Gazdaság

Ítéletet hirdettek a Szeviép-ügyben

A Szeviép a 2008-as pénzügyi válság éveiben került nehéz helyzetbe, 2010-ben pedig csődöt jelentett, majd a céget felszámolták. A vállalkozás építette többek között az M43-as sztrádát is, és ezzel a beruházással kapcsolatban több száz alvállalkozót nem fizetett ki. Időközben nyomozás is indult a Szeviép ellen, majd 2015- ben vádat emeltek három cégvezető ellen csődbűntett gyanújával.

Ítéletet hirdettek

A Szeviép-ügy elsőrendű vádlottját öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendűt öt év két hónap börtönre ítélte első fokon kedden a Szegedi Járásbíróság. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó – már felszámolás alatt álló – Szeviép Zrt. egykori vezetőit a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondták ki bűnösnek.

A végrehajtandó szabadságvesztés mellett a vádlottakat öt évre eltiltották gazdasági szervezet vezetésétől, valamint egymillió, illetve 1,25 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték őket.

Szabó Bálint újabb lépéseket sürget

A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a bíróság is kimondta, Szeged legjelentősebb gazdasági és politikai bűncselekményében ellopták 516 alvállalkozó pénzét. A bíróság azonban arra nem adott, nem is adhatott választ, hogy hol van az eltűnt pénz, mondta Szabó Bálint jogász, aki ezért újabb büntetőeljárást kezdeményez. Elsőként a Szeviép Zrt. egyik leányvállalatának irányítója, a Biztonsági Üzem Kft. vezetője, Ujhelyi István szocialista politikus sofőrje ellen tesz feljelentést, jelezte.

Szabó Bálint közölte, kezdeményezni fogja, hogy a szegedi önkormányzat állítson fel vizsgálóbizottságot, amelynek feladata lesz tisztázni, kifizetőként milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben a városnak. Ki kell deríteni azt is, hogy a szegedi városvezetők közreműködtek-e a pénz eltüntetéseben, tette hozzá.

A jogász szerint sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe, amely a szegedi városvezetést és a helyi ellenzék egy részét is maga alá temeti majd. Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról be fog bizonyosodni, hogy az eltűnt pénzekhez közük volt, ugyanakkor helyi fideszes politikusok is érintettek, jelentette ki.

Botkát váltaná Szabó?

Kevesen jelentkeztek, keveset kérhettek – júliusban harmadjára is módosított az állam Szeviép-kártalanítási ügyben. Hogy miért nem sikerült elsőre rendezni a 2010 óta pénzükre váró vállalkozók sorsát, rejtély. Annyi biztos, hogy a kormánysajtó előszeretettel használja a szegedi szocialista polgármester vegzálására az építőipari cég ügyét, így az Átlátszó.

A kormánysajtó előszeretettel tolja Botka Lászlóra, a szegedi szocialista polgármesterre az építőipari vállalkozás csődjét. A vállalkozókat képviselő Szabó Bálint többször nyilatkozta a sajtóban, hogy “Botka László a Szeviép-ügy politikai felelőse”, valamint, hogy “Tönkretett kisvállalkozók pénzéből finanszírozza Botka László az MSZP-t?”, illetve, “Szeviép-károsultak: Botka László nyakig sáros a csődben”. Szabó állításait az azt lehozó portálok később helyreigazították, ugyanis egyiket sem sikerült igazolnia, emlékeztetett a portál.

Az Átlátszó szerint elképzelhetőnek tűnik, hogy Lázár – és a Fidesz – támogatásával Szabó Bálint indulhatna Botka László ellen a 2019-es önkormányzati választásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik