Gazdaság

Most már tényleg a Dunaferr léte a tét – hétfőre ismét közgyűlést hívtak össze, amit máris támadnak

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Dunaferrnél van gond bőven. A cégnek tavaly május 31-e óta nincsenek a cégbíróságon bejegyzett vezető tisztségviselői, és nincsenek felügyelőbizottsági tagjai sem, így a vállalat nem teljesíti a törvényes működés feltételeit. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, érvényes közgyűlést kellene tartani, ahol megválaszthatnák a vezető tisztségviselőket, elfogadhatnák a mérleget, stb., de ez már egy ideje nem sikerül. Nagyjából azóta, amióta bizonytalan, hogy melyik gazdasági érdekcsoport – az ukrán vagy az orosz kötődésű – vezeti valójában a vállalatot. Tankilevich Evgeny önjelölt cégvezető 2020-ban felmondta a kollektív szerződést, és a szakszervezet működését ellehetetlenítette. Egy hete pedig bejelentette, hogy súlyos pénzhiány miatt novemberben ismét két részletben fizeti ki a béreket az ISD Dunaferr. Tegyük hozzá, jogellenesen. Hétfőre ismét közgyűlést hívtak össze, ám nagy kérdés, ez alkalommal sikerül-e helyreállítani a cég törvényes működését.

Tankilevich vitatja, hogy jogosan hívták-e össze a közgyűlést

November 21-ére tehát közgyűlést hívott össze az ISD Dunaferr Zrt. 99,6 százalékos tulajdonosa, a Steelhold Ltd., illetve annak képviselője. Erre a cégcsoport nevében november 17-én közleményt adott ki Tankilevich Evgeny (aláírása szerint az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb, általános vezérigazgató-helyettese), melyben kétségbe vonta, hogy a közgyűlést összehívó személy valóban a tulajdonos Steelholdot képviselné.

Tankilevich a közleményében figyelmeztetett, a bíróságot megtévesztette a magát a Steelhold képviselőjének kiadó Maksym Nelin, akiről sietett azt is megjegyezni (névazonosság alapján), hogy az illető nemzetközi csalásba keveredett, ami miatt Olaszországban őrizetbe is vették az ukrán rendőrség által kiadott nemzetközi elfogatóparancsra hivatkozva. Szerinte Maksym Nelin azt használta ki, hogy a ciprusi aláírástanúsító úgy igazolta az ő személyes aláírásának megtételét, hogy nem ellenőrizte, tényleg képviselheti-e a Steelhold Ltd.-t. Emiatt Tankilevich szerint Maksym Nelin nem adhatott meghatalmazást Dr. Bencze Bálint magyar ügyvéd részére, hogy adja be a bírósághoz Maksym Nelin meghatalmazását, és saját magát a Steelhold Ltd. képviselőjeként tüntesse fel. Mindebből kiindulva nem tartja jogosnak, hogy az ügyvéd összehívta a közgyűlést, amire az előbbiek alapján a bíróság felhatalmazta a Steelhold Ltd-t.

Kijelentette többek között, hogy Maksym Nelin nem szerepel a Steelhold Ltd. ciprusi cégjegyzékében, és nem is szerepelt soha semmilyen minőségben, valamint hogy soha nem képviselhette a céget, ahhoz semmi köze nincs.

Tankilevich mindezt úgy értelmezi, hogy ismét megpróbálják tőle átvenni az ISD Dunaferr irányítását.

Ezúton is felhívom mindenki figyelmét arra, hogy Dr. Bencze Bálint nem jogosult a Steelhold Ltd-t képviselni, és nem volt jogosult az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlésének összehívására sem, valamint a továbbiakban sem tehet semmit a Steelhold Ltd képviseletében! Aki e figyelemfelhívás ellenére mégis segíti őt, annak súlyos jogi következményekkel kell számolnia a későbbiekben!

– figyelmeztetett Tankilevich a közleményében.

Nelin: rágalom, amit Tankilevich állít

Maksym Nelin szombaton este magyar és angol nyelven adott ki sajtóközleményt, amiben azt írta, a Steelhold Limited – az ISD Dunaferr Zrt. 99,6 százalékos részvényese – törvényesen kinevezett igazgatójaként reagálnia kell az ISD Dunaferr Zrt.-t „felhatalmazás nélkül, illegitim módon a szakadék felé vezető személy”, Evgeny Tankilevich rágalmaira. Szerinte Tankilevich valótlan állításokat tesz arról a ciprusi bírósági végzésről, amely állítólag megtiltja a Steelhold Limitednek, hogy bármit is tegyen az ISD Dunaferr Zrt. ügyeivel kapcsolatban. A tiltó végzés ugyanis konkrét személyekre – Michael Michaelisre és Simeon Pogosianra – vonatkozik, és „nem tartalmaz semmilyen tiltást vagy korlátozást rám, azaz a Steelhold Limited törvényesen kinevezett igazgatójára nézve” – szögezte le a közleményben Maksym Nelin. (Tankilevich közleményében az szerepelt, a Steelhold Ltd ténylegesen bejegyzett igazgatója a ciprusi cégjegyzék szerint jelenleg is Michael Michaelis, bejegyzett titkára pedig Simeon Pogosian 2020. május 5. óta.)

Nelint – saját közleménye szerint – az ukrán ISD Társaság, a Steelhold Limited egyedüli részvényese a ciprusi törvényeknek megfelelően, szabályszerűen nevezte ki, amiről eredeti okirattal rendelkezik. „Tankilevich bizonyítékok nélkül, hamisan vádaskodik, valótlan állításait semmivel sem tudja bizonyítani. Tankilevich azt is hamisan állítja, hogy Dr. Bencze Bálint meghatalmazása törvénytelen lenne. A meghatalmazást a ciprusi joggal teljes összhangban bocsátották ki” – írta Nelin.

A személyét érintő büntetőeljárással kapcsolatban pedig kijelentette, azt az ügyészség lezárta, ellene vádat nem emeltek, mivel ő fedezte fel és értesítette a bűnüldöző hatóságokat egy bűncselekményről, amelyben semmilyen módon nem vett részt.

Volt diplomata vagyok, jogász. Jó hírnevemet a hamis állításokkal súlyos sérelem érte, ezért fenntartom magamnak a jogot, hogy a bűnüldöző hatóságokhoz és a bírósághoz forduljak, hogy rágalmazás miatt eljárást indítsanak Tankilevich ellen

– üzent Nelin.

Az üzem léte a tét

Nelin a vasmű jelenlegi helyzetéről azt írja, Dunaújvárosban mindenki tudja, hogy

  • mindkét kohó és az acélmű is áll,
  • a hengerművek több hónapja alig-alig működnek,
  • és ha a szénszállításért nem fizetnek napokon belül, akkor a kokszolóblokkokat is leállíthatják, ami technológiailag lehetetlenné tenné az újraindításukat.

Kitér arra is, hogy a fizetéseket megint csak részben fizették ki.  Nelin szerint ha hétfőn nem választják meg az üzem törvényes vezetését, és nem érkezik pénzinjekció az üzembe, akkor az leáll és csődbe megy, az alkalmazottakat pedig elbocsátják.Tankilevich szerinte lényegében túszul ejtette az üzemet, és a végsőkig igyekezik megtartani törvénytelen irányítását a vállalat felett.

Előrevetítette, hogy a közgyűlés szabályos, törvényes megtartásával egy legálisan választott, új vezetés veszi át a céget, akik jól ismerik a gyárat, és akik közül többet a dolgozók is jól ismernek. Van egy tervük a gyártás újraszervezésére és befektetők bevonására, akik a jogi háttér biztosítása után készek pénzzel és nyersanyagokkal is segíteni az üzemet. Hozzátette, az ő és az általa meghatalmazott dr.
Bencze Bálint feladata csupán az, hogy biztosítsák az ISD Dunaferr Zrt. törvényes működésének helyreállítását. Kijelentette továbbá, hogy semmiképpen sem kíván beavatkozni az üzem gazdasági tevékenységébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik