A csúcsot jelentő januári, 25,7 százalékos szinthez képest szeptemberben már csak 12,2 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbit. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásai alapján az év végére 7–8 százalékra csökken a drágulás üteme, 2024-ben pedig tovább folytatódhat az infláció mérséklődése. Amíg a jegybank legfrissebb prognózisa szerint az idén éves átlagban 18 százalék felett alakulhat az infláció, az MNB jövőre már csak 5 százalékra becsüli a pénzromlás mértékét. Ettől alig tér el a több mint húsz, Magyarországgal foglalkozó hazai és külföldi elemzőház prognózisát összegző elemzői konszenzus, amely a jövő év átlagában
Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az idén magától lecsökkent az infláció, olyannyira magas volt a tavalyi bázis: 2022 szeptemberében például 20 százalék. Másfelől 2022-ben a külpiacokról, az energia- és a nyersanyagár-robbanás nyomán óriási inflációs nyomás érkezett a magyar gazdaságba, mely a forintot is megrendítette – kommentált lapunknak Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. Ám az idén már külföldről jóval kisebb inflációt importáltunk – mivel a Covid-járvány, majd az orosz-ukrán háború által táplált ársokk lecsengett –, és a forint árfolyamát is stabilizálták. Másrészt nemcsak a GDP került csökkenő pályára, hanem a belső kereslet is drasztikusan mérséklődött. Amíg tavaly gyakorlatilag minden vállalkozás bármilyen költségemelkedést simán átháríthatott a fogyasztókra, addig az idén megfogyatkozott az árérvényesítő képességük, vagyis
Az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra – figyelmeztetett Virág Barnabás MNB-alelnök a legutóbbi kamatdöntést követő beszédében, utalva arra is, hogy a fő veszélyt a bizonytalanabbra forduló külső körülményekben látják.
Trippon szerint ahhoz, hogy két számjegyű legyen az infláció jövőre is, olyan külföldről begyűrűző sokknak kellene érnie a gazdaságot, mint amilyen például a beszállítói láncok széttöredezése volt a járvány alatt. Ilyen lehetne akár egy kőolajár-robbanás is, a közel-keleti konfliktus kiterjedése nyomán.
Összességében az MNB és az elemzők szerint jövőre az infláció csökkenése lassú ütemben folytatódik, évi 7 százalék feletti szintet inkább csak a külső hatások indokolhatnak.
A drágulás 50 százalékban a kormány felelőssége
Ha megszűnnének a külső okok, akkor a 20 százalékos infláció felére csökkenne, de még akkor is marad 10 százalék, amivel el kellene számolnia a kormánynak – fogalmazott tavaly novemberben Surányi György egykori jegybankelnök.
2022-ben szinte minden gazdaságpolitikai intézkedés inflációgerjesztő hatásúnak bizonyult, például a parlamenti választás előtti költekezés, a különböző ágazatokat – egyebek közt a kiskereskedelmet – érintő extraprofitadók, valamint ugyancsak a kiskerágazatot sújtó ársapkák és más extra terhek. Elmondható, hogy a kormányzat
A CIB Bank elemzője szerint a kívülről érkező inflációs nyomásra biztosan rátettek egy lapáttal a kormányzati intézkedések: nem véletlen, hogy nálunk 26 százalék körül tetőzött az infláció, míg mindenhol máshol Európában legfeljebb feleakkora szinten megállt. Főként a választási pénzeső hatására erős volt a kereslet is, így a költségsokkba került vállalatok lényegében minden plusz terhet át tudták hárítani. Az extraprofitadók szinte azonnal megjelentek a fogyasztói árakban – mutatott rá.
A bökkenő, hogy a kabinet 2024-ben sem változtatott a korábbi gyakorlatán, sőt jelentősen növelni fogja a plusz terheket négy fontos ponton, melyek közvetetten vagy közvetlenül érintik a kiskereskedelmet, és így nyomást helyezhetnek a boltok árképzésére.
- Januárban lép életbe az új hulladékgazdálkodási rendszer, ez minden olyan gyártót érint, amely korábban környezetvédelmi termékdíjat fizetett, de legnagyobbrészt az élelmiszergyártók díjait növeli meg.
- Szintén januártól drasztikusan nő az útdíj, ami minden közúti szállítmányozásban érintett szereplőre – köztük a teljes kiskereskedelemre – hatással lehet.
- Emellett tovább növeli a fuvarozók terheit az üzemanyagokra kivetett nagymértékű jövedékiadó-emelés.
- A hatályos kormányrendelet alapján 2024-től a kiskereskedelmi különadó felső kulcsa tovább növekszik, 4,1 százalékról 4,5-re.
Érdemes megjegyezni, hogy ezek mellett több kisebb tétel is emelkedik, melyek érintik az élelmiszeripart: ilyen az üveggyártókra – köztük az öblösüvegek és az italpalackok gyártóira – kivetett széndioxidkvóta-adó, valamint a közép-és nagyvállalatokra kirótt kiberbiztonsági felügyeleti díj.
Megkérdeztük Trippon Mariannt, az elemzők számolnak-e ezzel a négy, nem elhanyagolható hazai hatással, amikor a jövő évi inflációt előrejelzik. „A prognózisok úgy készülnek, hogy az elemzők az ismert információkat tudják belehelyezni a modelljeikbe. A jövedéki adó és az útdíj emelésével valószínűleg mindenki számol, ám ezeket a plusz tételeket akkora bizonytalanság övezi, annyira nem világos, hogy a teheremelkedésből mennyit hárítanak majd át a fogyasztókra, hogy lényegében ízlés kérdése, miként kalkulálnak velük” – magyarázta. Szavaiból ugyanakkor az derült ki, hogy az új hulladékgazdálkodási rendszer inflációs kockázatai nem ütötték át az elemzői ingerküszöböt.
„Teljesen igaz, hogy a jövő évi inflációs kilátásokat felfelé mutató kockázatok övezik, és ezek a kockázatok éppen az említett terhek emeléséből erednek. Jövőre már a belső kereslet, a fogyasztás is újra élénkülhet, ami azt jelenti, hogy a vállalatoknak több lehetőségük lesz áthárítani a költségemelkedést” – tette hozzá. Mégsem várják, hogy mindezeknek látványos fogyasztóiár-növelő hatása legyen, vagyis a mértékük elhanyagolható lehet egy váratlan külső sokkéhoz képest, inkább csak lelassíthatják az inflációcsökkenés jelenlegi ütemét.
Másként látják az iparági érdekképviseleteknél, ahol egy az egyben az árakba begyűrűző hatásokról beszélnek. Sokat sejtet, hogy a kereskedelmi szakszövetségeknél forró krumpliként kezelik e négy témát lapunk körképe alapján.
Gigantikus plusz díjakra készülnek a gyártócégek
A hulladékgazdálkodásban jövőre a kötelező visszaváltási rendszerben nem érintett vállalatokat a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) keretében kötelezik díjfizetésre. Az EPR-díj a csomagolószerek/csomagolások után mintegy 200 milliárd forintnyi többletköltséget jelenthet éves szinten a magyar gazdaságnak – derül ki a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) számításaiból.
A CSAOSZ szerint 2020-ban a csomagolószerek után a teljesítők 42,3 milliárd forintnyi termékdíjat fizettek be a költségvetésbe, a termékdíjat váltja fel 2024-től az EPR díjfizetési kötelezettség, amely összességében már évi 240 milliárdnyi terhet jelent majd az érintetteknek. Ezt azonban jövőre már a gyártócégek nem az államnak, hanem a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nek fogják kicsengetni. (2020-ban a termékdíjból hulladékgyűjtés és -hasznosítás finanszírozására 5,4 milliárdot forintot visszaadott a költségvetés a gyártóknak, ennek tükrében jövőre mintegy 37 milliárdos bevételről mond le az állam.)
A G7.hu kérésére az MNB-nél kiszámolták, hogy a makroadatokból becsülve 0,6 százalékos inflációs többlet adódik a 200 milliárdnyi pluszköltségből. Azt vették figyelembe, hogy az EPR-díjakat rászámolva a kiskereskedelmi árakra, mennyivel nőnek a költségek.
A teljes árnövelő hatás azonban itt nem áll meg, hiszen jövőre az EPR-díjat minden eddigi termékdíj-kötelezett fizetni fogja. A csomagolóanyagot használókkal együtt összesen hat kategória volt ezen a soron, egyebek közt az elektromos és elektronikus berendezések, az elemek és akkumulátorok, valamint a gépjárművek és alkatrészeik. Ehhez a termékkörhöz a jogalkotó besorolt további hármat, ezek a sütőolaj és -zsír, a fából készült bútorok és a textiltermékek.
A CSAOSZ ezen kategóriák díjnövekményeiről nem készített számításokat. A környezetvédelmi termékdíjból befolyó bevételeknek eddig körülbelül a felét tették ki a csomagolószerek, a másik felét pedig az összes többi. Ha ezt egy az egyben arányosítjuk, akkor
Ebben azonban még nincs benne az újonnan besorolt három kategória többletterhe.
Mi több, az inflációs hatást ennél is tovább gerjeszthetik az új hulladékrendszer másik lábának, a kötelező visszaváltási rendszernek (DRS) a díjköltségei. (A rendszerről itt írtunk. A Mol szerint 165 milliárd forintos lehet a visszaváltási piac az 50 forintos visszaváltási díjjal számolva.) Jövőre az italcsomagolásokat – műanyag és üvegpalackokat, fém italos dobozokat – használó gyártócégek csatlakozási díjat és rendszerüzemeltetési díjat fognak fizetni a DRS keretében. Ezek a díjak az italcsomagolást visszaváltó automaták beszerzését, üzembe helyezését és működtetését fedezik majd. A DRS-díjtételeket szabályozó rendelet egyelőre nem jelent meg, így számításokat tenni még nem lehetséges. Ám az előzetes információk szerint a DRS-díjköltségek magasabbak lesznek, mint az EPR-díjak – figyelmeztetett Nagy Miklós, a CSAOSZ szakmai titkára. Hozzátette, a teljes költséget egyelőre nem merik megbecsülni.
Az új rendszerben palackonként egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet a vásárló, de a termékek nem ennyivel drágulnak majd. A DRS-díjakat jelentős költségnövelő tényezőnek vélik, ami a szövetség szerint be fog épülni a termékek árába.
A gyártók szerint erősen túlárazták a rendszert
Csak az élelmiszeripari gyártók számára évi 120–125 milliárdos többletköltséget jelent az EPR-díj. Az ágazat éves nettó árbevétele 6 ezer milliárd forint fölött alakul, amelynek ez a díjtétel a 2 százaléka, vagyis elhanyagolható mértékű. Az ágazat teljes adózott eredménye 2021-ben körülbelül 200 milliárd forint volt, ez viszont azt jelenti, hogy
a cégek nyereségének több mint a felét elviheti az EPR
– világított rá lapunknak Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) ügyvezető igazgatója.
Az EPR rendszert az EU hulladékgazdálkodási irányelveinek nyomán ültetik át a magyar gyakorlatba: a gyártóknak a „szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére.
Az iparági szervezeteknek nem a rendszer környezetvédelmi céljaival, hanem azzal van gondjuk, hogy a magyar rendszer uniós léptékben rendkívül drága lett. Ez egy élelmiszer-előállító vállalkozás számára azt jelenti, hogy a termékdíjhoz képest a költségek növekedése akár 7–9-szeres is lehet. Ami a magyar rendszerben a FÉSZ szerint unikum:
- az uniós irányelv szerint a gyárakba beérkező csomagolószerek csomagolásai után is EPR-díjat kell majd fizetni, csakúgy, mint a kiskereskedelmi egységeknek szállított termékek másodlagos, gyűjtőcsomagolásai – egyebek közt zsugorfólia, raklap – után. Magyarországon az EPR-díjak ugyanakkora mértékűek ezekre a gyártásközi, logisztikai csomagolásokra, mint a késztermékek díjai. A szelektív gyűjtésükben azonban jelentős költségkülönbségek vannak. A lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszer működtetése sokkal magasabb költséget jelent, mint az ipari szereplőktől eleve szelektíven gyűjtött csomagolási hulladékok átvétele. Azáltal pedig, hogy nincs megkülönböztetve a két folyamat csomagolási EPR-díja, nálunk magas összeget kell fizetni, míg a környező országokban az ipari EPR-díjak lényegesen alacsonyabbak. Idehaza minden 1 kilogramm műanyag csomagolás után 219 forint a fizetendő, Ausztriában viszont körülbelül 70 forintos a nagyságrend, ha az ipari csomagolást vesszük, és 300 forint körül van a lakossági.
- A szelektív gyűjtési és hasznosítási folyamat végén keletkező másodnyersanyagok értékesítéséből származó bevételek az EPR-rendszerekben – és az EU-irányelv előírásai szerint is – csökkentik a díjak mértékét. Ezt a haszonanyag-bevételt idehaza nem veszik figyelembe, nálunk tehát még ennyivel is magasabb a díj, mint a környező országokban. A MOHU Mol ezt a bevételi forrást egy az egyben megkapja, ami 100 milliárd forint körüli tételre becsülhető.
- Az EU-ban bevett – és ez idáig hazánkban is alkalmazott – gyakorlatok szerint, a hulladékgyűjtés, -hasznosítás költségstruktúráját, ki- és befizetéseit irányító szervezetek általában állami vagy non-profit társaságok. A MOHU Mol azonban egy tőzsdei nagyvállalat által alapított forprofit zártkörű részvénytársaság. A FÉSZ szerint amennyiben a haszonanyag-eladás a korábbi szisztéma szerint menne, akkor akár az évente befizetett termékdíjakkal egyenértékű összegből (valamivel több mint 40 milliárd forintból) fedezni lehetne az egész EPR-rendszer üzemeltetését
Arról, hogy az új díjtételeket miként számították ki, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nem ad ki információkat.
A hazai gyártók tehát magasabb költségekkel fogják csak tudni ugyanazt a terméket előállítani, mint a többi uniós országban működő versenytársuk – érvelt Vörös Attila. Szerinte az első, logikus megoldás, hogy a gyártók az egy termékre jutó EPR-díjjal megemelkedett költségeiket beépítik az átadási áraikba, és megpróbálják ezt a növekményt a kiskereskedőkkel elfogadtatni.
Minden szereplő számára nagyon kemény játszma lesz, hogyan tudja érvényesíteni a költségeit az üzletláncokkal szemben
– figyelmeztetett.
A Gazdasági Versenyhivatal ugyan már júniusban kiadott egy ajánlást, mely szerint versenyjogi szempontból jogsértő lehet a gyártói hulladékkezelési díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre, a hatóság egy életszerűtlen helyzetre reagált. A gyakorlatban ugyanis a gyártók egyenként folytatják le ártárgyalásaikat, és mindenki a maga terméke, piaci pozíciója és márkaértéke alapján alkuszik meg a kereskedőkkel.
A meglévő GVH-ajánlás tehát nem kezelné a helyzetet, ezzel szemben a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a fogyasztók már alig tudnak további áremelkedéseket megfizetni, hónapok óta trendszerűen csökken a kiskereskedelmi forgalom. Az üzletláncok sem nagyon tudnak befogadni ilyen többletköltségeket úgy, hogy az megjelenjen a polcokon is. Nyilván előbb-utóbb beépülnek az árakba, csak nem olyan gördülékenyen, mint egy évvel ezelőtt – jelezte előre Vörös Attila.
A gyártók előtt álló másik véglet, hogy nem próbálják meg érvényesíteni az átadási áraikban a plusz költségeket, ez esetben azonban a jövedelmezőségük akár jelentősen is csökkenhet, sőt veszteségesbe is fordulhat a tevékenységük, illetve más területeken – például alapanyag-beszerzés, bérköltségek, marketing, termékfejlesztés – próbálják megspórolni a megnövekedett költségeket. Ez azért is probléma, mert a hazai gyártóknak rendkívül kiélezett nemzetközi versenykörnyezetben kell helyt állniuk úgy, hogy korántsem az EPR-rendszerrel összefüggő többletkiadásuk az egyetlen a versenytárs országokban működő gyártókhoz képest.
A FÉSZ-elnök szerint azt most még nem lehet megbecsülni, hogy az EPR-díjak milyen mértékben jelentkezhetnek majd a boltok polcain, így a tényleges inflációs hatást sem tudta megsaccolni.
Útdíj: ezt már a fuvarozók sem bírnák
Idén októbertől az inflációval azonos mértékben, 17,6 százalékkal emelkedtek az útdíjak. Ezt megfejelnék január 1-jétől, amikor átszabja az útdíjrendszert a kormányzat, ennek keretében egy EU-s irányelv alapján a külsőköltség-díjat figyelembe véve számítják majd ki a 3,5 tonna feletti teherautók esetében a használatarányos útdíjfizetés mértékét. Járműkategóriától, tengelyszámtól és környezetvédelmi besorolástól függően az útdíj mértéke 30–80 százalék közötti mértékben emelkedik majd, de a közúti szállításban leginkább részt vevő nehéz tehergépjárművek esetében leginkább 30–60 százalékig terjedő útdíjemelésre kell számítani.
A kormányzat emellett januártól literenként nettó 33 – bruttó 41 – forinttal tervezi emelni az üzemanyagok jövedéki adóját, ez a lépés jövőre közel 220 milliárdos plusz bevételt hozhat a költségvetésnek. A fuvarozók literenként 3,5 forintot visszaigényelhetnek az úgynevezett kereskedelmi gázolaj után, ezt a tervek szerint 2,5 forintra csökkentené a kabinet. Eközben a mostani jövedékiadó- és árfolyamszint mellett 14,66 forint az az összeg, amit az uniós szabályokkal harmóniában a kormányzat visszaadhatna a kereskedelmi gázolajat használó fuvarozóknak.
A visszaigényelhetőség csökkenése azt jelenti, hogy még tovább növekszik a fuvarozás költségszintje – hívta fel lapunk figyelmét Árvai Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szóvivője.
Összességében olyan mértékű útdíjemelést szenved el az ágazat február–márciustól, amikor konkrétan megjelenik majd a díjakban az úthasználat költsége, hogy az a vállalkozások teljesítőképességének a határát jelenti majd. Vagyis képtelenek lesznek ezt az útdíjat úgy bevállalni, hogy nem hárítják át a fuvardíjakon keresztül a megbízókra – köztük a gyártókra és a kereskedőkre.
Ha hozzászámítjuk a jövedékiadó-változások várható hatását, akkor ezeknek összesen
további 1–2 százalékpontos inflációnövelő hatásuk lehet 2024-ben. Ennél magasabb mértékű emelkedést nem várunk
– ismertette az MKFE becsléseit a főtitkár.
A hazai fuvarozók 80–90 százaléka kisvállalkozás, ezen belül is jelentős a mikrovállalkozások száma. Ez a kör nemigen rendelkezik olyan érdekérvényesítő erővel, hogy a költségnövekményt képes legyen letolni a megbízók torkán. Úgy tűnik, nehéz harc elé néznek a megrendelőikkel.
Megint nő a kiskeradó
A kormány nyár elején jelentette be, hogy a kiskereskedelmi különadó felső kulcsát 4,1 százalékról 4,5 százalékra emeli 2024-től.
Ez azt jelenti, hogy a 100 milliárd forint feletti árbevételű kiskereskedelmi cégek még nagyobb adóterhekkel szembesülhetnek. Az érintett körbe egyebek közt a hat vezető multinacionális üzletlánc – így az Aldi, a Lidl, a Tesco, a Spar, az Auchan és a Penny – tartozik.
Az idei költségvetésben a Pénzügyminisztérium 205 milliárd forintnyi kiskereskedelmi adóbevételre számít, 2024-ben pedig az adóemelés nyomán már 250 milliárd forintot tervezett be a büdzsébe.
Vámos György szerint egyelőre bizonytalan, hogy a felmerülő 30-50 milliárd körüli plusztétel, mekkora alkalmazkodásra kényszeríti majd az ágazati szereplőket, vagyis mennyi lesz az amennyit lenyelnek a profit terhére, s mennyi, amit tovább hárítanak. Ám szerinte a növekmény szintje a háztartások fogyasztói kosarában elhanyagolható mértékű, így az inflációra sem hat érdemben.
Nem így látják azonban a Portfolio.hu-nál. A portál becslése szerint az adóterhelés növekedése 2023-ról 2024-re
