Gazdaság

A postai szolgáltatás összeomlását sem zárják ki az új webáruház-szabályok miatt

MTI / Czeglédi Zsolt
MTI / Czeglédi Zsolt
Március végétől minden Magyarországon működő webáruháznak kötelező lesz a Magyar Postát is felajánlani a vásárlóknak kiszállításra. Bár a céggel nem kell szerződniük, ez így is helyzetbe hozhatja a vállalatot, aminek költségeit ráadásul a webshopoknak kell állniuk. Több online áruház azt közölte az rtl.hu-val, hogy megoldják az átállást, azonban a szektorban komoly aggodalmakról is hallani.

Március 28-ától kötelező lesz a Magyar Postával, konkrétan annak csomagszállítással foglalkozó leányvállalatával, az MPL-lel is kiszállíthatóvá tenni minden megvásárolt terméket az összes Magyarországon jelenlévő webáruháznak. „Komoly kérdés lehet, hogy az eddigi postai minőség mennyire fog romlani a hirtelen drasztikusan megnövekvő csomagszámnak köszönhetően. Mivel jelenleg nincs látványos toborzás,

így hirtelenjében teljesen össze is omolhatna a szolgáltatásuk

– idézi a portál Jánvári András, webkereskedelmi szakértőt.

Nem csak ő aggódik az új szabályzás miatt. Korábban az Ecommerce Hungary alelnöke, Ormós Zoltán arról beszélt, hogy „nagy az ijedtség” a szektorban, de az érdekvédelmi szervezet igyekszik segíteni a webáruházaknak.

Mit tartalmaz a rendelkezés?

Az új törvény a legtöbb esetben fejlesztési terheket rak a magyar webáruházakra, ami versenyhátrányt jelent a nemzetközi szereplőkkel szemben. Ezentúl kötelező lesz lehetővé tenni az ügyfelek számára, hogy a Magyar Postát válasszák csomagjuk kiszállítójaként.

A vállalkozásokat azonban kötelezni fogják, hogy az egyetemes vagy az üzleti MPL-szolgáltatást a többi szolgáltatóval azonos módon tüntessék fel a magyar webshopok honlapján.

A Magyar Posta tájékoztatója alapján persze a magyar webshopok megtehetnék, hogy olyan irreálisan magas árat fizettetnek az MPL-es kiszállításért, hogy senkinek sem érje meg ez, azonban a jogalkotó erre is felkészült. A posta hivatalos áraitól jól elkülönülten kell megjeleníteni azt az összeget, amit a webshop tesz rá arra. Vagyis ez a gyakorlatban úgy nézhet ki, hogy amikor a vásárló fizetne, akkor a kosarában látja mondjuk az 1990 forintos standard MPL-árat és egy külön sorban azt, hogy ezen felül mit rak rá az online bolt.

Mit mondanak a piaci szereplők?

Az rtl.hu több népszerű webáruhazat kérdezett meg, mekkora problémát jelent számukra az alkalmazkodás az új helyzethez. Az eMAG részéről röviden annyit írtak: „Természetesen tisztában vagyunk a jogszabállyal, annak megfelelően fogunk eljárni a hatálybalépést követően”.

A MediaMarkt pedig arról számolt be, hogy az ő működésükben „nem jelent fennakadást a rendelkezés, mert az MPL eddig is a partnerünk volt a csomagkézbesítésben online rendelés esetén. Minimális változtatásra van szükség a rendszerünkben a teljes törvényi megfelelés érdekében”. Mivel azonban a Magyar Posta eddig is partnerünk volt, a rendelet semmilyen extra költséggel vagy kieséssel nem jár a MediaMarkt számára.

Az IKEA-tól a következőket válaszolták: „Tudomásunk van a rendeletről és aktívan dolgozunk azok mentén az információk mentén, amelyeket a rendelkezés biztosít. Emellett további tárgyalásokat kezdeményeztünk a Magyar Postával az együttműködés lehetőségeinek feltárása érdekében”.

A cég „időt és további erőforrásokat fordít a szolgáltatás fejlesztésére, hogy a megadott határidőig biztosítsa a jogszabályoknak való megfelelést”, amelynek többletköltségeit egyelőre még nem tudják megbecsülni.

Megerősítjük, hogy az előkészítési szakasz rendkívül időigényes

– írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik