Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy a hatvanas és hetvenes években a lengyel társadalomtudomány milyen nagy hatással volt a magyarra#<#, nem utolsósorban azért, mert sorra jelentek meg az olyan nagyhatású szerzők eredetiből fordított művei, mint amilyen Brus, Lange, Kalecki, Narojek vagy a szociológus Bauman. Ez a folyamat a rendszerváltással megszakadt, legföljebb egy-egy szórványosan megjelenő cikkből ismerhetjük meg az átalakulás egyik élenjáró országának továbbra is pezsgő szellemi életét. Pedig az átalakulás, az uniós tagság és nem utolsósorban a világgazdaság egészét átfogó folyamatok, a globalizáció okán ma sem kevesebb a szellemi és a helyzetbeli közösség, így pedig a lengyel viták megismerése jobb önismeretünket is előmozdíthatja. Éppen ezért dicséret illeti a kiadót, hogy az évtizedes gyakorlattal szakítva egyszer nem angol nyelvről is fordított valamit. 
KETTŐS SZEREPBEN. A szerző, a kutatóként és közéleti szereplőként egyaránt ismert G. W. Kolodko -, aki a kötet megjelenésének időpontjára második alkalommal lett Lengyelország első miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere. Ez a kettősség természetesen végigvonul a könyvön is, vagyis az elméleti fejtegetések mellett mindig nagy súlyt kap az alkalmazás is. Az angol és amerikai egyetemi kiadóknál is rendszeresen publikáló szerző kötete ezúttal nem a szokásos négy-öt év késéssel, hanem alig egy esztendővel az eredeti megjelenése után látott magyarul napvilágot, így jellegzetes polemikus stílusa mellett friss, eredeti meglátásaival is megismerkedhet az olvasó. Míg a rendszerváltozás elméleti kérdéseit az oxfordi kiadónál 2000-ben megjelent monográfiájában tárgyalta a szerző, jelen művét az elfoglalt üzletemberek és közéleti szereplők korlátjaihoz igazította. Az akár egyetlen délután is elolvasható kötet 11 fejezetre oszlik, táblázatok és ábrák sorozata segíti a bonyolult kérdések könnyű áttekintését.
Kolodko a neoliberalizmus kritikusaként ismert szerte a világon. Ez a kötet azonban nem éppen a világtalálkozókon törő-zúzó antiglobalisták bibliája. A globalizáció a szerző számára több évszázada tartó, visszafordíthatatlan folyamat, amelynek révén a világ szinte minden részén ma bizonyíthatóan magasabb a jövedelem egy főre jutó szintje, mint egy vagy két évszázada, az igazi nagy különbség a kimaradók és a sikeres belépők közt válik szakadékszerűvé. A kérdés tehát számára az, miként lehet olyan kormányzati politikát kialakítani, amely a nemzetköziesedésből adódó kézzel fogható előnyöket méltányosabban teríti szét a világtársadalom tagjai között, még akkor is, ha a világkormány fölállítására irányuló törekvés a belátható időben az utópiák birodalmában marad.
A szerző már a második fejezetben megfogalmazza azt a javaslatát, hogy a magánszektort nem korlátozni kell, hanem célszerű módon bevonni a társadalmi feszültségek kezelésébe. Nem tartható fönn ugyanis az az állapot, amiben a fejlődés költségeit – főleg a közvetetteket – szocializálják (a közösségre hárítják), míg a hasznokat magánosítják. E tétel párjaként fogalmazza meg azt, a modern baloldal számára különösen fontos felismerést, hogy a társadalmi kérdésekre fogékony politika számára a kormányzás minősége sokkal fontosabb, mint a közvetlenül és közvetve állami irányítás alatt maradó vállalatok száma és nemzetgazdasági részaránya.
A rendszerváltozás Kolodko számára a kevésbé fejlett közép- és kelet-európai országok fölzárkóztatásának eszköze. E célok eléréséhez aktív állami politikát szorgalmaz. A hazai olvasónak külön is érdekes lehet, hogy eközben nem a százszor lejárt keresletbővítő (ókeynesiánus) recepteket sürget, nem is a populista ígérgetést vagy épp az államvezérelte nagyberuházások megvalósítását, hivatkozva az állítólagos piaci tökéletlenségekre. Kolodko a mai közgazdasági főárammal egybevágóan az intézményépítést, a piac- és vállalkozásfejlesztést, a jogállam megteremtését és a nem kormányzati, valamint önkormányzati tényezők nagyobb szerepvállalását szorgalmazza.
KIJÓZANÍTÓAN. A könyvben néhány érdekes, hosszú távú előrejelzés is olvasható. Miközben a szerző – helyenként – mintha túl komolyan venné saját előrejelzéseit, ezek körül érdemes kiemelni például azt a meglátást, hogy évi 4 százalékos (azaz trendértékű – Cs. L.) növekedés mellett Magyarország még 2050-re sem éri el az Európai Unió akkorra várható átlagát. Ez pedig kijózanítólag hathat azokra is, akik saját közép- és hosszú távú kormányzati előrejelzéseiket mások álmaival való versenyeztetésből, nem pedig a realitások hűvös mérlegeléséből eredeztetik. A fejlődési szintek konvergenciája, a felzárkózás hosszú távon sem szükségszerű, ehhez szakszerű, nem ideologikus kormányzásra van szükség. A nagy ugrások megkísérlése pedig szükségképp visszaüt – figyelmezteti olvasóját a nemzetközi hírű lengyel közgazdász és politikus.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
