Gazdaság

Bankszövetségi nem a Fidesz 8 pontjára

Még idén hatályba léphet a csomag, amit a szakma szakszerűtlennek tart.

A Fidesz gazdasági munkacsoportjának vezetője a devizahitelesek segítésének stratégiájáról azt mondta: szeretnék, ha nem változna a kamatfelár. Az ingyenes előtörlesztés nem az egész hitelre, hanem részösszegekre vonatkozna – tette hozzá Rogán Antal.

Szerinte értelmetlen a jelenlegi gyakorlat: az, hogy a devizahitelesek terhein a bankok másfél évig könnyítenek, utána magasabb lesz a törlesztés. Ezért kezdeményezik azt, hogy az adósok ötéves futamidő-hosszabbítást kaphassanak. Hasonlóképp értelmetlennek tartja azt is, hogy a 90 napon túli, tartós fizetésképtelenség esetén extradíjakat számítanak fel a pénzintézetek. Az angolszász világban elfogadott, hogy az adóssal szembeni követelés az ingatlan értékének 100 százalékát nem haladhatja meg. Ezt akarják „meghonosítani” – tette hozzá.

Rogán Antal azt mondta, ezek a szabályok nem vonatkoznának az üzleti alapú hitelekre, illetve azokra, akik a második, a harmadik lakásra vettek fel kölcsönt. Az OTP első emberének kijelentésére, miszerint a devizahitelesek helyében ő nem váltaná át kölcsönét forintalapúra, a politikus azt mondta: lehet abban valami, amit Csányi Sándor mond. Ha a magyar gazdaság erősödik, jobb helyzetbe kerülhetnek a devizahitelesek is.

Nem kizárt, hogy még idén hatályba léphet az eladósodott devizahitelesek megsegítésének új szabályozása – ezt már a közrádió reggeli műsorában mondta Rogán Antal. A törvényjavaslatról – előterjesztője szerint – egyeztetnének a Bankszövetséggel. A bankokkal még nem konzultáltak, de Rogán szerint a javaslatok nagy része nem lehet ismeretlen a pénzintézeteknek.

A Bankszövetség elnöke a műsornak azt mondta, szükségszerű, hogy a kormány tárgyaljon a szakmával, a Bankszövetséggel, mielőtt elkészíti a törvénytervezetet. Erdei Tamás nem tartja helyes iránynak, ha törvényi szabályozással korábban megkötött polgárjogi szerződéseket lehet egyoldalúan módosítani.

A tervezet több pontja elfogadhatatlan, szakszerűtlen, alkotmányossági kérdéseket vet fel – tette hozzá. Ha a javaslatot ebben a formában bevezetnék, az hosszú távon veszélyeztetné az egész jelzálogintézmény hazai működését. Erdei Tamás a futamidő meghosszabbítására vonatkozó javaslatról elmondta: ha valóban öt évvel megnövelik a szerződés időtartamát, az éppen olyan egyoldalú szerződésmódosítás lenne az ügyfél részéről, mint amit épp megtiltanak a bankoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik