Üzleti tippek

Nem lightos összeg

A száguldó cirkusz költséges üzletág, becslések szerint éves költségvetése meghaladja a 2,5 milliárd dollárt. A rendezvény finanszírozása egybeforrt a dohánytermékek márkáival, erről lemondani mindenhol komoly gondot okoz.

Tudta-e…?

Az első dohányszponzor 1968-ban érkezett a Forma–1-be. A Lotus versenyzői, Graham Hill és Jackie Oliver Monacóban vezették a Gold Leaf brand logójával futó versenyautót.

A sportbusiness.com szerint évi 1 billió (azaz 1000 milliárd) dollár kereskedelmi bevételt produkál a Formula–1 versenysorozat önmagában. Ennek ellenére szinte minden évben megkérdőjeleződik léte, felmerül Európából való elköltöztetése, esetlegesen egy konkurensverseny létrehozása, ami a nagy gyári istállókat – a Toyota-, a BMW Sauber-, a Honda Racing F1-, a McLaren Mercedes- és a Renault-csapatot – összefogó GPMA régi terve. A GPMA tagjai többek között azért kacérkodnak az elválással, mert keveslik a szponzori pénzekből az FIA által náluk hagyott 47 százalékot. Azonban a most lezárult nevezések mégis nagyfokú túljelentkezésről tanúskodnak. A 2008-as szezon 12 helyére 22 istálló nevezett. Ez köszönhető annak is, hogy a borsos, 48 millió dolláros letét megszűnt, így 2007 novemberéig a befutóknak csupán 300 ezer eurós nevezési díjat kell az FIA részére befizetniük.

Gyarmati dohány

Az európai többségi jelenlét mellett minden évben új, Európán kívüli helyszínek kerülnek a látótérbe, ez az európainál engedékenyebb dohányszabályozásnak is köszönhető. Így került a versenynaptárba Bahrein, Malajzia és Törökország. A dohányreklámok eltiltása nagyban kockáztathatja egy verseny létrejöttét, ezt igazolja a tradicionális Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps) is, amely többek közt ezért 2003-ban már kimaradt a versenynaptárból és a politikusok engedékenysége folytán kerülhetett vissza, igaz, csak egy szezon erejéig.
A Forma–1 éves gazdálkodása, a magas szponzori díjaknak köszönhetően, a szervezők szerint is az eget verdesi. Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a költségcsökkentést szorgalmazza, a gyári csapatok horribilis költségeit – melyek nemritkán 250–500 millió dollárra rúgnak – 100 millió körülire szeretné csökkenteni, ezzel a nagy csapatok előnyét is mérsékelve, igazságosabbá téve a játékot.

Passzív dohányos istállók

Tudta-e?

A Philip Morris 1972-ben kapcsolódott a száguldó cirkuszhoz, kezdetben a BRM, majd 1974-től a McLaren csapatát öltöztetve a Marlboro színeibe.

Egyes becslések szerint a Forma–1 költségvetésének mintegy 15 százalékát (tehát közel 400 millió dollárnyi összeget) a dohánygyártók fizetik, jelenlétük tehát korántsem elhanyagolható.
Ezt mutatja az is, hogy az európai versenyeken lévő teljes dohányreklám-korlátozás ellenére a Scuderia Ferrari Marlboro 2011-ig hosszabbított főtámogatójával a Philip Morrisszal, mely már 1984 óta a piros brand által meghatározza a versenyautók arculatát, jelentős mértékben hozzájárulva a – Toyota után legtöbbet költő – csapat közel 350 millió dolláros költségvetéséhez. Jelenleg úgy néz ki, hogy ezzel 2006 után egyedüli dohányszponzorként lesz jelen a mezőnyben. Ugyanis a Forma–1 másik nagy dohányhirdetője, a Lucky Strike cigarettát a Bar Honda autóin népszerűsítő British American Tobacco az év végén végleg elhagyja a Forma–1-et, a Renault főszponzorával, a Mild Seven márka anyacégével, a Japan Tobaccóval együtt. Ez annak a 2001-ben közösen aláírt megállapodásnak köszönhető, amelyben a dohánygyárak 2006 után önként lemondanak szponzori jelenlétükről a Forma–1-hez hasonló nagy sporteseményeken. Az így hoppon maradt istállók a dohánygyártók nagylelkű támogatását csak több kis szponzorral tudják pótolni. 2006-ban a Reemtsma anyacég West-logója is eltűnt a McLaren Mercedes autóiról, az így felmerülő hiányt azonban sikerült gyorsan orvosolni a Johnnie Walker gyártójával, ami a csapat közel 300 milliós költségvetéséhez szintén jelentős mértékben járul hozzá. Ez 2007-től a Ferrarit elhagyó Vodafone támogatásával is kiegészül. A cég évi 40 millió dollárt fizetett az olasz csapatnak, ez ugyan kevesebb, mint a Sport-Informations-Dienst ügynökség szerint a legjobban fizetett autóversenyző, Michael Schumacher 62,4 millió dolláros fizetése, azonban nem több, mint a Jordan- és a Minardi-csapat éves költségvetése.

Aggályos helyi törvénykezés

Az Európai Bizottság felszólítása a 2003-ban elfogadott, uniós irányelv nemzeti jogba való átültetése során alkalmazott kiskapukra hívja fel a figyelmet. Eszerint például Olaszországban nem alkalmazzák a szponzorációs tilalmat a kizárólag nemzeti rendezvényeken, valamint a tavalyi, Monzában rendezett Olasz Nagydíjon engedélyezték a dohányreklámot. Spanyolországban három év türelmi időt építettek a jogszabályba, mielőtt az autó- és motorversenyek dohánygyártók általi szponzorálásának gátat vetnének, hasonlóan Csehországhoz, ahol három évig kivételeznek a korábban megkötött támogatói szerződésekkel. Magyarország pedig a hazai grand prix-nek 2011-ig biztosított kivételezettsége miatt vétkes (lásd cikkünket a 16. oldalon).
A jogszabályok nemzeti átültetését, és erről a bizottság felé történő beszámolót 2005. július 31-éig kellett beküldeniük a tagországoknak. A felszólításra most két hónap alatt kell érdemben reagálniuk az érintetteknek, a bírált jogszabályokat pedig a határidő lejártáig az elfogadott irányelvhez igazítani. Ennek elmulasztása esetén az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordul, mely jogi lépésnek komoly gazdasági következményei lehetnek.


A Forma–1 támogatása nem mindenkinek éri meg, ezt mutatja, hogy 20 év után elhagyja a versenypályát a Brit Nagydíjat, a San Marinó-i és az ausztrál futamot támogató Fosters Brewing International, amely a szponzorációs tevékenység felfüggesztését költségcsökkentéssel indokolja. Aggodalomra azonban nincs ok, a távozók helyébe új vállalatok érkeznek. A Ferrari tárgyalásokat folytat egy dél-afrikai gyémántkitermelővel, a de Beers vállalat egyes források szerint akár 50 millióval is kiegészítheti a cég költségvetését, amellett, hogy Ross Brawn is a kisebb büdzsé mellett kardoskodik, ami a mostanában gyengélkedő anyacég, a Fiat helyzetének is köszönhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik