Üzleti tippek

Magyar startupok is tehetnek a fenntarthatóbb jövőért

Ismét fiatal vállalkozók jelentkezését várják a Climate-KIC 2010 óta működő Accelerator programjába.

A legígéretesebb ötletek gazdái összesen 40 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a másfél éves program alatt, amelyet szabadon használhatnak fel vállalkozásuk fejlesztésére. A programra február 28-ig lehet jelentkezni.

2018-ban az ökológiai túllövés napja (Earth Overshoot Day) augusztus 1-re esett. Ezen a napon érte el az emberiség azt a pontot, amikor felélte a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Ahogy ez a nap egyre korábbra csúszik, úgy egyre sürgetőbb a greentech megoldások alkalmazása, a klímaváltozás kihívásaira reagáló ötletek megvalósítása. Minden cég számára fontos a fenntartható fejlődési folyamatok támogatása, amelyek úgy elégítik ki a jelen emberének szükségleteit, hogy az nem csorbítja a jövő generációk lehetőségeit.

Intelligens megoldások a fenntartható fejlődésért

Ezen célok elősegítését tűzte ki a Climate-KIC Accelerator programja, mely a klímaváltozásból eredő kihívásokra technológiai és üzleti megoldásokat nyújtó startupok jelentkezését várja idén is.

Európa legnagyobb greentech inkubációs programjaként eddig összesen 450 millió euró külső forrás talált gazdára, és 2010 óta több mint 1.000 inkubált startup vett benne részt.

Magyarországról 2018-ban 20 startup került be a programba, közülük nyolcan kaptak végül támogatást ötletük továbbfejlesztésére, összesen 72.500 euró értékben.

A megcélzott területek változatosak: van, aki a fenntartható állateledelek piacára szeretne betörni, míg más a vízpazarlásra kíván megoldást nyújtani egy új üzleti modellt alkalmazó, nanotechnológiás autómosó szolgáltatással.

Az inkubációs program az anyagi finanszírozás mellett üzleti támogatást is nyújt. A tavalyi évhez hasonlóan az innovátorok idén is számíthatnak a KPMG szakértőire a Climate-KIC coachaival együtt, hiszen a háromlépcsős folyamat során ők is segítséget nyújtanak az üzleti modell kialakításában, a piac működésének megismerésében és a befektetői megkeresésre való felkészülésében.

A lényeg, hogy a hagyományos megoldásokhoz képest az új termék vagy szolgáltatás energiahatékonyabb, víztakarékosabb, kevesebb hulladékot termelő vagy kisebb károsanyag-kibocsátású megoldás legyen. A program bármilyen fázisban lévő startupok számára segítség lehet, hiszen az anyagi támogatás mellett stratégiai tanácsadás várja a résztvevőket annak érdekében, hogy az ötletből versenyképes üzlet jöjjön létre.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik