Gazdaság

Támogatott génmegőrzés – Megújuló magbankok

A johannesburgi Föld-csúcs egyik eredménye, hogy az eddig jórészt kormányzati pénzekből működő nemzetközi magbankok nemsokára a vetőmagokat előállító multinacionális vállalatok támogatását is élvezni fogják.#<# A magbankok működtetésnek költségeihez ezen fölül Svájc 10 millió, az Egyesült Államok pedig 20 millió dollárral járul hozzá. Támogatott génmegőrzés – Megújuló magbankok 1A természeti környezet pusztítása miatt naponta tucatjával tűnnek el a különböző növény- és állatfajok. Pedig ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a betegségeknek, vagy szélsőséges éghajlatnak ellenálló, nagyobb hozamú, vagy jobb minőséget adó fajtákat lehessen keresztezéssel előállítani. A kipusztuló növényfajok megmentésnek egyik eszköze a magbank, amelyekben a ritka fajok magjait őrzik. A világon jelenleg másfélezer ilyen intézmény működik, és ezeknek – az angliai Imperial College kutatóinak a Föld-csúcson elhangzott előadása szerint – a fele végveszélybe került. A magbankok fenntartása ugyan nem túl bonyolult feladat, de a frissítés állandó igénye miatt drága; a szűkös, jórészt az adott ország mezőgazdasági minisztériumaiból származó források így nem fedezik a működtetésük költségeit. Tavaly év végén például a Fidzsi-szigetek egyik magbankjának hűtőrendszere mondta fel a szolgálatot, aminek következtében 200 pótolhatatlan ősi rizsfajta veszett el örökre. Johannesburgban most a Világbank által pénzelt szervezet, a magbankokat és egyéb génbankokat nyilvántartó római Plant Genetic Resources Institute javaslatára döntöttek a támogatásról, amelyet a gazdák és a vetőmagokat előállító vállalatok teremtenek majd elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik