Közélet

A józanodás egy életfogytig tartó, de csodálatos út

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2018. 06. 16. 11:00

Kényszer szerencsejátékos vagyok. Szerencsejáték-függő. 2007. május 15-én játszottam utoljára. Felépülőben vagyok.

Molnár Rudolf 16 éves korától egészen 25 éves koráig szerencsejátékozott, főleg rulettezett.  Az, hogy függő, már az első játéka után világossá vált számára: „16 évesen az összes spórolt pénzemet elköltöttem játékra, onnantól csak ez volt, mindig mindent eljátszottam. Egy zsömlét nem bírtam venni utána. Nagyon hamar láttam, hogy baj van és hogy valamit kell tenni, de hat évig tartott, amíg segítséget kértem.”

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Molnár Rudolf
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

2004 januárjától áprilisáig feküdt az addiktológiai osztályon. Ma tapasztalati szakértőként segíti a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) Addiktológiai Osztály munkáját, és egyike annak a 17 szerzőnek, aki részt vett egy különleges könyv megírásában. A különböző szerhasználati zavarok és viselkedésfüggőségek témáját tárgyaló Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat című kötet a felépülésről szól. Fejezeteit a Nyírő Gyula OPAI Addiktológiai Osztály dolgozói írták, mégsem klasszikus szakkönyvről van szó. A kötetben nagy szerepet kapnak a Rudolfhoz hasonló felépülő függők személyes történetei, amik őszintén megmutatják a függőség és a felépülés árnyalatait. Érthetőbbé teszik és közelebb hozzák a szenvedélybetegségeket.

Rudolf jelen időben beszél a függőségéről, azt mondja, „életem végéig szenvedélyes szerencsejáték-függő leszek. Ez nem fog elmúlni, csak fenntartom ezt a betegséget, és a tüneteit nem produkálom. Múlt időben mondhatom, hogy játszottam és azt is, hogy ma nem játszom, de hogy fogok-e valaha játszani, azt nem tudom. Amit ma megteszek, az mára elég, kicsit talán holnapra is, de a holnapi napot már a holnapi nap tevékenysége határozza meg.”

Rudolf a terápia után elvégzett egy addiktológiai konzultáns képzést, és megkeresték az OPAI-ből, saját tapasztalataival segítené-e a betegeket a felépülésben. Bár a megélhetéshez pénzt máshol keres és az addiktológián önkéntesként dolgozik, azt mondja, most már ez az identitása, ebben találta meg igazán magát.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Mérföldkő az addiktológiában

A Nyírő Gyula OPAI addiktológiai osztályán működik a Minnesota-részleg, ami tünetcentrikus, alapjában csoportterápiás megközelítéssel foglalkozik a szerencsejáték-függőkkel, a súlyos játékszenvedéllyel küzdőkkel és az alkoholproblémában érintettekkel. Az amerikai városról elnevezett módszer a 12 lépéses felépülési programok szellemiségén és gyakorlatán alapszik. A névadó, eredeti Minnesota-modell  az 1950-es években Amerikában indult, és kórházi körülmények között elsőként ötvözte az anonim önsegítő csoportok elméletét, gyakorlatát és a medicinális-orvosi megközelítést.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Dr Gerevich József
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

A kötet szerdai bemutatóján Gerevich József pszichiáter professzor új addiktológiai korszak nyitányáról és hatalmas ünnepről beszélt. Petke Zsolt osztályvezető főorvos, a kötet társszerkesztője a 24.hu-nak azt mondta, a könyv az addiktológiai terápia megközelítésében nagyon fontos mérföldkő lehet Magyarországon. Erről a modellről is szól a több mint 400 oldalas könyv, könnyen érthetően, gördülékeny stílusban, emberi, személyes történetekkel teletűzdelve.

A könyv egy olyan pozitív modellt mutat be, amit akár holnap egy maréknyi szakemberrel Heves megyében is el lehet kezdeni alkalmazni

– mondja a szakember, aki azonban hozzáteszi, a 12 lépéses terápia nem univerzális csodamódszer, és nem is mindenkinek hatásos. Viszont a jelenlegi magyar egészségügyi rendszerben, amiben az addiktológia az egyik legmélyebb válságban lévő terület, hatékony modellként tud működni. Például azért, mert a magyar valóságban remekül alkalmazható: kevés szakemberrel, kevés pénzzel, viszont lelkes tapasztalati szakértők részvételével – magyarázza Petke Zsolt. Ebben a terápiás rendszerben nem kell nagyon sok magasan képzett egészségügyi munkaerő, viszont óriási szerepet kapnak a Rudolfhoz hasonló tapasztalati szakértők, akik saját függőségi és gyógyulási élményeikkel segíteni tudják a terápiás folyamatokat.

A korábban saját élményű segítőként aposztrofált tapasztalati szakértők jelenlétét nem mindenhol fogadják tárt karokkal.

Vannak olyan nézetek, hogy az orvosnak kell gyógyítani, a tapasztalati szakértőknek nincs helyük, mert ha valaki 30 évig ivott, azzal ő ne villogjon. Az nem ok arra, hogy részt vegyen az addiktológiai betegek gyógyításában

– mondja Petke Zsolt, aki a szakmán belül gyakran tapasztalható ellenállás miatt is kemény vállalkozásnak nevezte azt a döntésüket, hogy bevonnak a modellbe olyan felépülő függőket, akik megmászták a terápia lépcsőfokait.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Petke Zsolt
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

A személyes történetek fontos részét képezik a kötetnek is, aminek utolsó fejezete 18 felépülő függőségét írja le, amennyire őszintén csak lehet. Petke Zsolt hangsúlyozta, amikor a könyv megírásának lehetősége adódott, az első pillanattól kezdve tudták, hogy kiemelt helyet szentelnek a személyes történeteknek.

Ezt azért is tartottuk fontosnak, mert a terápiánk minden mozzanatában, a betegfelvételtől a havonta egyszeri visszajárásig jelen vannak a tapasztalati szakértőink, akik saját történetekkel dolgoznak.

Ezért sem szól csak szakembereknek a könyv, sőt, leginkább azoknak nyújthat élményt és segítséget, akik változtatnának az életükön, mert érzik, valamiért nem jó, valami nem oké. Ha ez az érzés tartósan működik valakiben, akkor ott általában megtalálni valami függőséget – magyarázza Petke Zsolt. A magyarokra jellemző, hogy befelé fordulók, individualisták, nehezen megnyílók, titkolózók. És ez a nyavalygós, kesergős, önsajnálós életérzés nagyon segíti a függőségek kialakulását. Ezen a negatív attitűdön változtathat a pozitív példák bemutatása a szakember szerint.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Minnesota-modell Magyarországon

A névadó, eredeti Minnesota-modell, mely az 1950-es években Amerikában indult, kórházi körülmények között elsőként ötvözte az anonim önsegítő csoportok elméletét, gyakorlatát és a medicinális megközelítést. Akkor a program nem terjedt túl az alkoholisták körén, az adaptált módszer ma Magyarországon számos egyéb addikcióban nyújt segítséget. A modellt alkalmazó intézmények némelyike az alkoholisták családtagjait, szerencsejátékosokat, drogfüggőket, szex-és szerelemfüggőket, túlevőket, társ- és kapcsolati függőket, sőt, munkaalkoholistákat is fogad. A legelső Minnesota-programot Magyarországon 25 éve indította útjára alkoholisták számára a szigetvári kórház. A Nyírő Gyula Addiktológiai Osztályán 5 évvel ezelőtt kezdődött el ennek a modellnek az alkalmazása.

A talpra állók bibliája

Hasonló felépítésű (a szakértői rész mellett első személyben íródott felépüléstörténetekkel tarkított) kötet a Névtelen Alkoholista című amerikai kiadvány, amit a magyar kötet szerkesztői és szerzői is alapul vettek, és amit az Amerikában alakult Anonim Alkoholisták szervezet vezetői raktak össze. A talpra állók bibliájának tekintett, a felépülési mozgalom alapvetését nyújtó „nagy könyv” 1939-ben jelent meg először, és leírja azt a 12 lépéses programot, aminek célja a függőség felszámolása. A kézikönyvből több mint 30 millió példány kelt el világszerte, és az amerikai Kongresszusi Könyvtár 2012-ben beválogatta azon 88 könyv közé, amely segített „megformálni Amerikát”.

Kezdő csomag az új élethez

Ez a címe az egyik személyes történetnek, ami ezzel a bevett formulával kezdődik: Sziasztok, Tamás vagyok, függő. A könyv utolsó, negyedik fejezete száz oldalon közöl Tamáséhoz hasonló történeteket. Ez a kötet megrázó és egyben felemelő része, remekül megszerkesztett 18 emberi történet, mélypontokkal és felemelkedésekkel. Tamás azt írja, egész életében függő volt. „Fiatal korom óta alkoholista, ami senkinek nem tűnt fel, mivel periodikus függő vagyok. Más néven gépszíjas. Meg amúgy is piál mindenki.”

Egy idő után a drog vette át az irányítást az élete felett, más semmi sem számított neki. Semmi nem volt elég, még több pénz, több csaj, nagyobb autó kellett, aztán már csak még több drog és még több pia. Mindenki menekült tőle, teljesen jogosan. Ebben a mértéktelen pusztításban senki nem akart részt venni. „Ma már tudom, hogy az egész folyamat egy teljesen átlagos, erősen nárcisztikus személyiség útja volt a teljes őrületig.”

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

A lelki mélypont elérésekor belátta, hogy a problémáiért egyedül saját maga a felelős, ezért elindult a „józanodás életfogytig tartó, de csodálatos útján”: bevonult egy kórház addiktológiai osztályára. Megismerkedett a csoportterápiával, „a hasonló emberek közösségének pótolhatatlan erejével”. Életében először kiléphetett a magányból, a meg nem értettségből. Azt írja, olyan emberek közé került, akik az ő életét mesélték sajátjukként, csak a díszlet és a mellékszereplők változtak. Ebben a közegben tudott végre teljesen őszinte lenni és nyitottá válni. Megkapta a kezdő csomagot az új életéhez, a többi problémákkal küzdő sorstársának pedig azt üzeni:

Senki, akármilyen okos is, nem képes egyedül, segítség nélkül megoldani saját lelki problémáit. Szüksége van más emberek segítségére.

Tamás történetét a Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat című könyvből vettük. A kötetet Petke Zsolt és Tremkó Mariann szerkesztette, és a Medicina Könyvkiadó adta ki. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.