Közélet

A kockás inges napon ünnepel Lázár János

Lázár János (Lázár János)
Lázár János (Lázár János)

Lázár János február 19-én született, éppen ma 41 éves, így éppen születésnapjára esik a tanárok, diákok kockás inges tiltakozása. Mindez természetesen csak a véletlen műve, még akkor is, ha a miniszter felesége is tanár.

Lázár János olyannyira nem állt a tanárok mellé, hogy csütörtökön azt állította róluk, a gyerekekkel zsarolnak. Ezzel a tanárok is egyetértenek, csak szerintük ezt éppen a kormány teszi, évek óta, mivel manipulálható és kiszolgáltatott tömegek kellenek a hatalomnak.

A kockás ing egyébként sokaknak mára olyan lett, mint annak idején a kokárda, mondván, most elválik, ki hova áll. Pedig nem. Aki kiáll a tanár mellett, az a gyereke jövője miatt teszi. Ettől még Fidesz-szavazó is lehet. Szánalmas, ha valaki inkább fideszes, mint szülő, vagy tanár, mert ez nem politikai kérdés. Vekerdy Tamás pszichológus szerint az idő ugyanis a tüntetőket igazolja.

A mai oktatási rendszer nem állampolgárokat, hanem alattvalókat akar nevelni, nincs is más cél, mint a jól irányítható, arctalan tömeg kialakítása. A legendás szakember ezt valódi öngyilkosságnak tartja, mert tehetséges gyerekek, emberek tömegét „szórjuk így ki”.

Vekerdy Tamás szerint a gyerekek, pedagógusok felől nézve az oktatásban ma semmi sem átgondolt, az irány is teljes csőd, már évtizedek óta tudni, le kell bontani a centralizált rendszereket, mert drágábbak, és csak szakmai alulteljesítéssel lehet megfelelni az elvárásoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik