Közélet

„Miért szülnek a szegények, ha nem tudják eltartani a gyerekeket?”

Ritók Nóra nemcsak a válaszokat keresi, hanem megoldásokat is. Toldon már jó úton vannak a felelős családtervezésben.

Az ország egyik legszegényebb településén több mint öt éve kezdett dolgozni L. Ritók Nóra. Az egykori földrajz-rajz szakos tanár eleinte csak a gyerekek jövőjét akarta megalapozni sikereket adó művészeti iskolájával, de menet közben felismerte, hogy a szülők bevonása nélkül nem elég hatékony a munka. Az általa vezetett Igazgyöngy alapítvány ma már nemcsak adományokkal és munkával, hanem ismeretekkel is segíti a nélkülöző családokat. Hosszú távban gondolkodik:

A képessé tevés a fontos. Úgy segítünk, hogy az fejlesztő legyen. Hogy ne bebetonozza, hanem elmozdítsa őket.

Ami pár éve még csak egy szociálisan érzékeny pedagógus álma volt, az ma már a 350 lelkes hajdúsági falu büszkesége, sokak megélhetése.  Sőt, ami Toldon bevált, azt már 16 környékbeli településen is követik.

Van villany és van munka végre

Épp egy frissen vásárolt házban vezeti körbe egy velük együttműködő másik alapítvány munkatársait Nóra:

Ide kerül majd át a tanoda, áthozzuk a medencét is, amit az idén kaptunk, 40 fokban ez nélkülözhetetlen, meg a trambulint is, amit most vettünk, és akkora örömmel játszottak benne a gyerekek a nyári napközis táborunkban. Ha minden jól megy, tavaszra felújítjuk, belakjuk.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Átsétálunk a Gyöngyházba – így hívják az alapítvány első közösségi helyét. Van itt mivel büszkélkedni:

Itt a konyhánk, ahol minden szerdán főzőtanfolyamunk van. Ebben a szobában tartjuk a baba-mama klubot, van egy használt ruha raktárunk. Ez a kis asztalosműhelyünk két embernek ad munkát, itt készülnek a díszdobozok és képkeretek, amelyekhez a gyerekek rajzaiból készült képeket festik a helyi asszonyok.

Kint bizarr barna masszát kevergetnek, körülöttük téglaformában szárad a tüzelő. Alacsony, de erős asszony magyarázza, mi az a biobrikett:

Napraforgótörekből, meg papírból van. Aki dolgozik vele, az kap belőle télire.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Amíg Nóra telefonon szervezkedik – most épp tanszereket intéz a gyerekeknek -, Rózsika veszi át az idegenvezetést. A kertben mutatja, hogy a hagymát, borsót, salátát, retket már betakarították, a paprika, burgonya és körömvirág még a szabadban vár a sorára.

Benne vagyok a lekvárfőző csoportban is. Csipkebogyóból és kökényből csináljuk.

Rózsika nagyon hálás, hogy itt lehet, mert évekig nem volt munkája:

 Előtte szociálison voltam. Szeretném, ha a 17 éves meg a 25 éves fiam is csatlakozna.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A brikettprogram vezetője egy lelkes 22 éves fiú, pár napja boldog apuka. Ricsi rendőr szeretett volna lenni, de apja büntetett előélete miatt ez az út zárva volt előtte.  Anyagi helyzetük miatt végül más szakmát sem tanulhatott.

A gyerekkor elment villany nélkül. Nálunk 11 évig nem volt áram.  Az alapítványnak köszönhetem, hogy már van, feltöltő kártyás.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Nekem napelemem van. Reggel kirakom, este beviszem. Egy 60-as égőnek felel meg. Nórika néni vette – dicsekszik egy idősebb férfi, Gyuszi.

Ő a legkitartóbb önkéntes, aki az idén már alkalmi munkavállalóival dolgozik az alapítványnál, de egyelőre minimális összeget tudnak fizetni  neki. Mégis jön, mert tudja, munkájáért esetleges krízishelyzeteit is kezelik.

Én már három éve itt vagyok. Sokan mondják, hogy  ennyiért nem dolgoznának, de ha otthon ülök, akkor még annyi sincs. Én minden év végén 10 zsák krumplit kapok, annyi munkát vállalok itt. Meg segítenek, bármi baj van.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Rózsika, Ricsi és Gyuszi mesélnének még, de mennünk kell, mert kezdődik az előadás. Miközben átsétálunk a művelődési házba, Nóra felkészít a női programból:

 Olyan asszonyokat, lányokat válogattunk be, akik egymást támogató közösséggé alakíthatók, akiknek az életében minőségi változást hozhat a tudás.

Abortusztámogatás feltételekkel

A Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott program első összejövetelein háztartási ismereteket, pénzbeosztást, egészséges étkezést, sütés-főzést tanítottak a résztvevőknek. Most folynak a családtervezésről, gyereknevelésről szóló előadások, beszélgetések, a program végén pedig a családon belüli erőszakról  lesz majd szó.  Kéthetente van lehetőség pszichológussal is beszélgetni és van baba-mama klub is, ahol a gyerekeket és édesanyjukat egyszerre fejlesztik.

Ma a fogamzásgátlásról tart előadást dr. Zákány Zsolt, berettyóújfalui szülész-nőgyógyász főorvos. Elöljáróban Nóra elmondja, miért szervez ilyen foglalkozást:

Évekkel ezelőtt is kerestek már asszonyok, hogy segítsek kifizetni az abortuszukat, mert nincs pénz a gyerek felnevelésére, de még a műtétre sem.  Nehéz volt, hisz mi is az élet pártján vagyunk, de amikor látjuk, hogy hova születne a baba, számolni kell azzal, hogy ki sem adják a kórházból, megy állami gondozásba. Ezért úgy döntöttünk, hogy akinek segítünk, annak vállalnia kell, hogy a jövőben védekezik. Ebben is támogatjuk, megvesszük a spirált vagy az injekciót, amit választ a nőgyógyásszal konzultálva. A forrást ehhez civil támogatók biztosítják.

Aztán elkezdték az ismeretterjesztő foglalkozásokat is, azok látogatása ma már feltétele annak, hogy valaki támogatást kapjon fogamzásgátláshoz.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Elbiciklizik mellettünk egy fiatal nő, Nóra emlékezteti a mai előadásra:

“Gyere fel 3-ra! El ne felejtsd!”

Nóra szerint a több faluban is futó családtervezési programnak már van eredménye, jóval kevesebb 18 év alatti szül, mint korábban.  Ez azért is fontos, mert a fiataloknál fordulhat elő leginkább a nem kívánt terhesség, és ők azok is, akik korán szerelembe esve, a családi pótlékban látják az egyetlen bevételi forrást:

Ahonnan ők jönnek, ez érthető is, de mi igyekszünk változtatni ezen. A legutóbbi előadáson azt magyaráztuk el, miért fontos nekik és a gyereknek is, hogy előbb önálló életet, biztos jövedelmet, otthont teremtsenek és hogy hosszabb távon tudjanak tervezni.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A szexuális felvilágosításra is nagy szükség van, ezt máshol gyakorlatilag nem kapják meg.

Tegnap beszélgettem egy 16 éves szerelmes lánnyal és kérdeztem védekeznek-e. A kérdést sem értette.

Elérünk a művelődési házhoz, ahol már gyülekeznek az asszonyok, sorra üdvözlik Nórát és ő nyomban beszélgetésbe is elegyedik többükkel. Bent az épületben mindenhol feltűnnek az élettel teli, színes gyerekrajzok.  Aki látott már egyet is az igazgyöngyös alkotásokból, 100 egyébből is kiszúrhatja, olyan különlegesek. Ezeket az – alapítvány védjegyének is tekinthető – képeket hímzik asszonyok és aztán varrják táskákra, illetve ma már ládákra is festik a gyerekrajzokat.  Az itt dolgozó nőknek járó fizetés szabályai kifüggesztve olvashatók. A sarokban kölcsönözhető biciklik pihennek.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Ki mit tud a védekezésről?

Közben a nagy terem megtelt lányokkal, asszonyokkal, cigányok és nem cigányok vegyesen.  Pici gyerekek gügyögése közben kezdi a nőgyógyász a beszélgetést. Arról érdeklődik, ki honnan szerezte első információit a fogamzásgátlásról. Aztán részletesen bemutatja a lehetséges módokat.

Ami a férfiakra van bízva, megbízhatatlan.

Szemérmes kuncogások jelzik, rájött a hallgatóság, hogy a megszakításról van szó.  Ettől minden korosztályt óv a doktor. Ezzel szemben az óvszert nagyon ajánlja, mivel nemcsak a nem kívánt terhességtől, de a nemi betegségektől is véd, és nincs mellékhatás sem.  Egy fiatalabb asszony vág közbe:

De doktor úr, teszek fel egy kérdést! Én sose használtam óvszert, nem is szeretnék, de a hurok….

Később arról is beszélünk. Ha az van Önnek, az nagyon jó – állítja meg szelíden az orvos.

Az óvszer hátrányai közt említik, hogy viszonylag drága meg aztán beszerezni sem könnyű, de egy nő ezt rögtön cáfolja:

Van a toldi boltban is, csak kérni kell. Nem kell szégyellni.

Ekkor Nóra is elárulja, hogy az alapítványtól is lehet kérni, ingyen.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az orvos a naptármódszerrel folytatja:

Olyan, mint a lottóötös, vagy sikerül, vagy nem.

Értelemszerűen ezt sem ajánlja. Sokkal több időt szán a gyógyszerre, de azt sem javasolja mindenkinek. Nóra is említette korábban, hogy a nagyrészt rendszertelen életben a rendszerességre figyelni sokaknak nehéz, a tablettát azonban pontosan kell szedni, nem maradhat ki, nem pótolható utóbb. Mindenesetre a doktor azt mondja, aki emellett dönt, annak a nőgyógyász segít kiválasztani a legmegfelelőbbet egy vizsgálat után.  Nem tagadja, ez sem olcsó megoldás:

Havonta 3 ezer forint, ez valóban nem kevés!

A pelenka többe kerül – vágja rá egy asszony bölcsen.

Az orvos arra is kitér, nincs ez rendjén, hogy az állam nem támogatja a fogamzásgátlást semmilyen módon.

Ne dugjuk a fejünket a homokba, a cigánykérdés sem lenne olyan súlyos, mint ma. Lehetne ingyenes a tabletta szociális alapon vagy akár mindenkinek. Azokban az amerikai államokban, ahol nem kell fizetni a fogamzásgátlóért, felére csökkentek a szociális problémák.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A következő módszerre, többen reagálnak úgy, hogy ez nekik új. Egy injekció 3 hónapra ad védettséget, nem drága, az orvos mégsem ajánlja.

Mellékhatás esetén nem tudom kivenni, mint a hurkot, nem lehet abbahagyni, mint a gyógyszert, legfeljebb enyhíteni lehet a tüneteket 3 hónapig.

Amikor kiderül, injekciónál előfordulhat, hogy kimarad a menstruáció, valaki azonnal gyanút fog, hogy akkor hormonzavart okoz.

Következik a hurok:

A legkiválóbb módszer.  A legolcsóbb 3 ezer, azt nem ajánlom, a jobbak 7-8 ezer forintba kerülnek. 7 évig ad védettséget, vagyis évi ezer forintból biztos a fogamzásgátlás.

A doktor igyekszik minden tévhitet eloszlatni:

Kórházban teszik fel, de nincs altatás, nem kell vágni vagy szúrni. Nincs mellékhatás és nem igaz, hogy kényelmetlen, nem is érzi a nő, olyan pici. Butaság az is, hogy rákot okozna.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Azoknak ajánlja az orvos, akik nem akarnak többet gyereket. Erre újra felszólal a korábban kérdező fiatalasszony. Kiderül, hogy ő azután szült, miután évekig spirállal védekezett.

Az én párom 77 éves, mondtam, hogy  akarok gyereket, levetettem. Aztán elkezdtem ezt a szexuális kapcsolatot a párommal, és teherbe estem.

Ez a történet kicsit félreviszi az érdeklődést. Egy asszonyt már nem a védekezés módja foglalkoztat:

Doktor, de mondja már meg, egy 77 éves embernek, hogy lehet gyereke?

Mindenki hangosan nevet. A kérdés majdhogynem költői, az orvos is csak annyit mond:

Azt inkább az idős úrtól kellene megkérdezni.

Amikor a lekötésről kezd beszélni a nőgyógyász, az idősebbek bólogatnak, hogy ők tudják, miről van szó, talán tapasztalatból is. Az 50 ezer forintos beavatkozásra felhördül a közönség, noha akik nem akarnak több gyereket, a legkényelmesebb megoldásnak gondolhatják. Csakhogy az orvos pont a visszafordíthatatlansága miatt nem ajánlja különösebben.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Kamasznak a műtét is jobb, mint a terhesség

Nóra kérésére az orvos az abortuszról is beszél egy keveset. Rögtön az elején tisztázza, most valami másról lesz szó, mint eddig.

Az abortusz nem védekezési módszer!

Nyomatékosan felhívja az asszonyok figyelmét, hogy ha kimarad a menzeszük, akkor azonnal orvoshoz kell fordulniuk, hogy időben lehessen elkezdeni a terhesgondozást, vagy nem kívánt terhesség esetén a megszakítás előkészítését. Ez utóbbi ugyanis nagyon időigényes az előírások miatt. A nőgyógyász után kétszer kell megjelenni a családvédelmi szolgálatnál, ahol persze nincs mindig ügyfélfogadás, így gyorsan eltelik az a 12 hét, amíg kérhető a terhességmegszakítás.

A doktor azt is hangsúlyozta, hogy az abortusz, mint minden műtét, ez sem kockázatmentes. Ugyanakkor óv a lányanyaságtól is.

Gyerekeknél különösen rossz az abortusz, de jobb, mint a terhesség a felkészületlen testének és jobb, mint rossz körülmények közé vállalni gyereket.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Ez egy nagyon kényes téma, tudja Nóra is, de azt is, hogy ennél csak rosszabb döntéseket hozhatnak.

Mi is rengeteget tipródunk. Sokszor nehéz jó megoldást találni. És talán nehéz ezt érteni is. Voltak támogatóink , akik visszaléptek, amiért  segítünk abortuszra kényszerülő nőnek.

Végül a rákszűrésről kérdezi Nóra a toldi nőket. Az egy éven belüli kérdésre csak két kéz lendül a magasba, kettőnél még kettő, aztán még elvétve egy-egy, a legtöbben 7-8 éve voltak nőgyógyásznál. A rekorder egy nő 15 évvel. A doktor nem is hagyja szó nélkül:

Gratulálunk, Ön nyert egy ingyenes rákszűrést!

Még nevetnek a viccen, amikor valaki nagyon komolyan sajnálkozni kezd azon, hogy a faluban nincs szűrési lehetőség, hiszen – mint monda – régen helyben is volt vizsgálat.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Nóra rögtön reagál is a problémára. Megígéri, hogy megszervezi a csoportos nőgyógyászati látogatást, megpróbálja majd összeszervezni az önkormányzati  falubusszal.  Azt reméli, hogy nem csak a jelenlévő 25-30 asszony élete változhat meg az alapítvány nőknek szánt programjától:

A cél, hogy ezt a tudást, felelősséget, bölcsességet mind többen továbbadják. Aztán nekünk az a fantasztikus, ha tőlünk nem abortuszhoz, hanem fogamzásgátláshoz kérnek segítséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik