Gazdaság

A boltosok nemigen örülnének, ha meghosszabbítanák, kiterjesztenék az árstopot

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Addig, amíg az infláció ilyen magas, és nem kezd el csökkenni, nincs semmi ok arra, hogy az árstopokat kiengedjük
mondta Nagy Márton gazdasági miniszterjelölt az RTL Híradónak. Arról is beszélt, hogy esetleg az árstop kiterjesztése is szóba kerülhet. Illetve hogy rá lehet tenni az árstop terhét az extarprofitot termelő cégekre.

A Blokkk.com-on ennek apropóján írják, az élelmiszerárstop fennállásának első három hónapjában (február 1-április 31-ig) összesen legalább 30 milliárd forint megtakarítást hozott a családoknak. És ugyanennyi veszteséget a boltosoknak – tették hozzá.

A szakportál szerint a boltosok kevésbé örülnek a felvetésnek, mint a vásárlók, sőt. Egyrészt, mert az egyik érvként említett extraprofit – ami fedezetet nyújthat az árstop veszteségeinek fedezésére – nem jellemző minden élelmiszeres boltosra. Minél kisebb a bolt, annál kevésbé. Másrészt a beszerzések, valamint a saját működés drágulása is faragja a boltos bukszáját.

A legóvatosabb becsléssel is az kerekíthető ki az eddig megismert MNB-s és kormányzati számokból, hogy februártól június végéig legalább 65 milliárd forint az árstop ára. Úgy, hogy hónapról-hónapra emelkednek az élelmiszerárak, a mezőgazdasági alapanyagok termelői, valamint az élelmiszeripar átadási árai. Tehát ha hosszabbítanak az árstopon, akkor nemcsak az időszak megnyújtása, hanem a tovább emelkedő boltos beszerzési árak is növelik a vásárlók nyereségét, illetve a boltosok veszteségét.

Megjegyzik még, 2022. márciusában az élelmiszerboltok értékesítése a mennyiséget (volument) nézve 2,7 százalékkal csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik