellene érteni, mitől működött Európa, és miért nem akar működni mostanában.

A tanulság voltaképp egyszerű, csak a lassú vizet és a partot kell magunk elé képzelnünk.

 

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.