Élet-Stílus

„Kemény csajjá kellett válnom ahhoz, hogy hegesztő legyek”

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

„Kemény csajjá kellett válnom ahhoz, hogy hegesztő legyek”

Egy női hegesztő nem feltétlenül harcos feminista, de nem árt, ha felveszi a kesztyűt az őt kritizáló férfiakkal szemben. Legalábbis így egy nő, aki a kőkemény fizikai munka világában éli az életét.

Imádom a hegesztéssel járó adrenalint, nagyon szeretek – akár több méteres magasságban – kúszni és mászni a csöveken

– mondja Regina, aki négy éve döntött úgy, hogy egy sokak által férfiasnak tudott szakmában helyezkedik el. Jó kézügyessége, türelme, kreativitása és művészi beállítottsága sodorta a hegesztés irányába. Ötvös szakmájából nem tudott megélni, akkoriban nehézkesen talált munkát, de hegesztőként már anyagilag is biztonságban érzi magát. Olyan ismerőse adta az ötletet, aki ilyen munkakör után nézelődött, ráadásul azonnal talált is jól fizető állást. Bár Regina a középiskolában divattervezést tanult, korábbi munkájában volt némi tapasztalata a fémek és a forrasztás terén.

A fiúkkal mindig is jól kijöttem, de szoktatni kellett magam a gondolathoz, hogy nem sok lánnyal találkozom majd munka közben.

Negyedikes korában határozta el, hogy divattervező lesz. Egyfolytában rajzol, ruhákat varr, saját márkát is tervez. A hegesztést jó pénzkereseti lehetőségnek tekinti, noha nem szenvedélyesen szereti, úgy érzi, felfedezte a szakmában rejlő szépségeket.

Marjai János / 24.hu

Szürke hétköznapok egy kis veszéllyel

A hegesztők monoton mozdulatokat végeznek, Reginát mégis az izgalom tartja ezen a pályán. Csőszerelők, lakatosok, valamint segédmunkások mellett dolgozik, és amint elkészülnek egy projekttel, mennek is tovább a következő helyszínre. Azt mondja, az utazástól és az új helyektől még változatosabb a munka.

Vidéken is megfordulnak, kórházakban, uszodákban és iskolákban. A csapat állandó, de az országjárás jóvoltából sok új ismerősre tett szert. Ráadásul a munkásszállók hangulata is tetszik neki. Általában reggel nyolctól délután négyig dolgozik, de akadnak olyan extrém esetek is, amikor éjszakás műszakban tevékenykedik.

Édesanyja kezdettől fogva támogatta abban, hogy hazavigye a próbamunkákat, és otthon gyakorolja a hegesztői mesterséget. Nagymamája viszont eleinte kételkedett benne, de mikor kiderült számára, mennyire ügyes az unokája, az enyhén szkeptikus hozzáállását a büszke nagyszülőire váltotta.

Marjai János / 24.hu

Regina édesapjával nem ápolt szoros viszonyt – azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a sok szempontból férfias beállítottságával saját maga akarta megszemélyesíteni az életéből hiányzó apaszerepet. Apja nem feltétlenül támogatja, de nem is ítéli el, amit a lánya csinál. Regina párja viszont szereti az „erős nőket”, ezért neki imponál, hogy barátnője egy maszkulin közegben is megállja a helyét. Új ismerősei sajátosan reagálnak a nem mindennapi munkájára:

Kikerekedik a szemük, és leesik az álluk, amikor megtudják, mivel foglalkozom. Nagyon sokat kérdezősködnek, és legtöbbször azt hiszik, hogy csak viccelek, mert a hegesztőket nem fiatal nőként, hanem megtermett férfiakként képzelik el.

Nem maradhatott csendben

Regina kihívásnak tekinti, hogy leküzdje az előítéleteket, ugyanis a szakma és a szakmán kívül állók éveken át nem vették komolyan, mint hegesztőt. Ám annyira sikeresen vette az elé gördített akadályokat, hogy a vele együtt dolgozók közül elsőként szerezte meg a mester-minősítést.

A lány sokat tanult az ellenkező nemről a munkájának köszönhetően, elmondása szerint már képes arra, hogy kezelje a férfiakat, mert „megvadulnak, amint száz pasi között feltűnik egy csaj”. Munkája során előfordult már, hogy kéretlen szexuális megjegyzésekkel vagy perverz utalásokkal bombázták – mivel sokáig nem volt elég kellő önbizalma, többször felmondott. Hogy végül magabiztossá vált, abban meglepően nagy segítséget jelentett, hogy börtönviselt férfiakkal dolgozott együtt, hiszen harcolnia kellett velük, és nem maradhatott csendben egy olyan közegben, amelyben bántani akarták. Megtanulta, hogyan lehet erős szavakban, megtanulta kikérni magának munkatársai alpári stílusát. Bátorsága ellenére a későbbiekben átkérette magát egy kulturáltabb munkaközösségbe.

Egy hatvanéves pasi is kikezdett velem, akivel egy gyári munkámon találkoztam. Rengetegen bepróbálkoznak nálam, de legalább ennyien utálnak is azért, mert nőként érvényesültem egy férfiak uralta világban. Volt olyan, aki megmondta, hogy semmi keresnivalóm ebben a munkában. Sokan kibeszéltek a hátam mögött, le akartak köpni, és olyanokat terjesztettek rólam, hogy szexelek a raktárban. Ekkor kapcsoltam át a mosolygós stílusból a harciasságra

– foglalta össze tapasztalatait az egykori kollégáiról.

Marjai János / 24.hu

A legnagyobb megerősítését mégis egy férfitól kapta: soha életében nem fogott flexet a kezében, és azt sem tudta, mit kell csinálni vele, ennek ellenére mestere az első naptól fogva hitt benne. Jelenlegi munkahelyén elfogadták, és egyetlen helyzetben sem kell visszafognia magát. Úgy véli, a férfiakban is ott bujkál egyfajta nőiesség, amit előhívhat a női jelenlét. Olyannyira, hogy a munkatársai időnként tőle kérnek tanácsot párkapcsolati kérdésekben.

Regina szerint sokat lendítene a nők megbecsülésén, ha többen vállalnának extrém munkákat – ezzel változásra késztethetnék a szerinte sok esetben túlságosan konzervatív társadalmat. Nem érdekli, hogy nőként klasszikus értelemben véve mi lenne a feladata, de nem is „véresszájú feminista”, ugyanis a szélsőséges női egyenjogúsági törekvéseket elítéli. Az embereket is személyiségeknek tekinti, szerinte másodlagos szempont, hogy férfinak vagy nőnek születik valaki.

Nem vagyok se panaszkodós, se finnyás. Semmire sem mondom azt, hogy nem csinálom meg. Van eszem és kellő fizikumom ahhoz, hogy bármire képes legyek. Nem izgatnak a társadalmi előírások és a nemi szerepek.

Ugyanakkor nem vitatja, hogy a férfiak és a nők különbözőek, de szerinte ez így természetes. A férfiakban az egyszerű és gyors megoldások megtalálását becsüli leginkább, ő maga előszeretettel bonyolítja túl a dolgokat. Ha jövőbeli gyermeke – legyen fiú vagy lány – merész hivatást választana, nem fogná vissza. A legfontosabbnak azt gondolja, hogy értéket teremtsünk a munkával.

Marjai János / 24.hu

Miről álmodik a lány munkásruhában?

Regina pénzt gyűjtött egy saját hegesztő-felszerelésre, tehát hamarosan vállalkozóként is tevékenykedhet. Nyitott arra, hogy más munkákban is szerencsét próbáljon – akár azt is el tudja képzelni, hogy egyszer kamionsofőr lesz. A hegesztésben még nagyjából további három évvel tervez, de szerencsés helyzetben van, hiszen jó szakembereket mindig keresnek, így ebbe a közegbe bármikor visszatérhet.

Regina rajong a divatért, hétvégenként akár többször is átöltözik, így kompenzálja, hogy a munkában nem lehet nőies. A hajápolás és a körömtrendek is érdeklik. Munkahelyén öt perc alatt koszos lesz, ami nagyon frusztrálja, mert alapvetően a tisztaságot szereti – amint előkapja a körömkefét egy nehéz nap után, máris jobban érzi magát.

A tervezők túltolják a különlegességeket, és a hús-vér emberek helyett a modellekre szabják az ötleteiket

– zárja a beszélgetést a lány, aki holnap ismét magára ölti a munkásruhát, és közben abban bízik, hogy mások egy nap az ő ruhakölteményeit viselik.

Marjai János / 24.hu
Olvasói sztorik