Nem jár végkielégítés annak, akinek a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége miatt mondanak fel – olvashatjuk a Munka törvénykönyvének (Mt.) 77. paragrafusában. A szöveg immár végleges: pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Kötelező az indoklás
Az a rendelkezés megmarad az új Mt-ben is, hogy a munkaadónak a rendes felmondás során indokolnia kell, miért bocsátotta el a dolgozót. Ez lehet a dolgozó munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem megfelelő képessége, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok. Ezt konkrét tényekkel, adatokkal kell alátámasztani, a túl általános, közhelyszerű indok nem megfelelő.
A Legfelsőbb Bíróság egyik korábbi állásfoglalása szerint a munkáltatói indok akkor fogadható el, ha világosan kiderül belőle, miért nincs szükség tovább a dolgozó munkájára. Ez kétféle lehet: az egyik a munkaadó romló gazdasági helyzete (átszervezés, létszámcsökkentés), a másik pedig a dolgozó alkalmatlansága. Az új Mt. hatályba lépése – 2012. július 1-je – után, ha valakit a nem megfelelő képességei miatt küld el a munkaadója, nem lesz jogosult végkielégítésre.
Az új törvénykönyv szerint a végkielégítés mértéke nem változik, ám a jövőben már nem az átlagbér, hanem a távolléti díj alapján számítják ki. A nyugdíj előtt állók emelt összegű végkielégítése is megmarad – ám itt is a távolléti díj lesz a számítás alapja.
Nincs többé elmaradt bér
A munkaadónak mérlegelnie kell: megkockáztathatja, hogy valótlanul azt állítja, hogy a munkavállaló képességeivel volt a gond, és ezért küldte el – ebben az esetben megtakaríthatja a végkielégítést. Persze bízhat abban, hogy a dolgozó beletörődik a dologba, ám ha mégsem és munkaügyi bírósághoz fordul, akkor a munkaadónak kell bizonyítania az indok valódiságát, ami viszont nem mindig könnyű. Ha a bíróság úgy határoz, hogy jogellenes volt az elbocsátás, akkor a végkielégítés összegének sokszorosát fizetheti ki a munkáltató.
Az új Mt. szerint a jogellenes elbocsátás szabályai is változnak: megszűnik a továbbfoglalkoztatási kötelezettség. Kizárólag akkor kell a munkaadónak visszavennie a jogellenesen elbocsátott dolgozót, ha a bíróság döntése értelmében a felmondás diszkriminatív volt, vagy munkavállalói képviselő volt az elbocsátott személy. Akkor is fel kell ajánlani a munkavállalónak, hogy újra munkába állhat a cégnél, ha bebizonyosodik: a munkaadó jogellenesen – megtévesztéssel vagy fenyegetéssel – íratta alá a közös megegyezést. Ez utóbbi esetben azonban a bizonyítás a dolgozó dolga. A bírói gyakorlat egyébként korábban is azt mutatta, hogy a jogszerűtlenül elbocsátott emberek nem akartak visszamenni az egykori munkaadóhoz, emiatt is emelték ezt törvényi szintre.
A korábbi szabályok szerint, ha valaki megnyerte a munkaadó elleni pert, akkor járt neki az adott időszakról elmaradt bére. Ez a lehetőség az új Mt.-vel megszűnik, csak kártérítést kaphat, amely maximum 12 havi távolléti díj lehet (a bírósági gyakorlatban azonban ritka, hogy ekkora összeget ítéljenek meg, általában ennek a felét kapja a dolgozó).
Ellenkező esetben – ha a munkaadó bizonyítja be, hogy egy alkalmazott jogellenesen mondott fel – a dolgozót kötelezik a felmondási időre járó összeg megfizetésére. Új elem az Mt.-ben, hogy ha valaki nem az „előírt rendben” adja át a munkakörét, amikor távozik egy cégtől, szintén fizetnie kell.
