Gazdaság

Elrendelték a Szeviép Zrt. felszámolását

Hivatalból elrendelte a Csongrád Megyei Bíróság a Szeviép Zrt. felszámolását –- közölte csütörtökön Cseh Attila, a bíróság szóvivője.

A Szeviép Zrt. csődeljárása során nem jött létre csődegyezség, ezért a Csongrád Megyei Bíróság a jogszabályoknak megfelelően 2010. augusztus 13-án hivatalból elrendelte a cég felszámolását, a határozatot a Cégközlönyben közzétették -– tudatta a bírósági elnökhelyettes.

Az építőipari cég április 29-e óta állt csődvédelem alatt, utolsó csődegyezségi eljárását július 27-én tartották, amelyen a biztosítotti körbe tartozó pénzintézetek nem fogadták el a csődegyezségi ajánlatot.

A nyilvános cégadatok szerint 1,1 milliárd forintos jegyzett tőkéjű vállalkozás számos Szegeden és környékén jelenleg is folyó építési beruházásban vesz részt. A Szeviép Zrt. részese az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorciumnak.

A cég -– a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. álláspontja szerint -– szabálytalan szerződések alapján vett részt az autópálya első és második ütemének építésében, ahol alvállalkozóival szemben jelentős tartozásokat halmozott fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik