Gazdaság koronavírus

A szálláshelyeket aligha húzza ki a csávából a 80 százalékos állami visszatérítés

A szerdától életbe lépett szigorítások miatt a szálláshelyek 30 napig nem fogadhatnak turistákat, az előfoglalásokat vissza kell mondaniuk. Kompenzációként 80 százalékos állami visszatérítést kaphatnak, ami jól hangzik, ám akad néhány bökkenő.

Csak a már regisztrált foglalásokra járhat visszatérítés

A szálláshelyeknek (szálloda, üdülő, átmeneti szálláshely, kemping, egyéb szálláshely) csak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) november 8-áig regisztrált foglalások után járhat az állami visszatérítés. A regisztrált foglalásokra számított nettó árbevétel 80 százalékát térítheti meg nekik az állam. Hogy hogyan lehet igényelni a támogatást, azt majd egy másik kormányrendeletben fogják meghatározni.

A visszatérítésbe a december 11-i g tartó időszak foglalásai számítanak bele. De mi a helyzet, ha valaki mondjuk december 10-től 13-ig foglalt szállást? A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége úgy értelmezi, akkor csak a 10-11-i foglalás után lehet megkapni a 80 százalékos visszatérítést.

Flesch Tamás elnöktől megtudtuk, ha valaki szálláshelyet foglal, azt bevezetik a szálláshely számítógépes rendszerébe, amely az éjszakai zárás után online összeköttetésbe kerül az NTAK rendszerével. Elvileg tehát minden előzetes foglalásnak nyoma lesz az NTAK-ban. De ha nem rögzítik be a szálláshelyi rendszerbe a foglalást – ami azért előfordul – akkor annak nem lesz nyoma az NTAK-ban sem. Akik tehát nem rögzítették az előzetes foglalásokat, azok most rosszul járnak.

Sovány vigasz a 80 százalékos visszatérítés

Azzal, hogy csak a november 8-áig regisztrált foglalásokra lehet visszatérítést kapni, értelemszerűen kizárták azokat a szállodákat, amelyeknél egyáltalán nem kopogtatnak a vendégek. A budapesti szállodák nagy része hónapok óta üresen áll, minimális foglalás van, azok is főleg üzleti utazók, mert a turisták nem jönnek – világította meg a problémát Flesch Tamás. A budapesti szállodáknak tehát nemigen segít a visszatérítés.

A vidéki szálláshelyeknél is csak igen mérsékelt lehet az öröm, ugyanis az előzetes foglalások aránya meglehetősen alacsony, 15-20 százalék. Ennek oka, hogy a koronavírus időszakában jelentősen megváltoztak a foglalási szokások, kevesen terveznek előre. A kiszámíthatatlanság, bizonytalanság miatt a többség csak az utolsó pillanatban köti le a szálláshelyet. Ezt most nyugodtan megtehetik, mert a foglaltság alacsony, hely tehát van, az utolsó pillanatban is.

Hogy milyen drámai változás történt, azt jól mutatja, hogy tavaly ilyenkor 60-70 százalékos volt az előfoglalás. Ha pedig a mostani 15-20 százalék 80 százalékát térítik csak vissza utólag a vidéki szállodáknak, az nem menti meg őket. A szövetség elnöke ellenpéldaként Ausztriát hozta fel, ahol az őszi korlátozás idejére a tavalyi árbevétel 80 százalékát téríti meg az állam a szálláshelyeknek.

A másik dolog, hogy mivel csak utólag érkezik majd meg a támogatás – még nem tudni, mikor – az azonnali problémákra nem hoz megoldást. A visszatérítést pedig csak akkor lehet igénybe venni, ha a szálláshely vállalja, hogy november végéig megtartja a dolgozóit, és kifizeti rendes bérüket.

Nem szűkítették le a visszatérítést

Érdekes részletkérdés, hogy a szálláshelyi visszatérítést a rendeletben nem szűkítették le a turisták foglalásaira. Ez alapján úgy tűnik, mintha a bevételt hozó üzleti, gazdasági, oktatási célú szállásfoglalások után is meg lehetne kapni a visszatérítést. Flesch Tamás szerint ezt majd pontosítani kell. Azt nem érezné korrektnek, ha a szálláshely a bevételt is megkapná, meg a visszatérítést is.

Bértámogatásnak jobban örültek volna

A szálláshely-szolgáltatóknak nem csak a következő 30 nap lesz nehéz, hanem az utána következő időszak is – figyelmeztetett az elnök. Nem lehet például előre tudni, vajon meghosszabbítják-e majd a szigorításokat. A döntéshozóktól azt várnák, hogy legalább középtávon lehessen előre gondolkodni. E nélkül egyáltalán nem tudnak tervezni, sem a többnyire jó foglaltságot hozó karácsonyi, szilveszteri időszakra, sem tavaszra. Ha nem lesz már az év végén lezárás, akkor is nehéz ma megmondani, bemerik-e vállalni az emberek, hogy ne otthon töltsék az ünnepeket. A vendéglátásnak pedig hatalmas bevételkiesést fog jelenteni, hogy nagy valószínűséggel elmaradnak az év végi céges bulik.

Azzal nehéz tervezni, hogy hol lehet vendéget fogadni, hol nem, egy hónapra adnak támogatást, aztán meg nem. Arról nem beszélve, hogy a kinyitásnak, bezárásnak is vannak költségei.

A szakma épp ezért azt szerette volna, ha a járulékmentességet és/vagy a bértámogatási programot hozzák vissza még egy pár hónapra, úgy április-májusig. A kormányrendelet megjelenése után pedig azt kérték, hogy rájuk is inkább az 50 százalékos bértámogatás és munkáltatói bértehermentesség legyen érvényes novemberre, mint a bezárásra kényszerülő vendéglátókra és a többi munkáltatóra.

Étterem a szállodában – eltérő támogatás

Mivel más támogatást kapnak a szálláshelyek és mást a vendéglátóegységek, ezért érdekes lesz a helyzet például egy szállodában lévő melegkonyhás étteremben. Maga a szálloda csak a foglalások után kaphatja meg a 80 százalékos visszatérítést, az étterem viszont jogosult a dolgozói után az adókönnyítésre, meg az 50 százalékos bértámogatásra is. Mivel külön cég szokta üzemeltetni az éttermeket, az elszámolásban feltehetőleg nem lesz gubanc.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik