Pénzügy

Esélyegyenlőség 1,2 millióért

admin
admin

2006. 10. 24. 12:19

Esélyegyenlőségi szakértők képzését, egyúttal a szemlélet elterjesztését tűzte ki célul az a februárban induló képzés, amelyre a már ezen a területen dolgozókat várják.

Még egy hétig, október 31-ig lehet jelentkezni a februárban induló esélyegyenlőségi szakértő képzésre, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági és Továbbképző Intézete indít. A négy féléves szakirányú továbbképzési szakot bemutató beszélgetésen Koncz Katalin, az egyetem oktatója hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, szerinte ugyanis hiába szabályozza törvény az esélyegyenlőségi követelményeket, azok megvalósításához hiányoznak az értő szakemberek.

Az első alkalommal harminc hallgatóval induló képzésre elsősorban olyan diplomásokat várnak, akik már dolgoznak például szociális területen, munkaügyi központokban, vagy éppen kormányzati, önkormányzati tisztségviselők. De hasznos lehet a képzés a vállalatok humánerőforrás osztályán dolgozóknak is, mert sokszor tudattalanul is diszkriminatívan járnak el a felvételi interjúk során. Sőt, pályázatíróknak, ezzel foglalkozó cégeknek is jól jöhet, hiszen sok uniós pályázatban kitétel az esélyegyenlőség biztosítása. Mindemellett Magyarországnak nemzetközi kötelezettsége, hogy terjessze az európai uniós esélyegyenlőségi követelményeket, illetve azokat beépítse a nemzeti és a szervezeti kultúrába.

A szakot elvégzők a tervek szerint segítenének elterjeszteni az esélyegyenlőségi szemléletet, ezzel segítve elő a munkaerő-piaci diszkrimináció enyhítését, a hátrányos helyzetű rétegek társadalmi integrációját és kirekesztésük mérséklését. A jelentkezőket felvételi beszélgetésen hallgatják meg. „Ennek célja nem az, hogy konkrét ismereteket kérjünk számon, hanem hogy felmérjük, mire, hogyan tudja majd használni a megszerzett tudást a hallgató” – mondta a FigyelőNetnek Gáspár Péter Pál, a Közgazdasági és Továbbképző Intézet igazgatója. Hozzátette, hogy mivel fontos és hiányt pótló képzésről van szó, ha sokan jelentkeznek, a keretszámot túllépve is vesznek fel hallgatókat.

Jelentkezés még egy hétig

A négy féléves képzés költsége félévenként 284 ezer forint, tematikája és oktatott tárgyai pedig hasonlóak a legtöbb társadalomtudományi szakhoz – uniós ismerteket, szociológiát, szociálpolitikát oktatnak. Ezt egészíti ki a nemek, romák és fogyatékosok társadalmi helyzetéről szóló egy-egy tárgy, illetve a gyakorlati ismeretek a tárgyalástechnikától a konfliktuskezelésig. A végzettek, előképzettségüktől függően esélyegyenlőségi szakértő vagy – közgazdasági diplomával – egyetemi szakközgazdász, esélyegyenlőség szakon végzettséget szerezhetnek.

A szakirányú továbbképzés ára – négy félévre csaknem 1,2 millió forint – körülbelül ugyanannyi, mint más továbbképzéseké. „A képzés önköltséges, így tandíjkedvezményt sem tudunk adni” – mondta az igazgató. Hozzátette, hogy a jelentkezők többségének valószínűleg egyébként sem magának kell állnia a költségeket, hanem jellemzően a küldő szervezet fizet helyettük. Ráadásul számításai szerint a végzés után 1-2 évvel meg is térül az újabb diploma ára, mivel magasabb fizetési osztályba kerülhet a dolgozó.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.