Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Leégett a házuk, mindenük odalett, de villanyszámlát azóta is kapnak, most járnak 700 ezer forintnál

Egy tűz, egy robbanás, egy átmeneti lakás, egy öttagú család az Alföld szélén. Ildikóék talpon maradtak, de nem értik, miért kapnak ennyi sárga csekket az áram után, amiből nem is fogyasztanak.

Ellenbach Ildikó egy romhalmaz közepén áll, és bemutatja, hol élt az elmúlt húsz évben. Vékony, szívós nő, nem érzeleg, szikár, tényszerű idegenvezetést tart nekünk a régi életében.

„Ez a konyha. Azaz ez volt a konyha, itt főztem. Ott volt a fürdő”– mutat ki oldalra, de ma már semmi jele nincs annak, hogy ott valaha is fürödtek. Nyers falakat és azonosíthatatlan tárgymaradványokat látunk csak körös-körül. „Abban a szobában aludt a Mama. Ebben meg én a kislányommal, Noémivel. A nagyok fenn, mert külön szobája volt Barbinak és Milánnak is. Ez volt a létra, amin felmásztak.”

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az orrunk előtt égett fadarab lóg az egykori plafon maradékából, az egykori létra. Koromfekete, ahogy a téglát leszámítva szinte minden az körülöttünk. A tetőn hatalmas lyuk, ahogy nézünk a régi emelet felé, csak a kedvetlenül szürke decemberi eget látjuk. Június óta hiányos a fedél, miután a tűz és a robbanás elbánt a cserepek és a tetőszerkezet jó részével is.

A gyorsan terjedő tűz ugyanis csak az egyik baj volt Ildikóék házában. Amikor a lángok elérték a főzéshez használt gázpalackot, akkor rémültek meg igazán az emberek a Pálinkafőző utcában, Albertirsa déli végében. A robbanás tört, zúzott, vitt, amit csak bírt.

Embert szerencsére nem, mert már mindenki kinn volt az utcán. Pár házzal lejjebb ugyanis már égett egy családi ház, odasereglett a környék, és ma már egyértelmű, hogy ez volt a szerencse. Mert ha nem gyullad ki korábban az a másik utcabeli ház is, akkor rossz belegondolni, ki mindenki lett volna még benn Ildikóéknál a gázpalack felrobbanásának pillanatában.

Ildikó nevelt lányát kérjük, hogy mesélje el, mire emlékszik.

„Kimentünk a Mamával megnézni, mi van azzal a házzal. Aztán hallom, hogy a Milán kiabál utánunk, hogy ég a ház, ég a ház! Aztán már robbant a palack. Gyorsan történt minden” – meséli a 16 éves Barbara, aki amúgy rendészeti középiskolába jár Ceglédre. Milán a bátyja, ő jövőre fog érettségizni, mindketten Ildikó örökbefogadott gyerekei. Az öttagú család fenntartója nem volt itthon. Ildikó dolgozik ugyanis, amikor csak tud. Budán takarított akkor is, amikor aznap hívták. Elsőre nem tudta felvenni, aztán amikor látta, hányszor keresték, érezte, hogy baj van.

Egyik sokk jött a másik után. Először hogy ég a ház. Aztán a kiáltás: Nincs meg a kicsi, nincs meg a Noémi! Én meg fenn vagyok, másfél órára tőlük, takarítok egy hatalmas épületet, ég a házam, és azt hallom, hogy nincs meg a Noémi

– emlékszik vissza Ildikó a szörnyű percekre. Hamar kiderült, hogy Noémi odaát volt a szomszédban. Ildikó erre akkora megkönnyebbülést érzett, hogy egy időre el is felejtette, hogy leégett az otthona, és odalett mindenük.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ennek épp fél éve.

Bugyink se maradt, abban a ruhában jöttünk el, ami épp rajtuk volt.

Most egy szoba-konyhás, 50 négyzetméteres ház előszobájában ülünk. Ildikóék ide jöttek mindjárt a tűz után. Az önkormányzat adta nekik ezt az albérletet, amíg valamiképp rendeződik a helyzetük. Mutatják, hogy a nagyszobában alszanak mind az öten, máshol nem lehet. A nagymama a kanapén, Ildikó és Noémi a franciaágyon, Barbara és Milán a földön.

A fiú a tévé előtt ül, meccset néz, a készülék melletti ablakban egy focilabda formájú urna gömbölyödik. Ildikó nagyfiának, Gábornak a hamvai vannak benne, aki csak 21 éves volt, amikor hat éve meghalt. A másik urna, Ildikó nevelőapjáé, a Papáé már nincs meg, nyáron eltört a tűz alatt, a hamvakat pedig elnyelték a lángok. A focilabdát is úgy mentette ki Barbara, hogy berohant az égő házba.

A számlák csak jöttek

Gondolhatnánk, hogy elveszteni mindent, egy emberként eltartani a családot a korábbi tragédia után, az már sok egy ember hátára.

Ha sok is, az Ildikón egyáltalán nem látszik. Erős nő, tele életenergiával, előretekintéssel. A hangja pedig kivételesen közvetlen.

Nem vagyunk szokványos család, de az a lényeg, hogy együtt vagyunk, így hatan, a nagyfiammal. Ez a legfontosabb. Ahhoz képest, amikor ő meghalt, ez a mostani helyzet szinte semmi. Jó, ez túlzás, de pár hónap és összeszedjük magunkat. Megoldjuk. Lesz új házunk, mert itt sokáig nem szeretnénk maradni. Egy szoba öt embernek, azért az kevés. Nincs magánszféra. Ez idegileg megterhelő, főleg az elején, idő kellett, hogy megszokjuk egymást, már azt, hogy mindig ilyen közel vagyunk egymáshoz. Ha mondjuk telefonálni akarok, be kell menjek a fürdőbe, és magamra kell zárnom az ajtót. Csak ez a hülye ügy ne lenne.

Az előszobaasztalnál ülünk, előttünk a számlahegyek, amelyeket Ildikó sehogy sem ért.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A márciusi éves leolvasás után jött először egy négyszázezres villanyszámla.

Aztán jöttek a 43 ezres havi csekkek, ebből érkezett a múlt hónapban is, noha a tűz után Ildikó szólt a szolgáltatónak, hogy legyenek szívesek, ne küldjenek többet, hiszen leégett a ház, ők pedig nem fogyasztanak ott többet egy deka áramot sem. „Azt mondták, vigyem be a villanyórát. Mondtam nekik, hogy az lehetetlen.” Mivel az asszony kérése „nem ment át”, a számlák azóta is következetesen és rendületlenül érkeznek, mindig időre.

Az össztartozás mára bőven meghaladja a 700 ezer forintot, jött is már felszólítás, hogy fizessék be a teljes összeget, különben kikapcsolják az áramot. Ildikónak van humora, azt mondja, kapcsolják ki nyugodtan, azt el is menne megnézni, hogyan csinálják a szakik, merthogy természetesen a villanyóra is olvadtra égett azon a június 24-ei délutánon.

Nézzük a villanyszámlákat, amiket Ildikó a kezünkbe ad, és hümmögünk – mit is mondhatnánk? Amikor felnézünk, a család csendben mered ránk. Ők a szolgáltató hibájára gyanakodnak, azt mondják, volt tavaly egy vezetékcsere a házban a villanyórától az emeletig. Azóta voltak problémák, feszültségingadozás, ezután vették észre, hogy a villanyóra gyorsabban pörög, mint korábban, de a szolgáltató nem volt különösebben nyitott a panaszra, meséli Ildikó, aki tavasszal, az éves leolvasás után szembesült a gyorsabban pörgő óra súlyos anyagi vonzataival. Azóta reklamál sikertelenül. Azt mondja, csúnyán is beszélt velük. Ezt sajnálja, igaz, de nem bánta meg.

Nehéz lesz kideríteni az igazságot

Az irreálisan magas villanyszámlákra több megfejtés is létezhet. Elképzelhető, hogy tényleg elromlott a villanyóra, de az is lehetne, hogy valaki lopta Ildikóéktól az áramot, mert annak ugye sok értelme nem lett volna, hogy ők lopják saját maguktól. Ildikó azt meséli, célozgattak neki arra is, hogy valamiféle illegális tevékenység miatt nőtt meg a fogyasztás – ő ezt úgy értette, hogy drogtermesztéssel gyanúsították meg, ekkor kezdett csúnyán beszélni az ügyintézővel.

Előfordulhat ilyen esetekben, hogy valamelyik nagyobb fogyasztású háztartási gép, például a hűtő, a bojler vagy a mosógép „lódul meg”, de ezt ma már, lévén, hogy elégett mind, nemigen lehet megállapítani.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az igazságügyi szakértő jelentésében az áll, hogy ismeretlen eredetű volt a tűz oka, szándékosság, jól beazonosítható forrás nem állapítható meg.

Abból egyébként, hogy az emeleten keletkezett a tűz, a család azt gyanítja, hogy vezetékhiba lehetett az ok, a „zsinór” ugyanis épp ott jön be a házba. Annál a másik háznál, ahol egy picivel korábban szintén tűz ütött ki, egy általunk megismert dokumentum szerint megállapították, hogy a villanyóra közelében keletkezett a tüzet okozó hiba. A katasztrófavédelem érdeklődésünkre személyes adatokra hivatkozva nem adott tájékoztatást az egymáshoz időben és térben feltűnően közeli két tűzeset vizsgálati eredményéről.

Nem akarok fizetni. Ennyi áramot nem fogyasztottunk

– szögezi le Ildikó.

Felkerestük mi is a szolgáltató NKM Zrt.-t, hogy megkérdezzük őket a szokatlan esetről, de kérdéseinkre hetek óta nem válaszolnak.

A havi több mint negyvenezres villanyszámlákat az albertirsai polgármester, Fazekas László is képtelenségnek tartja. „Ennek az egész hivatalnak a fogyasztása, ha 20 ezer forint” – mondja a településvezető, aki az utcában tapasztalt, fel-felmerülő villanyproblémákról hallott, és úgy tudja, ilyen problémák nemcsak Ildikóéknál akadtak. A település a lakáson kívül szociális támogatást ad még a családnak, az egyik képviselő, Gér Mihály pedig rendszeresen tartja velük a kapcsolatot, sőt a Párbeszéden keresztül most úgy tűnik, jogi segítséghez is jutnak a villanyszámlás ügyben.

Nagy kérdés persze, mindez mire lesz elég. Ha ugyanis a villanyóra romlott el, azt ma már aligha lehet bizonyítani, és az se bogozható már ki, hogy a hűtő, netán a mosógép bolondult-e meg. Megjósolhatatlan, mi fog történni, Ildikó azt mondja, a szolgáltatónál meg se hallgatják rendesen, csak követelik tőle a pénzt.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

 

Viszik, amit vinni lehet

Állunk, és nézzük a szétégett villanyórát a Pálinkafőző utca 29.-ben, ő talán tudja a titkot. Ildikóban ilyenkor is működik a reflex, körbenéz a ház körül, és máris növekszik a veszteséglista.

„Barbi! Elvitték a WC-t is!”

Ismeretlenek eddig a még használható régi kályhát vitték el korábban, de a megmaradt fáért is be-bejárnak az elhagyatott ingatlanra rendszeresen. „Visznek mindent, ami mozdítható” – mondja kifelé Ildikó. „Nem haragszom érte, nekünk már úgysem kell. Szegény környék ez.”

Milyen érzés itt lenni? – kérdezzük a kapunál, amit hónapokkal ezelőtt berúgtak.

„Nem tudom elmondani. Így látni ezt, rossz. Rossz, persze, hogy az. De úgy vagyok vele, hogy együtt vagyunk. És összerakom a két kezem, hogy egyiküknek se esett baja.”

Ildikó amúgy újpesti, anno a panelből költöztek ki, az akkor hároméves kisfia tüdeje miatt. Ennek jó húsz éve.

Nem volt jó szegényemnek a pesti levegő, mondták az orvosok, hogy el kéne jönni. Itt találtunk házat. Bővítettük, szépítgettük az évek alatt, az egyik falat a Papa építette, olyan hullámos lett, mint a Balaton, de nem bántuk, mert a mienk volt. Amikor kijöttünk ide, hát én majdnem elmenekültem. Utáltam mindenkit, ráadásul itt Pesthez képest nem volt semmi. De ma már nem mennék innen sehova. Nem is fogok, itt fogunk élni, nem teszem meg senkinek azt a szívességet, hogy elmegyek. Pár hónap, és egyenesbe jövök. A főnökeim megértők és szuperek, adtak nemrég fizetésemelést is. Be is mentem a polgihoz, hogy mostantól fizetem az albérletünket. Nem akarok tartozni senkinek, az nem én vagyok! Pár hónap múlva tudok hitelt felvenni, és veszek házat. Ha nincs kölcsön, akkor megyünk nagyobb albérletbe. Így vagy úgy, de jobb lesz. Fél ötkor kelek, fél hatkor indulok, egy óra a vonat Zuglóig, onnan jó fél óra a villamos. Este hatra itthon is vagyok, addig a Mama tartja a frontot. Ha ő nem lenne, nem tudom, hogy járnék dolgozni. Szoktam neki mondani: nem baj, anyukám, nekem te vagy az élettársam! Kérdezik néha, nem hiányzik-e egy férfi. Nekem?! Az, hogy dirigáljon a gyerekeknek, vagy hogy olyat szóljon, amiért én raknám fel, nem tudom, hova!? Hát nem. Mi így vagyunk öten egységben. Karácsonyt pedig úgy tudok csinálni, hogy a hétvégén is dolgozom, közben spórolok, ahogy tudok. Igenis meg akarom venni Noéminak a Barbie-házat, Barbarának a fogszabályzót, a Milán meg pulóvert mondott. Megyek, megcsinálom. Muszáj.

Körülöttünk a derékig nőtt gaz, mögöttünk a leégett, romos ház, a tartozásból pedig nem enged a szolgáltató. Mégis olyan észszerűen és természetesnek hangzik minden Ildikó szájából, hogy a végén azt érezzük, igen, tulajdonképpen ilyen egyszerű az egész. Olyan egyszerű, amennyire nehéz. Ahogy mondja:

„Pozitív vagyok. Nincs szégyellnivalóm, én nem hibáztam.”

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.