Jim Lo Scalzo / MTI/EPA
Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Négyen meghaltak a Capitolium ostrománál, több órányi káosz után állt helyre a rend Washingtonban

  • Az amerikai törvényhozás két háza szerdán közös ülést tervezett, hogy hitelesítsék Joe Biden elnökké választását. Ez ellen a republikánusok egy része tiltakozni akart, nem akarták elfogadni azon államok eredményt, amelyekben Donald Trump elnök szerint elcsalták a választást. 
  • Közben odakinn Trump-párti tüntetést tartottak, ezen az elnök is felszólalt. A tüntetés zavargássá fajult, sokan betörtek a  Capitolium épületébe, az üléstermekbe is bejutottak.
  • Egy nőt a biztonságiak lelőttek, ő később a kórházban meghalt. Három további halálesetről is beszámoltak később amerikai források.
  • Estére az épületből sikerült kiszorítani a tüntetőket, sokakat letartóztattak.
  • A Capitoliumhoz mozgósították a Nemzeti Gárdát, valamint az FBI különleges egységét, Washington polgármestere pedig kijárási tilalmat jelentett be. 
  • A Republikánus Nemzeti Bizottság épületénél csőbombát találtak, a demokraták központjánál is gyanús csomagra bukkantak.
  • Este nyolcra törvényhozók visszatértek a szavazatok összeszámolásához. Előtte már több republikánus képviselő is bejelentette: mégsem kérdőjelezik meg a választás eredményét.
  • Trump több munkatársa is azonnali hatállyal lemondott.
  • Négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét. Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatták az irodáikat magyar idő szerint valamivel éjfél után.

Ahogyan arról beszámoltunk, szerdán Donald Trump elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét, a Capitoliumot, miközben odabenn az elektori szavazás törvényhozásbeli megerősítése zajlott.

Kapcsolódó
Több órányi káosz után kiszorították Trump híveit a megostromolt Capitoliumból
A leköszönő elnök kijelentette: soha nem fogja elismerni a vereségét, de végül ő is azt kérte támogatóitól, menjenek haza. Joe Biden az amerikai demokrácia elleni példátlan támadásról beszélt. Egy nőt lelőttek, több rendőr is megsérült. Az épületet sikerült megtisztítani, de a Capitolium előtt a kijárási tilalom ellenére is maradtak tüntetők.

Helyi idő szerint szerda koradélután tartottak egy tüntetést, amelyen Trump is felszólalt, majd a demonstrálók megostromolták az épületet. A benti ülést fel kellett függeszteni, az alelnököt, Mike Pence-t pedig biztonságos helyre szállítani, ahogy az elektorok szavazatait is.

A tüntetők bejutottak az épületbe, sőt, a szenátus üléstermébe is. A zavargók a demokrata házelnök, Nancy Pelosi és mások irodájába is betörtek. A rendőrök fegyverrel védték az épületet, eközben lőhettek mellbe egy nőt, aki előbb a Washington Post, majd más források szerint is belehalt sérülésébe. A halálesetet a rendőrség is megerősítette, hozzátéve, három másik haláleset is történt, ezeknek a körülményeit még vizsgálják. Amerikai források szerint több esetben is egészségügyi probléma okozhatta a halált, de ez még nem hivatalos.

Drew Angerer / Getty Images/AFP1

Ottani idő szerint éjfél előtt nem sokkal Washington polgármestere, Muriel Bowser és a rendőrkapitány, Robert Contee sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondták, hogy a nő egy olyan csoport tagja volt, amely erőszakkal akart betörni a még ülésező képviselőterembe. Bowser nem akarta megnevezni a nőt, míg a családját nem értesítik, de a sajtó úgy tudja, ő a San Diego-i Ashli Babbitt, egy katonaveterán. Három további halálos áldozatról is beszámoltak, egy felnőtt nőről és két felnőtt férfiról.

Az épület előtt is összecsaptak a rendfenntartó erők a tüntetőkkel, több rendőr is megsérült, legalább kettő közülük kórházba is került.

A tüntetők az üléstermeken kívül irodákba is bejutottak.

Legalább 52 embert letartóztattak, közülük 47-et a kijárási tilalom megszegése miatt. Fegyvereket is lefoglaltak a hatóságok.

A káosz közben a leendő elnök, Joe Biden beszédet tartott, amelyben elítélte az erőszakot. Biden azt kérte Trumptól, hogy szólaljon fel a tévében, és követelje az ostrom végét.

Így tett több más törvényhozó is, azok közül is, akik korábban bejelentették, nem fogadják el azon elektorok szavazatát, akik olyan államokból jönnek, melyek választási eredményét megkérdőjelezte Trump. Így tett „vezetőjük”, a korábbi elnökjelölt-aspiráns Ted Cruz is.

Végül majd két órával az ostrom kezdete után az amerikai elnök is bejelentkezett a közösségi oldalain, ahol továbbra is – és elsősorban – arról beszélt, soha nem fogadja el a választási eredményt, de azt kérte a tüntetőktől:

Menjetek haza (…) Szeretünk titeket!

A videót később a Facebook, a YouTube és a Twitter is letörölte. Utóbbi 12 órára fel is függesztette a fiókját és figyelmeztette, tartósan is felfüggeszthetik a közösségi oldalon. Később a Facebook is csatlakozott, ők 24 órára függesztették fel Trump fiókját.

Alelnöke, Pence ennél keményebb szavakat használt a tüntetőkkel szemben, és azt írta Twitterén, az erőszakoskodókat le kell tartóztatni.  Az elnökhöz közel álló republikánus források úgy nyilatkoztak a CNN-nek:

Trump eszét vesztette.

A Fehér Ház több tanácsadója is könyörgött az elnöknek, hogy szólaljon fel minél előbb és vesse be a Nemzeti Gárdát, amit szívesen megtesz ennél kevésbé kockázatos estekben is, most mégis eleinte húzódozott tőle.

Felszólalt az ügyben az előző republikánus elnök, George W. Bush is, aki miután látta, mik történnek Washingtonban úgy nyilatkozott,

banánköztársaságokban kérdőjeleznek meg ilyen módon választást

SAUL LOEB / AFP
  • Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt pedig úgy vélekedett, hogy az erőszak „egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének” a következménye.
  • Barack Obama korábbi demokrata párti elnök hangsúlyozta, hogy „hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe”, az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította „a választási eredménnyel kapcsolatos alaptalan hazugságaival”.
  • Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump „gyújtotta be” a példa nélküli megmozdulás tüzét.
  • A First Lady kabinettfőnöke, Trump korábbi kommunikációs igazgatója és szóvivője, Stephanie Grisham az este folyamán, látva az erőszakot, benyújtotta lemondását.
  • A Fehér Ház helyettes sajtótitkára, Sarah Matthews és a rendezvényeiért felelős közösségi titkár, Anna Cristina Niceta is azonnali hatállyal lemondott.

Egy csőbombát is találtak a nap folyamán a törvényhozástól nem messze, a Republikánus Nemzeti Bizottság épületénél, ahogy a Demokrata Párt központját is ki kellett üríteni, mert ott is egy gyanús csomagot találtak.

A kialakult kaotikus állapotok miatt a Capitoliumhoz küldték 1100 fővel a Nemzeti Gárdát, és helyi idő szerint este hattól (magyar idő szerint éjféltől) kijárási tilalmat jelentett be Bowser. Miután a törvényhozás épületét sikerült megtisztítaniuk, a tüntetőket is folyamatosan szorították ki a Capitolium környékéről.

Joseph Prezioso / AFP

A képviselőház elnöke, Nancy Pelosi jelentette be, hogy este nyolckor (magyar idő szerint hajnali kettőkor) visszatérnek az elektori szavazatok számlálásához, mert a támadás

nem tarthatja őket távol attól a felelősségtől, hogy Joe Biden megválasztását érvényesítsék.

Ekkor már több addig ellenálló republikánus törvényhozó is bejelentette, mégsem kérdőjelezi meg Joe Biden győzelmét.

A washingtoni főügyész, Karl Racine és a képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata tagjai azt kérték az alelnök Pence-től, hogy a 25. alkotmány-kiegészítés értelmében kezdeményezze Trump eltávolítását az elnöki hivatalból. Állítólag több republikánus képviselő is arról diskurált, hogy ezek után  az elnököt még Biden január 20-i beiktatása előtt impeachmenttel el kell távolítani a tisztségéből .

Helyi idő szerint nyolc körül visszatértek a szenátusba Pence és a képviselők, ezzel folytatódott a szavazatok összeszámlálása.

Akik ma pusztítást végeztek a Capitoliumban, azok nem nyertek. Az erőszak soha nem nyerhet. A szabadság győz. Ez még mindig a nép háza. Amint újra összeülünk ebben a teremben, a világ ismét tanúja lesz demokráciánk rugalmasságának és erejének.

– nyilatkozta Pence, aki alelnökként a szenátus elnöke is egyben.

Ezek után beszélt a Szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConell, hogy a „sikertelen felkelés” nem akadályozza meg őket, hogy befejezzék a feladatukat, Biden megválasztásának hitelesítését. A még kisebbségben levő demokraták (bár szerdán derült ki, hogy ez nem így lesz a továbbiakban) vezetője szerint, akik betörtek, azok nem tüntetők, hanem „belföldi terroristák” voltak. Január 6. az amerikai történelem gyalázatos eseményei közé került, „egy olyan folt, amit nem lehet majd egykönnyen lemosni”, és ami az eddigi legrosszabb elnök „végső, szörnyű, kitörölhetetlen öröksége” marad.

Később felszólalt több másik szenátor mellett az éppen a héten választást elveszítő, de még tisztségét szolgáló republikánus képviselő Kelly Loeffler is. Ő egy korábbi kampányeseményen, azt hangoztatta, kiáll az elnökválasztási eredmény hitelesítésének akadályoztatása mellett. Ma a zavargás után azonban elállt attól, hogy ne támogassa a georgiai elektori szavazatok szentesítését.

Samuel Corum/Getty Images / AFP

Közben az amerikai sajtóban egyre-másra mentek a találgatások, hogy az eddig ellenálló republikánusok közül ki adja be a derekát a szerdai történések után. Miközben arról is beszámoltak, hogy Trump és ügyvédje, a korábbi New York-i polgármester Rudy Giuliani a szenátorokat hívja telefonon azért, hogy továbbra is blokkolják a szavazatok hitelesítését.

A képviselőház is szavazott, itt 303-121 arányban bukott el a kifogásolási kezdeményezés. Így újra folytatódhat a két kamara közös és tényleges szavazatszámlálása.

Muriel Bowser, Washington polgármestere magyar idő szerint csütörtök hajnalban, a Capitoliumnál történtek miatt – és a további erőszakos cselekményeket megakadályozva 15 napra, vagyis Biden 20-i beiktatásának idejére is vészhelyzetet rendelt el. A Capitoliumot legutóbb – és eddig egyetlen esetben – az 1812-es brit-amerikai háborúban támadták meg a britek, akik felgyújtották aztán az egész várost is.

A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.

Az ügy fontosabb kérdései ezek maradnak:

  • A rendfenntartó erők helyesen viselkedtek-e? Miképp történhetett meg az USA-ban, hogy emberek be tudjanak hatolni az egyik legvédettebb épületbe, ahol éppen ott tartózkodnak a képviselők és az alelnök egyaránt?
  • A közösségi oldalakat, mint a Facebookot vagy a Twittert, felelősségre vonják-e a kialakult helyzet miatt? Már eddig is azzal vádolták sokan őket, hogy a közreműködésük, félrenézésük és tétlenségük kellett ahhoz, hogy terjedjenek az elnök által is táplált összeesküvés- elméletek, álhírek.

Kiemelt kép: Donald Trump republikánus párti amerikai elnök tüntető támogatóinak egy csoportja a Rotundában, miután betörtek az amerikai törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba 2021. január 6-án. A támadás miatt félbeszakították a kongresszus két házának ülését, amelyen várhatóan hivatalosan is véglegesítik a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét hozó november 3-i amerikai elnökválasztás eredményét. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.