Orbán Viktor szerint kis túlzással magyar vakcinának is nevezhetjük a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni oltóanyagát, mert „amerikai pénz és magyar ész van benne”. A miniszterelnök szerint büszkék lehetünk a Nobel-díj esélyeseként is emlegetett, Karikó Katalinra, „a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság”. Utánajártunk, kiknek köszönhetjük a vakcinát.
Leégett a házuk, mindenük odalett, de villanyszámlát azóta is kapnak, most járnak 700 ezer forintnál
Egy tűz, egy robbanás, egy átmeneti lakás, egy öttagú család az Alföld szélén. Ildikóék talpon maradtak, de nem értik, miért kapnak ennyi sárga csekket az áram után, amiből nem is fogyasztanak.
Videó
Ónodi Eszter olyan formában van, hogy túl a negyvenen is húszévesek szerepeit kapja. Kőhalmi Zoltán pedig a negyedik X után már csak havonta egyszer megy el inni.
Burján Csabát a 2018-as történelmi téli olimpiai arany után másfél évig a tenyerén hordta az ország, innen esett nagyot, amikor tavaly februárban egy évre eltiltották egy Kínában botrányt okozó Instagram-videó miatt. Hogy élte meg mindezt a 26 éves sportoló? Mit tanult belőle? Vajon az olimpia előtti évben képes lelkileg és fizikailag is erősebben visszatérni? Interjú.