Közélet

Diákolimpikonok álltak ki az Akadémia mellett

Tudósok helyett politikusok dönthetnék el, milyen témákat lehet kutatni és mit nem. Ezzel egyes kutatócsoportok megszűnhetnek, más csoportok helyzete pedig fokozatosan lehetetlenedne el az anyagi feltételek drasztikus visszaszorítása miatt

– olvasható az egykori diákolimpikonok által aláírt és a Facebookon közzétett nyílt levélben, vette észre az Index. A levelet eddig legalább hatvanan írták alá, az aláírók köre folyamatosan bővül.

Palkovicsék az MTA vagyonát is akarják
A kormány az akadémia épületeire is igényt tart, a kutatóintézeteket alapítványba tennék.

Szavaik szerint

az átalakított rendszerben a tudományos kutatásra szánt forrásokért megkérdőjelezhető célokat szolgáló más intézményekkel kellene egyenlőtlen versenyt vívnia az Akadémiának. Aggodalomra ad okot az is, hogy a tervezett változtatásokat eddig nem előzte meg érdemi szakmai párbeszéd, az ilyen kapkodás pedig szakszerűtlenséget és bizonytalanságot von maga után az innováció támogatása helyett. Véleményünk szerint az átalakítás sem a tudományt, sem az innovációs lehetőségeket nemhogy nem segítené, hanem egyenesen rombolná.

A legjobban teljesítő középiskolások szerint a hazai tudományos élet egyik legnagyobb problémája az értelmiség kivándorlása.

Hozzáteszik:

Évente díjátadót rendeznek a tudományos diákolimpikonoknak, ahol elismerik munkájukat. Ezen a szép eseményen évről évre kevesebb díjazott vesz részt, mert a legjobb magyar diákok többsége nem a magyar felsőoktatást választja, és külföldi tanulmányai miatt nem tud hazautazni. Ennek megfelelően a miniszterelnöki ösztöndíjak átadója korábban a Parlamentben zajlott, később a Vigadóba került át, és már nem vesz részt rajta a miniszterelnök. Korábban elhangzott, hogy ki melyik egyetem hallgatója lett, újabban hallgatnak róla, hányan tanulnak más országokban. Kérdéses, hogy hányan jönnek haza közülük egyetem után. A jelenlegi helyzet bizonytalansága és a körülmények várható romlása ezt a kivándorlási folyamatot nagymértékben gyorsítja. Az Akadémia ellehetetlenítésével a még itthon maradt vagy már hazatért tudósok egy része is külföldre kényszerülne.

Kiemelt kép: Takkk/Wikimedia Commons 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik