Közélet

Szimbolikus üggyé vált a halálbüntetés

Az elmúlt években Orbán Viktor felvetette a halálbüntetés esetleges újbóli bevezetését. De mennyire támogatják napjainkban ezt a büntetési formát az ezt alkalmazó egyetlen nyugati államban, az Egyesült Államokban? Az Észak-Karolinai Egyetem politikatudós professzorával, Frank R. Baumgartnerrel a büntető igazságszolgáltatás amerikai helyzetéről, valamint a rendőrség és a fekete lakosság között kialakult feszültségről is beszélgettünk.

Beszélhetünk-e arról, hogy Trumppal a büntető igazságszolgáltatás egy új korszaka köszöntött be?

Az USA esetében három fontosabb periódust különíthetünk el, miközben kétséges, hogy az utolsó, aktuális időszak valóban egy önálló, új korszaknak tekinthető-e. Az első szakasz az 1960-as évektől az 1990-es évek közepéig tartott. Ekkor egyértelműen egy fokozatosan a büntetéseket előtérbe helyező igazságszolgáltatásról beszélhetünk. Ez részben a bűncselekmények számának növekedésére vezethető vissza, ami különösen jelentős volt a ’70-es években a ’60-as évekkel összevetve. Ezt követően a téma egy nagyon megosztó politikai üggyé vált, amiben az ekkor az elnöki posztot betöltő Richard Nixon és a Republikánus Párt kulcsszerepet játszott. Ők a bűncselekményektől való társadalmi félelmeket politikai célok érdekében használták ki. Olyannyira sikeres volt ez a stratégia, hogy a Demokrata Párt is úgy érezte, hogy nem versenyezhet a Republikánusokkal és saját programjába is beemelte a kemény büntető eszközöket. Ezzel kialakult egyfajta közpolitikai fegyverkezési verseny a két párt között, azon versenyeztek, ki tud keményebben fellépni a bűnözéssel szemben. Egyik párt sem akart a bűnelkövetők pártfogójaként feltűnni a közbeszédben. Ez egy hosszú folyamat volt, amelynek eredményeképpen rendkívül súlyos büntetési tételek kerültek be a szabályozásba, olyanok, mint a tényleges életfogytiglan (az elítélteknek később sincs lehetőségük a feltételes szabadlábra helyezésre). Ezeket ráadásul kiskorúak esetében is elkezdték alkalmazni. A mai napig viseljük ezen intézkedések következményeit.

Fotó: University of North Carolina

Miben különbözött ettől a második szakasz?

Névjegy

Frank Baumgartner az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill-I kampuszán műveli a politikatudomány gyorsan fejlődő ágát, a közpolitika-kutatást. A Comparative Agendas Project egyik alapítója, amely azonos, ezért összehasonlítható eredményeket hozó módszertan alapján vizsgálja az egyes országok és az EU közpolitikai folyamatait. Könyvei a világ vezető tudományos kiadóinál jelentek meg a politikai napirendek, a lobbizás, az információ politikája, s legújabban a halálbüntetés, valamint a rendőrségi igazoltatások kapcsán.

A ’90-es évek közepétől mind általában, mind konkrétan a halálbüntetés kapcsán elkezdett megváltozni a közvélemény, ami egy kevésbé büntető felfogású igazságszolgáltatási rendszer mellett állt ki. Ez a folyamat sok szempontból még ma is tart. Érdekesség, hogy a 2016-os előválasztási kampány során még a republikánus jelöltek között is sok vita volt arról, hogy érdemes lenne-e lemondani a „bűnözés elleni háború” politikájáról. Sőt, érdemi konszenzus alakult ki annak kapcsán, hogy bizonyos kirívó elemek esetében éppenséggel túllőttek a célon. Összességében tehát úgy vélem, hogy még mindig ebben a második hullámban vagyunk, különösen annak fényében, hogy

az Egyesült Államokban mintegy 3 millió ember van börtönben vagy más módon elzárva.

Belátható, hogy ez rendkívül sok, nagyjából a népesség egy százaléka. Ráadásul a tömeges bebörtönzésnek rengeteg káros társadalmi és gazdasági hatása is van, emberek életei mennek tökre. A jelenlegi elnöki adminisztráció kapcsán persze megfigyelhető egy tendencia, hogy démonizálják a bevándorlókat, a beutazókat, a nem amerikai embereket, a bűnözést. Az igazságügyi miniszter már bűnözési hullámról beszél.. De azt gondolom, hogy az ilyen híradások tévesek. Nem érzékelhető növekedés a bűnügyi statisztikában.

Fotó: Getty Images/Spencer Platt

Téves információkon alapult az is, amikor Trump a kampány során és már elnökként is a chicagói utcai lövöldözések mészárlássá fajulásáról beszélt?

Az Egyesült Államokban kiemelkedően gyakori az erőszak. Átlagosan 10 ezer emberölési ügy van egy évben. Így mindig ki lehet ragadni néhány borzasztó esetet. Százmilliós nagyságrendben vannak lőfegyverek a lakosságnál, sok az erőszakos bűncselekmény. De az erőszak szintje visszaesett a húsz évvel ezelőttihez képest.

Ez egy statisztikai tény. Lehetnek olyan konkrét városok, ahol egy adott félév során az előző év hasonló időszakához képest – elsősorban a bandaháborúk miatt – emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma. De az általános trend a csökkenés irányába mutat az 1990-es évek közepi csúcspontjához képest. Ugyanilyen folyamat játszódott le a közvélemény büntetéspártisága kapcsán.

Fotó: Getty Images/Scott Olson

Az igazságszolgáltatás büntető fordulatának egy másik aspektusáról szól most megjelenő könyve, mely a halálbüntetés statisztikai profilját mutatja be. E konkrét esetben is érvényesültek az általános folyamatok?

A halálbüntetés esete szinte tökéletesen követte az általános trendeket. Az 1960-as években még rendkívül ritka volt a halálbüntetés kiszabása és főleg végrehajtása. Ezt követően 1972-ben az USA Legfelsőbb Bírósága alkotmányellenesnek nyilvánította. Ennek ellenére az 1990-es évek közepéig ismét felfutott e büntetés alkalmazása (mivel szabályozása nem szövetségi, hanem tagállami hatáskör – S. M.). Azóta ugyanakkor, az elmúlt húsz évben drámai mértékben csökkent a használata a bírósági gyakorlatban: a 60 százalékot is elérte ez a csökkenés. Mára szinte teljesen szimbolikus üggyé vált – és így is az USA az egyetlen nyugati ország, ahol egyáltalán még alkalmazzák.

Tavaly kevesebb, mint 300 kivégzés volt, amihez megint a 10 ezret is meghaladó emberölési ügyet hozhatjuk fel párhuzamként. Nem tekinthető tehát a büntető igazságszolgáltatási rendszer kulcselemének.

Küszöbön áll a teljes megszüntetése is?

Úgy vélem, hogy errefelé tartunk, de semmiképpen nem mondható, hogy a küszöbön állna. Nehezíti a helyzetet, hogy az elnökválasztáson a demokraták vereséget szenvedtek, mivel ez befolyásolta a kérdés kapcsán rendkívül kiegyenlített erőviszonyokat a Legfelsőbb Bíróságon. A halálbüntetés nagy támogatójaként ismert Antonin Scalia elhunytával ugyanis Hillary Clinton egy olyan bírót nevezhetett volna ki, aki vélhetően ellenezte volna a halálbüntetést. De másképp alakultak a dolgok, így a teljes kivezetés lehet, hogy még kicsit várat magára. De maga a trend egyértelmű: ritkán használják, és a rendészetben dolgozók sem tekintik prioritásnak, így szép lassan eltűnhet.

Fotó: Julie Dermansky/Getty Images/Corbis

A halálbüntetés egyik statisztikai sajátossága az USA-ban a nem fehér (elsősorban fekete, illetve latino) férfiak rendkívüli felülreprezentáltsága az elítéltek körében. Egy másik most megjelenő könyve a rendőrségi autós igazoltatások kapcsán tárt fel hasonló trendet.

Az USA-ban a büntető igazságszolgáltatás története nagyon szorosan összefonódik az érintettek faji identitásával. Milliónyi igazoltatás adatait vizsgáltuk azzal a céllal, hogy megállapítsuk az igazoltatandó vezetők kiválasztásának jellegzetességeit. Amerikában erre csak akkor van lehetőség, ha valamilyen bűncselekmény – például illegális fegyver- vagy kábítószerbirtoklás – gyanúja merül fel. A megállított autókat az esetek csak mintegy 3 százalékában vizsgálják át a rendőrök. Ez utóbbiak ugyanakkor sokkal gyakoribbak a latino és fekete férfiak, mint a fehérek, s általában a nők esetében. Jelentős eltérések ezek: majdnem a duplája a teljes járműátvizsgálás valószínűsége, ha ezen csoportba tartozik a sofőr. Ráadásul ez egy általános megfigyelés: mindegy, hogy melyik államot vagy melyik rendészeti szervet vizsgáltuk, mindenhol ugyanazt találtuk.

Hogyan segíti egy ilyen súlyos társadalmi probléma megértését, hogy – mint e kutatás esetében is – ma már számos big data jellegű információforrás áll a kutatók rendelkezésére?

Nem is csak a kutatók fontosak itt, hanem a kormányzatok, az üzleti szféra is. Fiatalabb kutató koromban nem álltak rendelkezésre ezek az adatforrások és elemzési technikák, mivel nem volt meg hozzá a megfelelő számítógépes kapacitás. Mára ez nem akadály, és ez egy fantasztikus előrelépés mindannyiunk számára. A big data forrásokat felhasználtuk a rendőrségi igazoltatások vizsgálatánál: 16 millió megállítást vizsgáltunk, melynek segítségével megalapozottan tehettünk állításokat a sokakat zavaró egyenlőtlenségekről. Ez nem fake news. Ez a valóság. És az adatok alapján hitelt kell adnunk az igazságtalanságok miatti tiltakozásoknak.

Fotó: Getty Images/John Moore

A rendőrség és a kisebbségek, ezen belül is elsősorban a feketék viszonya egy másik aktuális ügyben is előtérbe került. Trump elnök élesen bírálta azokat az amerikaifutball-játékosokat, akik a rendőrség vélt rasszizmusa miatt tiltakozásképpen letérdelve hallgatják meg a meccsek előtti himnuszt. A dolog pikantériája, hogy sok, a kampány során Trumpot pénzelő csapattulajdonos is a játékosok mellé állt.

Az NFL-csapatok tulajdonosainak be kell látniuk, hogy politikai szimpátiájuk ide vagy oda, játékosaik olyan családokból és közösségekből jönnek, melyek napi szinten kénytelenek elviselni a fajok közötti egyenlőtlenségek következményeit. El kellett dönteniük, hogy ezeknek az embereknek van-e joguk a szabad szóláshoz, ahhoz, hogy – mint minden más amerikai – nyilvánosan is felvállalják a véleményüket. És arról is véleményt kellett nyilvánítaniuk, hogy az elnök, akinek az ország egyesítésén kellene dolgoznia, ezeket az embereket politikai meggyőződésük vállalása miatt támadta. Szerintem jól döntöttek, hogy kiálltak a játékosaik mellett. A hírességékben, élsportolóknak is joguk van a szabad szóláshoz.

Mit mond ez az eset a nagyvállalkozók és Trump viszonyáról?

A pénz nem jelent mindig győzelmet. Gyakran győzelemhez vezet, de vannak más tényezők is. Ha én politikus lennék, megfontolnám, hogy érdemes-e támadni a hollywoodi csillagokat, élsportolókat, az Oprah Winfrey-et és Steph Curry-ket.

A hírességek népszerűek, sokan felnéznek rájuk, példaképnek tekintik őket és a támadásuk nem túl okos politikai húzás. Az NFL-tulajdonosok elég világosan látták, hogy hova fog vezetni az az út, amit Trump megjegyzései előre jeleztek, és azt is látták, hogy ebből nem lehet jól kijönni.

Fotó: Getty Images/Chip Somodevilla

Az interjút Sebők Miklós készítette.

A magyar közpolitika-kutatási projekt

A Frank Baumgartner által vezetett nemzetközi kutatóhálózat magyar kutatócsoportja az MTA TK Politikatudományi Intézetében működik Boda Zsolt vezetésével. A magyar kutatók több évszázadot átfogó big data adatbázisokat építettek a többi között a hazai törvényekről és költségvetésekről, ezek a magyar politikai folyamatok újszerű vizsgálatát tették lehetővé.

Kiemelt kép: Liaison/Per-Anders Pettersson

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik