Gazdaság

Gyorsan bővülő kiskereskedelem – A nyugodt vásárlóerő

Miközben Nyugat-Európában a recesszió jegyében nem növekszik a vásárlóerő, addig a hazai kiskereskedelem kiemelkedően jó esztendőre számíthat. Különösen sok új autót adnak el.

Egy újabb bevásárlóközpont épül Budaörsön a megnyitásakor nagy port kavaró ElectroWorld áruház mögött. Bár a település lakossága szépen gyarapodott, még ha mindenki egyszerre vásárolna, akkor sem töltenének meg egy-két óriásközpontnál többet a helyi lakosok. Persze a kereskedők nem is rájuk számítanak, a laikus szemlélőben mégis felvetődik a kérdés: van-e olyan nagy az átmenő forgalom, hogy eltartsa a sokadik óriás áruházat is.

Gyorsan bővülő kiskereskedelem – A nyugodt vásárlóerő 1FOGYASZTÓK A PLAZÁBAN. A hozzáértők közül legtöbben már két évvel ezelőtt is úgy látták: több bevásárlóközpontot már nem bír el a főváros és környéke. Bár ma már valóban kevesebb új üzletház épül, úgy tűnik, a pesszimistáknak nem lett igazuk. Nemcsak a frekventált fő közlekedési útvonalak városszéli szakaszai mentén megy jól az üzletközpontoknak, hanem a korábban rossz beruházásnak tartott fővárosi plazákban is mind több a vendég. A nagy kereskedőláncok árbevételi adatai alapján pedig nagyságrendekkel többet költöttünk tavaly a “fogyasztás templomaiban”, mint 2000-ben. A GfK Hungária piackutató cég megállapítása alapján a kiskereskedelmi forgalom 18 százaléka hipermarketekben bonyolódik le, ami messze van ugyan a brit vagy a francia 26-28 százalékos aránytól, de éppen a kétszerese a németországi adatnak.

Igaz, ma már nem elsősorban újabb bevásárlóközpontok építéséről van szó, a forgalomnövekedés motorját inkább a nemrég épült vidéki központokban megjelenő fogyasztás, a megépült plazák növekvő népszerűsége adja. Az eddig 15 magyarországi üzletközpont építését irányító cég, a Plaza Centers Hungary pr-igazgatója, Vadas Vera szerint a hazai piac fényesen igazolta várakozásaikat. “Csak azt sajnáljuk, hogy Magyarország nem nagyobb” – említi a cégnél mostanában gyakran elhangzó mondatot a vezető. A következő időszakban a társaság inkább a “viszonylag szűz területnek” számító lengyelországi központok építésére koncentrál, ahol tucatnyi új projekt jutott el a megvalósítás szakaszába. Persze a magyarországi kereslet felfutását a Plaza Centersnél is érzékelik, s ezt kihasználandó, a karácsonyi szezonra már kibővítik a nemrég újra a tulajdonukba került Duna Plazát, amelyben a térség első Imax mozija is helyet kap majd. A forgalom azonban már eddig is szépen nőtt, hiszen amíg tavaly 9 millióan keresték fel a Duna Plazát, addig az idei első hat hónapban már 5 millió látogatót fogadtak.

A növekedés hangsúlyai azonban máshová tolódtak: az idén minden eddiginél több autó talált vevőre. Más cikkekből is erőteljesen nő a kínálat, például az elmúlt hetekben két új ruházati áruházlánc telepedett meg Budapesten. Az egyik a régióban fontos tényezőnek számító Kenvelo, a másik az Európában 453 üzlettel rendelkező óriás, a C&A.

OPTIMISTA HANGULAT. A statisztikák és a piacfelmérések visszaigazolják a kereskedők és az áruház-beruházók egykori optimizmusát, valamint az elmúlt időszakban tapasztalható vidéki plazaépítési lázat. A nyár elején a GfK nürnbergi központjában készített elemzés szerint a magyar vásárlóerő indexe – a németországi 100-as értékhez viszonyítva – éppen 50 ponton állt, szemben az 1998-as 47-es értékkel, így lényegében a csehországi vásárlóerővel azonos szintet ért el a hazai mutató, amely tehát az uniós sereghajtó görög vagy portugál 73-74-es értéktől, vagy a szlovén 69-es indextől még jócskán elmarad.

A forgalom növekedését támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is. Ezek tanúsága szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 2002 első hat hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 12,5 százalékkal nőtt. Ez nem a hagyományos kiskereskedelmi statisztika, ebbe az adatba beleszámít a járműkereskedelem – átlagon felüli – növekedése is. Benedek Éva, a statisztikai hivatal munkatársa szerint főként a nagyobb (ebben az időszakban 11,3 százalékkal emelkedő) bérkiáramlásnak köszönhető a növekedés, amely ráadásul az ősszel nagy valószínűséggel újabb lendületet kap, hiszen a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése nyomán a vásárlóerő ismét jócskán feljebb ugrik.

Igen szembetűnő a gépjármű-értékesítés növekedése, amely a volumenindex tanúsága szerint 28 százalékkal haladta meg a 2001 első felében mért értéket. A kiskereskedelmi felfutásból ezzel az újautó-értékesítés oroszlánrészt hasított ki. A darabszámot tekintve remek starttal – az első negyedévben csaknem 18 százalékkal -, az első hét hónapban pedig 15,8 százalékkal adtak el több új autót, mint a tavalyi megfelelő időszakokban. A szerényebb augusztusi eladás ugyan 13 százalékra mérsékelte az első 8 havi felfutást, de nem kétséges: az idei személykocsi- és kishaszonjármű-eladás megközelíti majd a 200 ezer darabot. A személygépkocsiknak a fentieknél valamivel szűkebb szegmensében az értékesítési adatok növekedése még látványosabb. Míg 2000-ben összesen 105 ezer darab autó talált gazdára, addig tavaly már 148 ezret értékesítettek. A használtautó-import könnyítése ellenére – ez erőteljesen lenyomta a páréves gépkocsik árszintjét – az idén már 160-165 ezer autó értékesítésével számolnak a szakmában.

A változatlanul piacvezető Suzukiból július végéig kevés híján 21 ezer darab talált gazdára: egynegyedével több, mint az egy évvel ezelőtti első hét hónapban. Tihanyi Tamás kommunikációs vezető a márka piaci sikereit a marketing- és finanszírozási akcióknak, valamint a gazdagon felszerelt limitált modelleknek tulajdonítja. Sokat nyomott a latba, hogy a Wagon R+ típust a belső térben korszerűsítették, a Swift pedig új, Euro 3 motort kapott. Az előrejelzések és a piaci várakozások alapján az év hátralévő részében is élénk marad a kereslet, de a Magyar Suzuki Rt.-nél az értékesítési tervszámokat egyelőre nem módosították. Esztergomban bíznak a piac 2003. évi lendületében is, ennek alapot ad a Genfi Autószalonon bemutatkozó új Suzuki típus, amelynek a hazai sorozatgyártása a tervek szerint 2003 derekán indul.

A Suzuki valóban kitett magáért itthon. Nyári akciójának – amelynek keretében nem egészen 200 ezer forintos első befizetéssel lehetett támogatott finanszírozással új autóba ülni – várakozáson felüli volt a piaci hatása. A társaság mintegy 4 ezer autót adott el júliusban. A konkurensek úgy értékelik, hogy a kifutó modelljétől a raktárkészleteket kisöprő akciókkal búcsúzó piacvezető rekordja megdobta az országos eladási eredményeket is, de más is kellett az idei növekedéshez.

Gyorsan bővülő kiskereskedelem – A nyugodt vásárlóerő 2AUTÓELADÁSI BOOM. Stekl László, Peugeot Hungária kereskedelmi igazgatója azzal is magyarázza az eladási boomot, hogy a választások évében a kevésbé jól kereső rétegek is több jövedelemhez jutottak. Nem is csak azok ültek új kocsiba, akik “zsebből” tudtak fizetni. A Peugeotnál 3 százalékponttal tovább nőtt a részletre, hitelre történő finanszírozott eladás korábbi 60 százalékos aránya. A legnagyobb hazai importőr, az öt márkát képviselő Porsche Hungaria kommunikációs vezetője, Vérten Sándor a júliusi rekordot azzal magyarázza, hogy sokan a szeptember 11-i események hatására nem mentek külföldre szabadságra. Amúgy az új autók hazai piacának szárnyalását annak tudja be, hogy a mobiltelefon-társaságok után az autókereskedők reklámjai bombázzák leginkább vonzó ajánlatokkal a lehetséges vevőket. Akciók sora, a gazdag felszereltséget jutányosan kínáló limitált szériák csábítanak a vásárlásra. Van mivel, mert a legtöbb márka megújította modellpalettáját. Az értékesítéshez pedig a hitelkihelyezésben versenyző bankok egymást túllicitáló finanszírozási konstrukciókat kínálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik