Gazdaság

BUDAI ZOLTÁN, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turisztikai helyettes államtitkára: “Az idegenforgalom teljesítménye szeptembertől várhatóan már pozitív lesz a múlt évihez képest, egyrészt azért, mert a hó elején Budapesten rendezték 12 ezer résztvevővel az Európai Diabétesz Társaság konferenciáját, másrészt pedig azért, mert tavaly szeptember 11-e után visszaesés mutatkozott, azaz viszonylag alacsonyak a bázisértékek. Amennyiben a [...]
2002. 09. 19. 08:00
és persze vihart is aratott múlt heti kijelentésével Orbán Viktor. Az ex-kormányfő szerint a parlamenti ellenzéknek feltételekhez kell kötnie az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítások megszavazását. #
2002. 09. 19. 08:00
Vasárnap választ Németország. Az esélyek kiegyenlítettek. Így számos koalíciós változat lehetséges: a mostani "vörös-zöld" kabinet folytatásától egészen egy (legkevésbé valószínű) "vörös-fekete" nagykoalícióig szociáldemokraták és konzervatívok között. Csak egy biztos: Németországot középről fogják kormányozni.
2002. 09. 19. 08:00
VÁMOS GYÖRGY, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára: “Az év első felében a fogyasztás kimagasló ütemben növekedett. Ennek oka a jelentős bérkiáramlás, és valószínű, hogy a fogyasztás az év hátralévő részében sem esik vissza: részben a közalkalmazotti bérek szeptemberi emelése következtében, részben pedig azért, mert általános tendencia, hogy az esztendő második felében többet vásárol a lakosság. [...]
2002. 09. 19. 08:00
GALAMBOS JÓZSEF, a Motorola Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója: “A megnyitott ipari parkok, a fejlődő infrastrukturális hálózat, a kedvező gazdasági-pénzügyi tendenciák önmagukban nem elégségesek Magyarország további ipari növekedéséhez. A kedvező adottságok elősegítették, hogy az úgynevezett aranyháromszög – Budapest, Székesfehérvár és Győr – térsége kiszélesedjen, és az ország számos területén iparilag fejlett csomópontok jelenjenek meg. A már megindult [...]
2002. 09. 19. 00:00
Megmozdult Közép-Európa. Politikai válság Ausztriában. Szlovákia döntésre vár. Románia stratégiailag felértékelődik. A kormányváltás külpolitikájának kényes feladata: kivezetni a "Fidesz-elefántot" a diplomácia porcelánboltjából.
2002. 09. 12. 08:00
Öt éve már, hogy az angliai Swindonban készülő CR-V-vel a sportterepjárók zötyögős európai piacára tévedt a Honda, de az idén már a második generáció is csatasorba állt.#
2002. 09. 12. 08:00
rukkolt elő a minap a kormányzat. No nem az egyensúly helyrebillentését célzó intézkedésekről van szó (egyelőre), hanem a drámaian lelassult beruházások felpörgetését kívánja így elérni a kabinet#
2002. 09. 12. 08:00
A fejlett ipari országok támogatásával a felére kell csökkenteni 2015-re azok számát, akik nem jutnak rendszeresen jó minőségű ivóvízhez – áll a részt vevő államok által a Föld-csúcson elfogadott akcióprogramban.#
2002. 09. 12. 08:00
Olvasói sztorik