Távoktatási programot is díjaztak a Minőség Világnapján a Művészetek Palotájában. A főiskolai tananyag csak az interneten elérhető, a hallgatóknak pedig a konzultációkra sem kötelező bejárni.
A közelmúltban bejelentett kormányzati reformlépések között jócskán találunk olyanokat, melyek több éve vagy évtizede jól bevált piaci technikák adaptálásán alapulnak. A hatékonyság követelménye mellett megjelenik az egyéni teljesítmény mérésének igénye, az egyéni, teljesítményalapú ösztönzők bevezetése. Szervezeti ösztönzők alkalmazásáról ugyanakkor eddig nem hallhattunk. Az IFUA Horváth&Partners tanácsadójának cikke.
A Befogadó Munkahely-díjjal azokat a cégeket ismerték el, akik aktívan tesznek az esélyegyenlőségért, azaz fogyatékosokat is alkalmaznak, vagy például támogatják a részmunkaidős foglalkoztatást.
A kiégés – vagy ahogy tőlünk nyugatra nevezik: burn out – az egyre nagyobb munkahelyi hajtás és teljesítménykényszer terméke. Nem hirtelen következik be, hanem több szakaszból álló folyamat betetőződése. A kezdetben lelkes, ezer fokon égő munkatárs motivációvesztése áll mögötte, ami időben felismerve kezelhető.
Az önkéntesség akár a kormányzati stratégiába is beépülhet, legalább is ezen dolgozik a hazai szervezeteket összefogó Önkéntes Központ Alapítvány. Ugyanakkor a civil szervezetek egy része még mindig csak pénzt vár a vállalatoktól, miközben azok inkább munkával segítenének.
Az energiaipari társaságok vezetésének területén napjainkban számos külső kihívás jelentkezik, a telekommunikációs szektorban szerzett tapasztalatok azonban az energiaiparban is elérhetővé válnak. Az IFUA Horváth&Partners tanácsadójának cikke.
November 1-től Havas István (46) az Ernst and Young (E&Y) magyarországi cégének új vezérigazgatója, valamint ügyfélszolgáltatási és ügyfélkapcsolati igazgatója - tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló, adó- és tranzakciós tanácsadó cég.
Minden harmadik-negyedik magyar egyetemista tervezgeti, hogy ha végez, néhány évre külföldre megy dolgozni. Akinek sikerül, annak egyszerre három dolgot kell megtanulnia: hogyan lehet egy másik országban munkát találni, az ottani közegbe beilleszkedni, illetve néhány év után hazatérni. Egyik sem könnyű - írja legfrisebb számában a Figyelő.
Regionális üzleti trendek a közép-magyarországi régióban címmel készült el az a kutatás, amelyből kiderül, hogy a régiós kis- és középvállalkozások többségénél nincs HR-es, sem pedig speciális toborzási stratégia.
Januártól négy törvény módosulhat annak érdekében, hogy a munkavállalók mindenképpen megkapják a bérüket, még ha a céget fel is számolják – értesült a Világgazdaság.
Master of Business Administration végzettséggel kétszer annyit lehet keresni az Európai Unióban, mint Magyarországon – derül ki a QS TopMBA.com kutatásából.
A jövő évre országosan a versenyszférának ajánlható bruttó béremelési mértékre az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén a kormányzati oldal 6-6,5 százalékos javaslatot tett, a szakszervezeti és a munkáltatói oldal egyelőre nem jelölt meg konkrét mértékeket.
Az építőipar, az informatika és az energiaszektor egy-egy vállalata lett az idei Legjobb munkahely-felmérés győztese csaknem 24 ezer alkalmazott válaszai alapján.
A közszféra legalább az inflációt elérő 6,5 százalékos bruttó béremelést akar elérni 2007-re, ami a járulékemelés miatt így is 3,5-4 százalékos reálkereset-csökkenést jelent – közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
15-20 mp – mindössze ennyi idő alatt dönt a HR-es, mit kezd az önéletrajzunkkal. Ezalatt kell egy papír segítségével meggyőzni, érdemes minket a „felhívandó” kupacba rakni. Melyik típust válasszuk, és mit hagyjunk ki belőle, ha szeretnénk a következő körbe kerülni?
Új üzleti tananyaggal fejleszthetik projektmenedzseri képességeiket a vezetők és a leendő vezetők. Sőt, nem csak hogy elnyerhetik az év e-Xpedícióvezetője címet, hanem megtanulhatják, hogyan lehet a legnagyobb, de még ésszerű kockázat vállalásával eljutni a csúcsra.
A versenyszférában átlagosan 6-6,5 százalékos bruttó bérnövelést javasol a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT) – értesült a Világgazdaság.
Esélyegyenlőségi szakértők képzését, egyúttal a szemlélet elterjesztését tűzte ki célul az a februárban induló képzés, amelyre a már ezen a területen dolgozókat várják.
A felgyorsult technológiai fejlődés, a növekvő ügyféligények és a piacok átrendeződése miatt a sikeres termékfejlesztések, innovációk megvalósítása és nyomon követése egyre fontosabb, ugyanakkor egyre bonyolultabb lesz. Ezek eredménye, hogy felerősödik mind a tudásintenzív, mind a „hagyományos” termelő ágazatokban is a K+F terület, illetve az intellektuális tőke menedzsmentje. Az IFUA Horváth&Partners tanácsadójának cikke.
Válassza az internetet béren kívüli juttatásként!A munkáltató számára az egyik legfontosabb kihívás, a dolgozók elégedettségének és lojalitásának kivívása. Ebből a szempontból igen lényeges tényező, hogy milyen béren kívüli juttatásokban részesül a munkavállaló. Étkezési utalványról és üdülési csekkről már hallottunk. A szokványos megoldások mellett azonban itt van az internet, mint adó- és járulékmentes juttatás! Mert a [...]
A kormány döntött a pályamódosító hitel részleteiről, amely azoknak az elbocsátott közszférában foglalkoztatottaknak ad segítséget, akik saját vállalkozást szeretnének indítani - közölte a Kormányszóvivői Iroda.