Közélet

Kútba esett Orbán terve a CEU vetélytársáról

„Nincsen olyan világszínvonalú, angol nyelvű üzleti fölsőoktatási intézményünk – tehát egy angol nyelvű business schoolunk – ami az itt dolgozó külföldiek gyermekeinek versenyképes ajánlat lenne az amerikai vagy nyugat-európai egyetemekkel szemben”, mondta Orbán Viktor még 2012-ben.

A HVG pedig most arról ír, hiába ígérte a kormányfő a kormányzati intézkedések felgyorsítását ezen a téren, arra is három évet, 2015-ig kellett várni, hogy a Magyar Közlönyben megjelenjen egy, az alapításra utaló kormányhatározat. Ennek értelmében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közigazgatási karának Ménesi úti komplexumát egy állami és magántőkéből létrehozandó business school rendelkezésére bocsájtják.

Sokan találgatták, melyik nagy cég szállhat be az alapításba, a MOL School for Executive Education and Development (SEED) néven már 2014 nyarán létrehozta saját üzleti iskoláját és az intézményt működtető nonprofit Zrt.-t, az OTP-vel, illetve más bankok és távközlési cég támogatásával 2014-ben felsővezetői tréninget indított.

2015 szeptemberében indult volna a magánegyetemi képzés, a cél grandiózus volt, öt-tíz éven belül a kontinens 30 legjobb üzleti iskolája közé került volna az iskola. De nem történt semmi, a SEED a mai napig felnőttképzéseket nyújt csak, az egyetemmé válásról pedig letettek a tulajdonosok.

Az okokról csak találgat a HVG, ugyanis Csányi többször beszélt arról, ő nem akar egyetemalapítást pénzelni, ahogy a Richter Gedeon sem, így vélhetően a MOL nem akart egyedül 20 millió eurót a projektbe ölni.

Valószínűnek tűnik most az, hogy a SEED önállóság helyett valamely külföldi egyetem képzését és papírjait fogja kínálni, esetleg hazai egyetem (Corvinus, ELTE) gazdasági karával köt megállapodást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik