Világszerte minden ötödik alkalmazott távmunkában tevékenykedik. Magyarországon csak a dolgozók 3 százaléka, ám elképesztően nagy igény lenne ilyen munkahelyekre.
A kereskedelmi vállalkozások és a szolgáltatók egyre pesszimistábbak, csak az ipar területén lehet munkaerőfelvételre számítani. Erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme is, és egyre kevésbé bízunk abban, hogy pozitív változások jöhetnek.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: a kormány dolga most annyi, hogy készüljön a tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkáraz m1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: a kormány dolga most annyi, hogy készüljön a tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal.
A bankok már tavaly év végén emelték a kkv-knál felszámított költségeket, s ez a tendencia idén is erőteljesen folytatódik, de lesznek csábító betétajánlatok is.
A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egyeztetett a Magyar Bankszövetség elnökével, a tárgyaláson nem az a tervezet került napirendre, amelyik nemrégiben látott napvilágot a sajtóban.
A Nemzetközi Valutaalap csökkentette idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését az euróövezeti adósságválság negatív hatásaira hivatkozva.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint Kopits György felelős a 2010-es költségvetés meghamisításáért - így reagált a tárca arra, hogy bírálta a minisztérium vezetését a közgazdász.
A fuvarozócég viszont könnyelműen vett fel hiteleket. A legfőbb ügyész vizsgálja, tegyen-e feljelentést. Februártól zöldhullámot kapnak a villamosok a Nagykörúton.
Az IMF/EU-megállapodás kilátásairól szóló biztató magyar kormányzati nyilatkozatok ellenére a magyar jegybanknak egyelőre valószínűleg folytatnia kell a monetáris szigorítást.
A thm-plafon bevezetésének határidejét három hónappal eltolták ugyan, ez azonban egyelőre nem befolyásolja kedvezőtlenül a piaci folyamatokat: a banki ajánlatok döntően a maximális szint alatt maradtak korábban is.